Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Auer, Leopold: Ausztria történetének írott forrásai: a megőrzés és feltárás problémái / 52–75. o.

Eschnek a bevezetőben említett gondolataihoz visszatérve: ,,nem a korábbi, általunk már nem vállalható iratveszteségnek, hanem a jövőbeni felelősségteljes iratképzésnek" kell bennünket a legjobban nyugtalanítani.

117 Mert most is, mint korábban, az irattárosok és levéltárosok arra kényszerülnek, hogy a megmaradt anyag tömegéből válasszanak és ezzel jelöljenek ki utat a jövőbeni hagyományképződés számára. És ha elméleti kritériumokban és gondolatokban, az iratselejtezést illetően, nincs is hiány,

118 és a mikrofilmezés lehetőségei járulékosan enyhíthetik is a selejtezés hatásait, a szubjektív kiválasztási szempontokat és az irattárak és a levéltárak közötti alkalmi kommunikációs nehézségeket, továbbá a hiányos ellenőrzési lehetőségeket, mindenekelőtt pedig a hiányos pénzügyi eszközöket tekintve, érezhető szorongás marad bennünk. Nemcsak a magánszemélyek és a gazdasági vállalatok iratanyaga igényel erőteljesebb igyekezetet, az állami területen is vannak bizonyos hiányok a levéltári megőrzésre érdemes iratok levéltári beszolgáltatásában. Ezek közé számíthatjuk Ausztriában a Központi Statisztikai Hivatal,

119 a Nemzeti Bank, a pénzügyigazgatás alárendelt hivatalai, mint a Szövetségi Számvevő Hivatal (Bundesrechnenamt), fondjait, a Honvédelmi Minisztérium és a „második köztársaság" követségi levéltárainak bizonyos iratcsoportjait. Ámde a már levéltárba került anyag szempontjából sincs automatikusan minden veszély száműzve. Környezeti károk, kedvezőtlen raktározási feltételek, szakszerűtlen vagy egyszerűen túl erős használat, ami jobbára meghaladja a restauráló műhelyek csekély kapacitását,

121 folyamatos állományvesztéshez vezetnek. Minden évben olvashatatlan lesz valahol néhány sor, eltűnik a tintabetegség miatt, vagy letöredezik egy lapszél. A biztonsági filmezés átfogó programjai, amelyek ezt az információveszteséget feltartóztathatnák, vagy nincsenek vagy meghiúsulnak a pénzhiány miatt.

122 Mindezeknek a múltban történt, és a jövőben is bekövetkezhető veszteségeknek az ellenére a megmaradt iratanyag mennyisége még mindig óriási, ami a szakszerű feldolgozás szempontjából ennek megfelelő problémákat vet fel. A megőrzés feltételezi a meglévő mennyiség áttekintését és ez egyben az első lépést jelenti a feldolgozás felé. A levéltárak és a könyvtárak a középkor óta jegyzékeitek könyveiket, okleveleiket és irataikat, ami persze elsősorban az anyagnak a biztosítását és használhatóságát volt hivatva szolgálni;

123 a történeti-tudományos érdekek a barokk kor előtt alig valamikor kötődtek ehhez. Az iratok jegyzékelésének hatalmas fellendülését a „Zentralkommission für Erforschung und Erhaltung der Kunst- und historischen Denkmale" levéltári szekciójának megalapítása hozta magával, melynek leltározási munkálatai jellemző módon mint az írott emlékek védelmére szolgáló intézkedések voltak értendők.

12

'

1 Ma a kéziratok katalógusai és a levéltárak leltárai nagy számban állnak rendelkezésre, noha nem mindegyik felel meg a modern tudományos igényeknek.

125 Ami az egyes levéltárak összleltárait (Gesamtinventare) illeti, ezek csak egy első tájékoztató áttekintést nyújtanak, amit azután a részletekbe menő segédletek alapján kell elmélyíteni, de a nagyobb leltárak egész sorában még ez az első áttekintés sem található.

126 Fontosabbak és a kutatók számára könnyebben kezelhetők azok a jegyzékek és leírások, amelyek az őrzési helytől függetlenül vagy meghatározott forráscsoportokat foglalnak egybe, vagy rendszerezetten, időbeli összefüggésükben mutatják be őket. Itt csak a középkorra rendelkezünk bizonyos mértékig kielégítő segédeszközökkel, amelyek közül Alphons Lhotsky „Quellenkunde"-ja mellett mindenekelőtt Siegfried Haider, Paul Uiblein és Franz-Josef Schmale kiegészítő publikációi emelendők ki.

127 Ha az oklevelektől eltekintünk, amelyek jegyzékbe vétele még nem terjedt messze a későközépkor kezdetén,

128 alig van sokkal több olyan forrás, amit már valahol, valamilyen formában nyomtatásban ne jegyzékeltek volna. A leginkább még a 61