Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Sárközi Zoltán: A Központi Gazdasági Levéltár, 1953–1961 / 49–56. o.

rás téri raktárakban fokozatosan terjeszkedő „vállalati csoport" már betöltötte az önállóan működő levéltár szerepkörét, amennyiben kutatókat szolgált ki, iratokat adott kölcsön, s felfektette a legelső nyilvántartási segédkönyveket.

3 Maga az élet követelte tehát az új levéltár megalakulását. Ezáltal önálló keretek közt lehetett eleget tenni azoknak a feladatoknak, melyeket a folyamatban levő gazdasági-társadalmi átalakulás a magyar levéltárosok számára sürgető módon kitűzött. így jött létre 1953. január l-jén a Központi Gazdasági Levéltár. Működésének kereteit a Közoktatásügyi Minisztérium 1952. december 26-án kelt, 864—62.107/1952. sz, leiratában határozta meg.

4 A levéltár vezetője Anisits Sándor lett. ö maga és munkatársai valamenynyien más területről kerültek ide, így a szükséges szakismeretek elsajátításában meglehetősen kezdő fokon állották. Közülük egyedül Kiss László végzett egyetemet.

5 Ráadásul a külső körülmények, amelyek közt dolgozniuk kellett, távolról sem voltak elfogadhatóak. Csak azt említem meg, hogy a begyűjtött iratokat kosarakba rakva, csigára erősített kötélen húzták fel az emeleti raktárhelyiségekbe.

6 További nehézségeket okozott, hogy dolgozószobákat csak a vasbeton padlós raktárakon belül elkülönített, zárt részlegekben lehetett kialakítani. Ezekben télen, primitív vaskályhák mellett az itt dolgozók többet fáztak, mint amennyit melegedtek. Az együttesben éppen ezért volt valami az úttörők hősiességéből. Az első években folytatódtak a „vállalati csoport" által megkezdett felderítések, külső eljárások. Más levéltárak ilyen mértékben nem foglalkoztak ezekkel az elsődlegesnek mondható feladatokkal. Itt viszont magát a levéltárat is úgyszólván a semmiből kellett megteremteni. Innen a sok nehézség az intézmény életében. A váratlan feladatok nyomán keletkezett tervmódosítások, a megfelelő iratselejtezések lefolytatása nélkül, esetleg egyenesen ömlesztve beszállított fondok, a raktárakban rendszertelenül elhelyezett és összezsúfolt tömkeleg, szóval a „tűzoltó munka".

7 Időközben megindult a raktárakban összezsúfolt iratanyag un, „durva" rendezése és nyilvántartásba vétele. A levéltári terminológia nem ismeri e fogalmat. Lényegében elsődleges rendezésről lehetne itt beszélnünk, mely az esetek többségében az eredeti rend helyreállítását jelentette. Ha ilyen rend nehezen volt kihámozható, ami a gazdasági iratanyagban elég gyakori, akkor valamiféle mesterséges, de a szervezeti felépítést szorosan követő rendszert jelentett, anélkül, hogy a feliratokkal esetlegesen ellátott csomók, illetőleg dossziék kinyitására, és tartalmi elbírálásukra sor került volna. Az adott időpontban ennél többre nem lehetett vállalkozni. Mondanunk sem kell, hogy ez az eljárás az iratanyag nagyfokú kevertsége következtében rendkívül gyarlónak bizonyult, és a későbbiek folyamán beiktatott átrendezések tanúsága szerint jelentős hibaszázaléknak lett a forrása. E rendezés mai fogalmaink szerint sem a fond-, sem pedig az állagszintig történő rendezéssel nem azonosítható, eltér továbbá a középszintű, még inkább a darabszintű rendezéstől. Akkor azonban gyakorlatilag egy indokolt cél érdekében történt, éspedig az iratanyag kutatható állapotba hozatala és hozzáférhetőségének megkönnyítése végett. A rendezésekkel párhuzamosan elkészültek a legelső csomójegyzékek is, melyeket a kutatók rendelkezésére bocsátottak.

8 Mindez lehetővé tette pl. a Levéltárak Országos Központja egyik leirata szerint, hogy... „a levéltár őrizetében levő okmányok alapján számos esetben igazolni lehetett olyan külföldi követeléseket vagy tartozásokat, amelyek a kapitalista külkereskedelem idején, az export-import ügyletek bonyolítása során keletkeztek".

9 Az 1954. év jelenti a Központi Gazdasági Levéltár életében az első kitapintható lépcsőfokot, bizonyos fokú minőségi változások korszakát. Sikerült még 1953 végén az addig használt négy raktárhelyiség mellé újabb hármat megsze50