Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - HÍREK - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Kumorovitz L. Bernát (1900–1992) / 109–110. o.

a római jognak a magyarországi írásbeliségre és művelődésre gyakorolt hatását. Ez irányú kutatásai az illetékesek közül a legilletékesebbeknek: Eckhart Ferencnek és Hajnal Istvánnak az elismerését is meghozták számára, és megnyitották előtte a Szent István Akadémia kapuját. Bíróság- és kormányzattörténeti munkái az évtizedek során a „tanárok tanárává" tették. 1945 végén tudományos érdemeit a MTA azzal ismerte el, hogy levelező tagjává választotta. Az egyházi iskolák államosítása 1948-ban gimnáziumi tanárságának vetett véget, majd 1950-ben rendje Horánszky utcai intézetének, a Norbertinumnak a rendőri kiürítésekor csak szerencsének köszönhette az internálás elkerülését, ám ekkor lakásával, irataival, személyes holmijával és tudományos gyűjtésével egyetemben egyik óráról a másikra puszta megélhetését is elveszítette. A nyári időben a budai erdőkben aludt, majd baráti családoknál, Felvinczi Takács Zoltánnál és másoknál húzódott meg. Az Akadémia sokadmagával törölte tagja közül, s a kandidátusi fokozat elnyerésére is alkalmatlannak ítélték. Egyetemi magántanári tevékenységét a csodával határos módon egészen 1952. júniusáig folytathatta. Itt „csak" olyan inzultusok érték 1951 telén Öt és két hallgatóját, hogy az óratartásra kijelölt helyről kitessékelték őket, mert a helyiséget éppen az óra időpontjában ideológiai konferencia céljára vették igénybe. Ezért az előadást az egyetem folyosóján, szebb időben pedig a Trefort-kértben sétálva tartotta. Ezekben az években nyugdíjra jogosító állás nélkül, a Veszprémi regeszták 1301—1386 (megjelent Bp. 1953) kötet elkészítéséből és középkori latin forrásszövegek szerződéses alapon végzett fordítási munkáiból tartotta fenn magát. 1956 októberében vitatták meg címertani, insigniológiai és falerisztikai tárgyú kandidátusi értekezését, amelyet az opponensek, Elekes Lajos és Lederer Emma javaslatára akadémiai doktori értekezésnek fogadtak el és íróját a TMB a történelemtudomány doktorává nyilvánította. Végre 1957-ben — tavaszkor — állandó álláshoz jutott: egyik korábbi hallgatójának közreműködésével a Budapesti Történeti Múzeum tisztviselője lett, majd utóbb a középkori osztály vezetője és főigazgató-helyettes. Amikor az ELTE-n újból megindult a levéltárosok képzése, 1960-tól ő lett a Történeti Segédtudományok Tanszékén az oklevéltan, pecséttan, heraldika és a kortan előadója. A mostani levéltárosok középső nemzedékéhez tartozó tanítványok sokaságát nevelte fel. Ekként jóvátették régi sérelmét, a címzetes rk. tanárság elvételét, és címzetes professzorrá nevezték ki. Múzeumi tevékenysége, amelyet 1971. évi nyugdíjazásáig folytatott, kutatásainak új területét is megnyitotta: munkálkodni kezdett a várostörténetben is, példaadó tanulmányokat és oklevéltárat téve közzé Budapest történetéből. Egyetemi előadásait 1981-ben hagyta abba. Tanítványai és tisztelői 1984ben nyújtották át neki a Magyar Herold I. kötetét, amely tiszteletére egyetemi oktató tevékenységének fél évszázados jubileumán jelent meg, Kállay István szerkesztésében. 1987—1988-ban alapvető forráskiadványt adott a történészek kezébe, Budapest történetének okleveles emlékei III. kötetét (1382—1439). 1989ben helyreállították akadémiai levelező tagságát, majd rendes taggá választották. Rendjének haláláig minden körülmények közt hű fia és áldozatos anyagi támogatója volt. Temetési szertartását a jászóvári prelátus végezte a gödöllői városi temetőben. E sorok írói teljesíteni kívánva professzoruk ama többször is nyilvánított akaratát, hogy temetésén semmiféle búcsúbeszéd ne hangozzék el, itt szeretnének drága halottjuktól búcsút venni. Atyánk és mesterünk, pihenj békében! Szeretettel és türelemmel álltál tanítványaid mellé és emberségeddel emberi tartásra, a tudományban pedig a források teljes felkutatására és valósághű interpretálására tanítottál. Köszönjük! Atyánk, akit Isten védő tekintete őrzött, Isten áldása legyen Veled immár nem evilági utadon. Ave atque vale! Gerics József—Ladányi Erzsébet 110