Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - HÍREK - Márfi Attila: A Magyar Levéltárosok Egyesületének 1992. évi vándorgyűlése / 106–109. o.
tőül: E paragrafus kimondja, hogy „A felszámoló a gazdálkodó szervezet iratait a területileg illetékes levéltárnak adja át, amely a társadálombiztosítási adatszolgáltatás ellátásához szükséges irattári tételeket megállapodásban rögzített időtartamra megküldi a területileg illetékes társadalombiztosítási szervezetnek, a többit a hatályos levéltári jogszabályok szerint selejtezi..." Viszont a levéltárak képtelenek fogadni a tömeges felszámolás alá kerülő vállálatok-szervezetek iratait. Ráadásul a törvény értelmezése sem egyértelmű. Ez kiderült az egyesület által elküldött két hivatalos levélre adott válaszokból is. Az egyik ilyen válaszirat feladója a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma. Képviselőjük Miskolci Sándor álláspontja az, hogy a levéltáraknak kötelessége a bér és a személyügyi anyag kivételével az iratok átvétele. A másik ilyen visszajelzésben a Fővárosi Társadalombiztosítási Intézet képviselője Barát Gábor az ügyiratkezelés szempontjából szükséges iratok szelektálására és a levéltárakkal való közös megállapodásra hívta fel a figyelmet. A beszámoló után élénk vita keletkezett, mélynek rövid sommázata a következő: A levéltárak sajnos nem tudnak eleget tenni az ominózus 53. szakaszban előírtaknak, elhelyezési gondjaik miatt. Felvetődött az a jogos aggodalom is, hogy ezzel a zömében nem történeti értékeket képviselő irategyüttesekkel töltjük meg raktárainkat. Ezzel nyakunkba szakadna a velejáró ügyfélfogadás is, ami újabb lépcsője annak a folyamatnak, hogy az eredetileg tudományos kutatóhelyek visszaminősüljenek segédhivatallá. Ezt a folyamatot egyébként a kárpótlási törvény végrehajtása során érzékeljük csak igazán. A kialakult parázs vitában Lakos János a MOL főigazgatója kijelentette, hogy a csődtörvény megfelelő passzusait végre kell hajtani minden levéltárnak. Igaz a MOL számára e célra biztosított a minisztérium 7000 fm befogadóképességű raktáregyüttest. Á. Varga László levéltárigazgató viszont válaszában a vidéki levéltárák tarthatatlan helyzetére hívta fel a figyelmet. Megítélése szerint a csődeljárás előírásai a levéltárakat is csődhelyzetbe juttatják, mivel számukra eddig még senki sem biztosított tartalék tároló raktárakat. Ráadásul ekkora tömegű anyag fogadására sem anyagilag, sem személyi feltételeiben nem készítették fel a levéltárakat. A Nógrád Megyei Levéltár igazgatójának válaszát osztatlan elismerés fogadta. Ezután Erdmann Gyula kért szót. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a levéltárak élhetnék azzal az összeggel is, melyet a csődbe jutott vállalatnak kell biztosítania. S ez az összeg fm J ként 10 esztendőre min. 3000 Ft. Persze kérdés, hogy a gazdasági szétesés szélén álló vállalatok meg tudják-e ezt az összeget fizetni. S mivel az egyre szenvedélyesebbé váló vitát bezárni nem lehetett és megnyugtató kompromisszumos megoldás sem született, az elnök javasolta, hogy egy hónapon belül egy szűk szakmai grémium újból tárgyalja meg a törvény által felvetett sarkalatos kérdéseket. Rövid szünet után a kidolgozás alatt álló levéltári törvénytervezetről adott tájékoztatót Molnár József levéltári osztályvezető. Szerinte a tulajdonviszonyokban történt változások a leglényegesebbek. Megfogalmazása szerint a készülő törvény célul tűzte ki a regionális és az önkormányzati levéltárak szervezetének kiépítését. S csak remélni lehet, hogy a jelenlegi levéltári hálózat érintetlen marad. A veszély ui. elvileg továbbra is fennáll, hogy a területi levéltárak kisebb önkormányzati levéltárakra bomlanak fel. (De hát erre pont a törvénytervezet ad lehetőséget.) Az ezt követő vitában először Jároli József kért szót. Ismét felhívta a figyelmet a már többszörösen is elhangzott aggoldalomra, tudniillik, hogy a levéltárák segédhivatali teendők ellátására deglarálódnak le. Fontosnak tartotta, hogy a készülő törvény olyan alapelveket rögzítsen, melyek hosszú távon is biztosítják a levéltárak létét, történeti intézményi státuszát. 108
