Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - MÉRLEG - Dominkovits Péter: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 22. Szerk.: Szili Ferenc. Kaposvár, 1991 / 85–87. o.
látásmódot szerető olvasó örömmel ismerheti, fel Király Istpári tanulmányának, Somssich Pongrác forrásközlésének egybehangzásait, éltéréseit. Bízvást mondható ez, hisz unikális forrást közöl a Belgiumban élő Somssich Pongrác édesapja, gr. Somssich László (1874—1958) emigrációban, a családja számára összeállított visszaemlékezését publikálja. Az emlékirat fontosságát a szerző életútjából kiragadott egy-két adat is érzékelteti. A politikai életben fontos szerepet játszó középbirtokos somogyi famíliában felnőtt Somssich László magáról, mint a pártpolitikába nem avatkozó, a gazdasági, pénzügyi életben jelentős funkciókat betöltött, tisztségeket viselt emberről írt. 1918-tól 1944-ig volt az OMGE elnöke, 1924-től 1938-ig a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, majd 1944-ig alelnöke. 1920-ban Trianonban a magyar békebizottság mezőgazdasági főmegbízottjaként jelent meg, s a több más fontos hazai funkció mellett 1927—1936 között a Népszövetség évi Nemzetközi Gazdasági Konferenciájának volt magyar kormányküldöttje, és a genfi Nemzetközi Mezőgazdasági Bizottság alelnöke. 1944. március 19-ig a magyar hatóságok magatartása a menekültek segítésének mértékében és formájában messze túlnőtt a szokásos szinteken, nemzetközi normákon, állapítja meg Lagzi István e problémakör ismert, kiváló kutatója. Jelen tanulmányában a magyarországi lengyel menekültek — elsősorban a katonai menekültek — 1939—1945 közötti élet- és munkaviszonyainak néhány kérdésével foglalkozik. A vizsgált időszakban mintegy 60 000 lengyel katonai és polgári menekültet tartottak számon hazánkban. A foglalkoztatások legfontosabb területe a mezőgazdaság és a bányászat volt, de részt vettek a közmunkák elvégzésében is (folyószabályozás, útépítés), s 1943-tól már a hadiüzemek is alkalmazták őket. Bár a közintézményekben történő elhelyezkedésüket a vezérkari főnökség tiltotta, ennek ellenére a tanulmány erre is több adatot hoz. Öszszegezve: hazánkban a lengyel menekültek az iskolai végzettség, szakmai kvalifikáció figyelembevételével szélesen differenciált foglalkozási, fizetési struktúrában helyezkedtek el. Bognár Tibor publikációja a Somogy megyei németség 1945 utáni hányattatását, megaláztatását módszeresen feltáró kutatássor egyik eredménye. 151 települést érintően nyújt adatokat a német kitelepítés kutatásához, érzékeltetve e folyamat nagyságát, kitérve a telepes családok beköltözési helyeire, számarányára. A kötet függeléke szinte már hagyományos; G. Jáger Márta az 1990. évi Somogyi Levéltári Napot ismertette, illetve a levéltári dolgozók publikációit, előadásait összegezte. A Somogy Megyei Levéltár új évkönyve új szerkesztő, Szili Ferenc munkája nyomán öltött testet. Az eddigi szerkesztési koncepciót követve sokszínű, Somogy megye és a dél-dunántúli régió történetének feltárását sokban segítő kiadványt kapnak kézhez az érdeklődők. Dominkovits Péter 87