Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A Csernovics–Vukovics levéltár / 76–82. o.

vei Kisjenő környékén a lakosság fellázadt az újoncozás ellen. Krassó megyében csupán toborzásra szorítkozhattak, Barrán mintegy 2000 ember vett részt az újoncozás elleni felkelésben, amelyhez néhány környező község is csatlakozott. A felkelést részben rábeszéléssel, részben erőszakkal számolták fel. (B-41, 57, A-4—74, 178, 206, 204, 212/3). A bányavidéken szintén tapintatra volt szükség. A bányaigazgató október 5-én 76 újoncról számolt be és felpanaszolta, hogy a megye is ugyanott toboroz. (A-4—132, 328, AK-113, 115, 117). Temes megyében a helyzet nem volt egyértelmű. Vinga 21 újoncot, Detta vidéke 50 újoncot állított elő. A lippai járásban a toborzás mellett határoztak. Versecen az adott helyzetben szó sem lehetett újoncozásról. Hitiáson a hatóságok karhatalmat sürgettek. Bihar megye november 7-én már 2800 újoncot jelentett (T 118—3—34, A-3—287, 4—210, 249, 6—29, 5—216). Vukovics Egressy kormánybiztos segítségével az újoncok felszerelésén is munkálkodott. A szegedi raktárból november 26 és december 21. között 5856 ruhadarabot adtak ki. Hódmezővásárhely, Szeged stb. nőinek hozzájárulása is jelentős volt (T 118—3—54/5, 42, 57/8; 6—21). Sok dokumentum foglalkozik az élelmiszer- és fegyverellátás kérdéseivel is. Vukovics újabb erők biztosítását is szorgalmazta. Puchner erdélyi főhadparancsnok szeptemberben újabb határőrcsapatok érkezését jelentette. Nagyszámú békési nemzetőrséget, valamint az újonnan felállított bányakerületi mozgóőrséget is igénybe vette (T 118—5—20, A-4—15, 16). Az ellenforradalom fellépése október elején vált közismertté. Temes megye október 10-én tiltakozott a várőrség magatartása ellen. A bányaigazgató erőfeszítéseket tett, hogy kerületében a császári proklamáció nehogy hatásos legyen. Egyenlőre a katonaságnak csupán a temesvári nemzetőrség lefegyverzése sikerült. Több helyen, mint például Lippán és Kétfélén a lakosságot igyekeztek fellázítani a magyar kormány ellen. A falvak képviselőit Rajacsics Karlócára hívta, a bánsági románok azonban (Zsám kivételével) nem engedelmeskedtek (AK 129, 131, A-4—271—292). A dokumentumokból kiderül, hogy a temesvári ellenforradalmi bizottság befolyása eleinte csak lEis területre terjedt ki. Vukovics Nagybecskereken székelve gyorsan megszervezte a bánsági terület nagyrészét (A-5—30, 46/49, 217, 73, 168, T 118—5—37, 38). A következő hónapok hadműveleteiről bőséges iratanyag maradt fenn. Egy kémjelentés a temesvári őrséget 4000 főre becsülte (MR 5904). Az aradi őrség még kisebb volt. A császáriaknak később sikerült elfoglalni Lúgost és Temesvár körül mintegy 50 km-es körzetben mozgó harc alakult ki. Odor Samu jelentései szerint a temesvári őrség portyázásai általában északi és északnyugati irányban nem terjedtek túl Monostor, Varjas, Kétfél és Kenéz vonalán. Egyes megyei tisztviselőket elfogtak, a zsidókat különösképpen üldözték. A csongrádi nemzetőrök megjelenése novemberben Bilédnél időlegesen határt szabott működésüknek. (A-4 —294; 5—109, 107, 257, 305/6; 6—42; T 118—3—32) A temesvári őrség igyekezett az aradi várat felmenteni; többnyire Lippa felől próbáltak előnyomulni. A helyzetet e területen októberben meghatározta a Maros völgyében kirobbant lázadás, amit azonban levertek. A későbbiekben is, a katonai helyzettől függően, csakúgy, mint a Bánságban a parasztok igyekeztek felhasználni a lehetőséget a földesúri birtokok, sőt a megyei hatóságok elleni támadásra. A temesvári várőrség vállalkozásai közül a legjelentősebb 1849. február 8-án ment végbe. A várat ostromló honvéd zászlóaljak és a békési nemzetőrök azonban nagy győzelmet arattak (B, 40, A-5—44, 111, 245, 97; 6—45, 30). Itt jegyezzük meg, hogy a 29. és 58. zászlóaljak főként románokból álltak. A vár kapitulációja azonban csak Vukovics távozása után következett be (1849. július 1.). 81