Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - HÍREK - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Kumorovitz L. Bernát (1900–1992) / 109–110. o.

Kumorovitz L. Bernát (1900—1992) 1900. október 5. Kotterbach-ötösbánya. Mélyen vallásos családnak fia születik, keresztneve Lajos. Édesanyja flamand eredetű, édesapja lengyel. Ki gondolná, hány évnyi Isten és egymás iránti kölcsönös szeretetben való élet hozza majd egymás után a testvéreket. A legidősebb fiú már felszentelt szerzetespap, amikor legifjabb testvérkéje, a tizenkettedik, a világra jön és — a kor szokása szerint — Lajos bácsinak szólítja. Édesapja sajnos korán távozik az élők sorából. Édesanyja, a szelíd tekintetű Mária asszony, hívő lélekkel neveli és nagyon sok szeretettel, gyermekeit. Fényképről is ismert számunkra az a hely, ahol anyai nagyapja, Ambrus nagyapó, a kovácsmester, a kaszálónál és a vihar elől menedéket nyújtó szikla előtt volt vele. Ha Ambrus nagyapáról beszélt, gyermekkorának legkedvesebb idejére emlékezett. Élete során szeretteiről szentmiséiben mindig megemlékezett. Testvérei közül néhányan ma is élnek szerte a világban. Húgai közt térítő apácák, öccsei közt két jezsuita szerzetes is volt. Wladek — vagy ahogyan Ö mondta: Laci, a lengyel öcsém — a viaticum kiszolgáltatásáról haza felé menet lett közúti baleset áldozata. Pozsonyban élő fizikus fivére 80 évesen is Istennek és a tudománynak elkötelezett szolgája. Egyik húga, aki életét mindvégig édesanyjuk gondozásának szentelte, misére sietve szenvedett olyan balesetet, amelyet az orvosok már nem tudtak gyógyítani. Élete itt — hiszen Magyarországot választotta hazájának — nagyon nehéz volt. Az első világháború utolsó évében elvégezve a tartalékos tiszti tanfolyamot, a frontszolgálatot elkerülve, közvetlenül a háború után a premontrei rendbe lépett s a Bernát rendi nevet kapta. Jászó — Lelesz után, vállán az egykori Osztrák—Magyar Monarchia lakosának kijáró, szinte hazát feledtető súllyal, Budapestre került. Immár pappá szenteltetvén, reverendában hallgatta a bölcsészeti és jogi tudományok előadásait. Rendje ezt kívánta Tőle, tehát bár szépen hegedült, és a matematika meg a földrajz — nemcsák mint tanári szak, hanem mint tudomány — iránti érzékének is tudatában volt, legjobb törekvéseivel a rend kívánságát teljesítette, történész, diplomatikus, a pecséttan és címertan művelője lett. Történelmi tanulmányai során Domanovszky Sándor és főként Szentpétery Imre volt rá nagy hatással. Ez utóbbi professzor később tudományos tevékenységére és életére szinte meghatározó indításokat adott neki. Nála doktorált a leleszi prépostságról írt disszertációval, az ő szemináriumában vezetett proszemináriumot, tartott oklevélolvasási gyakorlatot, lett tanársegéd, adjunktus, majd szerzett magántanári képesítést, szerkesztette Szilágyi Loránddal 1938-ban a Szentpétery Emlékkönyvet. Közben rendje gödöllői gimnáziumában tanított, volt a konviktusban prefektus, majd a gimnázium igazgatója. Ösztöndíjasként a Bécsi Magyar Intézet kutatója volt, majd a premontrei rend küldte itáliai tanulmányútra: ennek során Rómában a vatikáni levéltáros főiskolán elvégezte a paleográfiai kurzust. Olvasmányai, kutatásai és tanulmányútjai teljesen megérlelték kezdettől fogva európai, komparatisztikus igényű látásmódját és jogtörténeti-szociológiai alapvetésű vizsgálatait. Az elsők közt, ha ugyan nem elsőként kezdte vizsgálni 109