Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - Karády Viktor: Egyetemi antiszemitizmus és érvényesülési kényszerpályák: magyar-zsidó diákság a nyugat-európai főiskolákon a numerus clausus alatt / 21–40. o.
denképp arra mutatnak, hogy a numerus clausus áldozataivá elsősorban a zsidóság kevésbá városiasodott, vidéki s viszonylag hagyományosabb beállítottságú körei váltak. A réteg szerinti kiválasztás adatai alapvetően erősítik meg az eddigi elemzések tanulságait: ezeket ugyanis tételesen össze tudjuk vetni a korabeli magyarországi zsidó egyetemisták rekrutációjára vonatkozó információkkal, öszszességükben a külföldi zsidó diákok között ugyan csekély arányban, de a magyarországinál több mint kétszer gyakrabban szerepelnek a birtokos (nagypolgárság fiai. Karok szerinti összehasonlításban viszont mindig jelentősen túl vannak képviselve külföldön (magyarországi képviseltettségükhöz képest) a kispolgári sőt a munkás rétegek leszármazottai, annyira, hogy a bécsi orvosi karon részarányuk már többségi. Míg Magyarországon minden karon az értelmiség gyermekei voltak abszolút többségben a zsidó diákságban, külföldön az értelmiség képviseltettsége — érthetően (a szellemi tőke csoportsajátos birtoklása révén) — csak a bölcsészkaron haladja meg a kispolgárságét. Külföldi egyetemekre tehát viszonylag sokkal nagyobb arányban kerültek egyrészt a legerősebb, másrészt a közepesen gyenge társadalmi dotációkkal rendelkező zsidó rétegek tagjai. Az értelmiségi középosztályok elemei közül azok, akik egyetemi tanulmányokat tudtak folytatni, zömmel magyarországi főiskolákon maradtak. A kiválasztási tényezők hatásmechanizmusának értelmezését a következőképpen foglalhatjuk össze. A külföldre kerülő zsidó diákság viszonylag alacsony réteg szerinti kiválasztása, fokozottan vidéki jellege s közöttük a nemzeti asszimiláció alacsony fokán állók túlsúlya mindenekelőtt arra mutat, hogy a fővárosban koncentrált, nagyobb szellemi tőkével, hatékonyabb szövetségi hálóval s erősebb magyar aszszimilált identitással ellátott rétegek a numerus clausus-szal szemben is jobban tudták és akarták érdekeiket fiaik magyarországi felső iskoláztatása terén érvényesíteni. Itt hangsúlyozni kell a csoportsajátos képesség és szándék egységét. A nagypolgárság minden bizonnyal éppoly képességekkel bírt, mégis inkább küldte gyermekeit külföldre. Ebben nyilván szerepet játszott gyakrabban kozmopolita műveltségi beállítottsága (például a családi kétnyelvűség vagy a nyugati nyelveknek a nevelésben juttatott funkció), továbbá az is, hogy könnyebben viselték a külhoni taníttatással járó anyagi terheket: így az egyetemi száműzetés sokkal csekélyebb egzisztenciális megrázkódtatással járt, semmint hogy ez ellensúlyozhatta volna a numerus clausus kivédését célzó eljárások megaláztatásait (mint például a protekciókeresés s a „nemzeti érdemek" fitogtatása volt a kivételezettség megszerzése végett). Az ellenállási szándék és képesség azonban csak egyik oldala volt annak a komplex érdekviszonyokat kifejező éremnek, melynek másik oldalán a külföldi életstratégia elfogadására való hajlamot vagy egyenesen az erre való felkészültséget kell elhelyeznünk. Ezeket a beállítottsági tényezőket az asszimilációs szinteltérésekkel lehet összekötni, melyeket az idegen nevűség és a zsidó (nem magyar) nemzeti azonosságtudat közvetlenül (bár csak megközelítőlegesen) jelez, és melyek erősen összefüggtek a vidékiséggel vagy az alacsonyabb társadalmi rétegeredettel is. Röviden, az erősebb társadalmi integráció és műveltségbeli asszimiláció — mely a fővárosi zsidó értelmiséget a magyar zsidóság nagy részétől megkülönböztette — az egyetemi diaszpóra ellen hatott. Minden más érvényű változó azonban az egyetemi száműzettetés és az esetleg ezzel járó végleges kivándorlás gondolatának igazolását segítette elő. A külföldi magyar-zsidó diákok kiválaszásának sajátosságai a csoportsajátos szándék- és képességtényezőknek, valamint a disszimilációs változóknak hatását együttesen tükrözik. 36