Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - KILÁTÓ - Horváth András–Purcsi Barna Gyula–Ress Imre–Szekeres József: A levéltárak és a határok nélküli Európa: a Holland Levéltáros Egyesület centenáriumi rendezvénye / 70–79. o.

2. a ,,public figures", vagyis a sport- és filmsztárok, valamint a médiacsil­lagok személyiségi jogai, 3. a kormányhivatalok tagjainak személyiségi jogai. ad 1. Az átlagpolgár személyiségi jogait maximális tiszteletben kell tartani: a gyógyászati, szexuális, pszichiátriai információk csakúgy, mint a születés tör­vényességére, a felekezeti hovatartozásra, vagy az egyén gazdasági helyzetére vonatkozó információk egyaránt szigorúan titkosak. ad 2. A „public figures" esetében személyiségi jogaik alig-alig védettek, életük szinte „nyitott könyv" a nyilvánosság előtt. Egyetlen kivétel van, ahol többnyire védettséget élveznek és ez az esetleges gazdasági tevékenységükre vo­natkozik. ad 3. A közhivatalok, kormányhivatalok tagjainak személyiségi jogai — fő­ként hivatali tevékenységük éveiben — komoly mértékben sérelmet szenved­nek. A „nyitottság" az ő esetükben egyaránt vonatkozik gazdasági tevékenysé­gükre, hivatali fizetésükre, sőt saját személyes anyagi forrásaikra is. (Jelentős kivételt képez ezen „nyitottság" alól, ha valamely kormánytisztviselő ügyében rendőrhatósági nyomozás folyik, ennek az eljárás befejeztéig titokban kell ma­radnia, ha pedig az illető ártatlansága bebizonyosodik, elvben a nyomozás le­zárása után is.) Ez a három tagozódás nagyjából minden modern demokráciára érvényes, az egyes országok között azonban mégis vannak markáns különbségek: Németországban például, a törvény mindenkinek 30 év védettséget biztosít halála után is; míg az Egyesült Államokban a személyiségi jogok védelme az egyén halálával megszűnik. Az információáramlás szabadságáról, illetve a személyiségi jogok védelmé­ről szóló törvények a nyugati demokráciákban meglehetősen tág teret biztosíta­nak a sajátos, egyéni értelmezésnek. Ez nemcsak országonként különböző, ha­nem például az USA 50 tagállamában is különféleképpen értelmezik a törvény adta lehetőségeket. Bármely levéltáros szembekerülhet ezzel a problémával, és élő személyről szóló információ kiadása igen nehéz, komoly mérlegelést igénylő feladat. A tör­ténelem során egyébként sajátos fejlődési tendencia figyelhető meg: a valódi közügyek egyre nagyobb publicitást kapnak, míg a személyes ügyek egyre tit­kosabbak lesznek. Akárhogy is: mi, levéltárosok is korunk szellemében cselek­szünk, mikor az információ kiadásáról, vagy visszatartásáról döntünk — és nem valamiféle állandó értékű abszolútum nevében. Döntésünk okát azonban a nyil­vánosság előtt mindig meg kell tudnunk védeni. A titoktartás nem ellentétes a demokráciával, de a titkosság nem lehet önmagáért való. Az állami illetve a kommunális igazgatás információgyűjtési és az állam­polgár információszerzési lehetőségeit elemző szekcióban két eltérő fejlődésű régió — Kelet-Közép-Európa és Nyugat-Európa, főként az NSZK — tapaszta­latait szembesítették. A kelet-közép-európai levéltári gyakorlat változásait ösz­szegző esettanulmány, amely beszámolónk egyik készítőjének (Ress Imrének) munkája „A szelektív levéltárhasználat és a kutatási szabadság határán" címet viselte. A referens az állampolgár és az államigazgatás egyenlőtlen viszonyát egyrészt azzal érzékeltette, hogy a létező szocializmus országaiban az állampol­gár csak rendkívül korlátozott mértékben gyakorolhatta az őt érintő igazgatási eljárás irataiba való betekintés jogát, s így ez nem jelentett akadályt a ható­ságok korlátlan adatgyűjtési tevékenysége útjában. Másfelől az információszer­zés területén megnyilvánuló egyenlőtlenséget a levéltári kutatásengedélyezési eljárás példájával szemléltette. Noha az államhatalom mindenhatóságára és az állami-közösségi tulajdon kizárólagosságára épülő levéltári gyakorlat állami le­74

Next

/
Oldalképek
Tartalom