Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A Csernovics–Vukovics levéltár / 76–82. o.
élelem ellátása jórészben Török Gábor kormánybiztosra hárult. Július 30-án 16 128 forintot számolt el a békésiek ellátása érdekében. A bányászat is súlyos anyagi nehézségekkel küszködött. Szeptember végén a bányaigazgató már arra gondolt, hogy magánosoktól 30 000 Ft-ot vesz kölcsön (T 117—1—22; 118—3—12, A-I—25). A hatékony közigazgatás biztosítására több rendelkezés jelent meg. Csernovics Péter elmozdította Újvidék város vezetőségét és Hazdics Lázár vezetésével intézőbizottságot nevezett ki június 12-én. Hasonlóképpen járt el Vukovics Versecen, a tanács azonban panasszal élt intézkedésével szemben. Súlyos nézeteltérések terhelték Krassó megye és a bányakerület viszonyát, ez utóbbi valójában igyekezett a bányászok régi előjogait fenntartani (T 151—56, 72, 92; 118—5—15, A-4—42). Számos dokumentum a helyi lakosság szenvedéseit tükrözi, Csernovics felpanaszolta, hogy a felkelők elfogják a mezőről hazatérő földműveseket és megtorlásul július 24-én túszszedést rendelt el. Rajacsics pátriárkát a karlócai foglyok elengedésére szólította fel. Ugyanakkor megbotránkozással értesült arról, hogy főképpen szerb parasztoktól erőszakkal állatokat vettek el. Temesváron Koics és Statimirovics felkelővezéreket kivégezték (T 118—1—8; 151—63). A nagyszámú fogoly elhelyezésére Vukovics a megyei börtönöket akarta igénybe venni. Egyedül Arad biztosított jelentős teret, sőt egy Viser Ádám nevű emberbarát járult hozzá élelmezésük javításához, mivel „felebarátainak" tekintett minden embert, bármely felekezetű legyen. A szegedi várban 183 foglyot helyeztek el és Egressy kormánybiztos igyekezett mostoha sorsukon segíteni (B-90, T 118—3—50, A-3—347, 349, 351, 354; 4—112, 118). A bánsági románok támogatására egyaránt számított úgy a magyar kormány, mint a szerb felkelők. Sajnos a fontos kérdés megvilágosításához szükséges anyag nagy része elveszett, több fényt deríthet erre még Krassó megye levéltárának jövendő ismertetése. Már június elején jelentette Krassó alispánja, hogy a karlócai érsek a lugosi görög-keleti román községhez fordult, a nép azonban csendben maradt (A-3/108). Jellemző, hogy az elfogott krassói román nemzetőrökkel a felkelők többször előzékenyen bántak (T 118—5—3). A magyar kormány részéről lépések történtek egy görög-keleti kongreszszus összehívására, amelytől a románok az önálló nemzeti, egyházi iskolai és alapítványi rendszerük megteremtését várták. E remény éltette azokat az egyházi személyeket, mint például Bruznik, Sisterovec, Székesút, Obéba stb. plébánosait, valamint a lippai és oravicai espereseket, midőn a magyar forradalom mellé álltak és híveiket is ilyen irányba befolyásolták. (B-37, 64, A-5—308, 181). Sajnos a románok kérésére Temesvárra áthelyezett kongresszus (1848. június 25.) egyenlőre nem hozta meg a kívánt eredményt és csak 1849 tavaszán került sor a bánsági és körös vidéki román egyház alapjainak lerakására. Jelentős szerepet játszott Eftimie Murgu, aki a budai börtönből történt szabadulása után (április 8.) felhívásokat bocsátott ki a magyar forradalom vívmányai támogatására és ezeket a Bánságban is terjesztette (A-3—101). Hazatérve Lúgosra, népgyűlést hívott össze. Vukovicshoz intézett június 17-i levelében a népgyűlés céljaként a szerb felkeléssel szembeni állásfoglalást jelölte meg (T 118—3—43). A népgyűlés azonban gyanakvást élesztett. Vukovicsot és rajta keresztül a kormányt Murgu rejtett céljairól tájékoztatták. Augusztus 16-án egy Jorgován nevű helyi személyiség közölte, hogy Murgunak szándéka „testvéreinket" a későbbiekben arra bírni, hogy.. .„Oláhországhoz csatlakozzanak ..." (A-3—321). így nem került sor a lugosi gyűlés egyházi határozatainak megerősítésére sem. Vukovics hatálytalanította Krassó határozatát, amely Murgu híveinek javaslatára egy román nemzetőrség felállítását kezdeményezte a szerb felkelők ellen (AK-98). Még bonyolultabb helyzet alakult ki a karánsebesi ro79