Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Auer, Leopold: Ausztria történetének írott forrásai: a megőrzés és feltárás problémái / 52–75. o.

zelt városi levéltáraknál, mint Krems vagy Freistadt, sem voltak a veszteségek megakadályozhatók. 101 Lényegesen kedvezőbb a helyzet az egyházi levéltáraknál, ahol a megőrzés ügye mindig az első helyen állt, hacsak nem — mint a Józsefi kolostor-felosz­latásoknál — az intézmény léte maga is veszélybe került. Tüzek és háborúk természetesen itt is vámot szedtek. Az admonti hatalmas kolostortűz 1865-ben, vagy a passaui várostűz 1680-ban sok, az alsó- és felsőausztriai egyháztörténet számára pótolhatatlan forrást semmisítettek meg. 103 Alkalmilag szándékos irat­megsemmisítésed is előfordultak, 104 és a plébániai levéltárak sorsa sem volt jobb, mint a városiaké. 105 Az iratanyag két olyan csoportja marad még hátra, amelyek — azonos mó­don — keletkezésük időpontjától kezdve veszélyeztetve voltak létükben. A ma­gánjellegű iratok és a gazdasági iratok. Az ingadozások a tulajdonosok érdek­lődésében és vagyoni helyzetében kezdettől fogva befolyásolták a magánlevél­tárak fennmaradását. Már a 18. század kezdetén panaszkodott a genealógus Johann Georg Adam von Hoheneck, hogy a nemesi levéltárak „megsemmisültek vagy teljesen a sajt­árusok kezére kerültek". 106 A 19. században az arisztokrácia pénzügyi problé­mái és az egyes uradalmak gyakori tulajdonosváltozásai odavezettek, hogy sok családi és uradalmi levéltár a kézirat-kereskedelembe vagy a papírmalmokba került. 107 Még a második világháború után is a Montenuovo család hasonló, mindazonáltal balsikerű kísérlete keltett némi feltűnést. 108 Ugyanakkor természetesen a közlevéltárak, mindenekelőtt a tartományi le­véltárak, gyakorta átvették e levéltárak rendezését és gondozását, mivel a tu­lajdonosok, mint egykor úgy most is, csak kivételesen voltak abban a helyzet­ben, hogy levéltáraikat fenntartsák. A kísérlet a nemesi levéltártulajdonosok egyesületének létrehozására, a két világháború közötti időben, pedig meghiú­sult. 109 Még akkor is, ha jelenleg a műemlékvédelmi törvény és az ezek alapján működő Levéltári Hivatal (Árchivamt) jelentenek bizonyos védelmet a levéltá­rak darabonkénti kiárusítása útján történő szétdarabolásával, megsemmisítésé­vel szemben, 110 a rendkívüli mentések mint az ebenfurthi levéltáré (Schloss­archiv Ebenfurth) 111 mutatják, mennyi tennivaló marad még. Ezekben az ese­tekben mindig is a tulajdonosok érdekeinek és a levéltárvédelemnek az össze­egyeztetésére kell gondolni. 112 Még nagyobb az egyes személyek magánhagyatékának veszélyeztetettsége, mivel itt minden örökös újra dönthet az anyag további sorsáról. Ameddig az ilyen iratanyag magánkézben található, megmaradása az esetek többségében ténylegesen a véletlen függvénye," mint azt Ferdinánd Raymund hagyatékának példája mutatja, ami már egy vegyeskereskedőnél feküdt és részben fel is hasz­nálták élelmiszerek csomagolására. 113 Azt, hogy a fennmaradt anyag teljessége mellett 114 jelentős veszteségek is történtek, az utolsó négy évszázad számos pél­dája támasztja alá. 115 Amit a magániratokról elmondtunk az még sokkal na­gyobb mértékben érvényes a gazdasági vállalkozások irataira. Itt a megsemmi­sített messze túlhaladja a megmaradottat. Noha éppen Ausztriában az Udvari Kamara Levéltára, mint bizonyos mértékig állami jellegű gazdasági levéltár, is­kolát csinálhatott volna, és a kezdeményezések a gazdasági iratok archiválására az előző évszázadig követhetők, egy módszeres és rendezett levéltárgondozás a magán-, de az államosított gazdaságban is eddig csak egyedi esetekben valósult meg. 116 Már az utolsóként említett problémák kapcsán felismerhető, hogy az irat­anyag veszteségei a jelenben sem szűnnek meg, és éppen az arról való döntés, mi a levéltári megőrzésre érdemes, jóvátehetetlen veszélyeket idéz fel. Arnold 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom