Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - Kollega Tarsoly István: Levéltári hungarika kutatás / 40–52. o.

tartóságára és nádori működésére vonatkozó dokumentumkötet, Domanovszky Sándor szerkesztésében pedig a József nádor iratait tartalmazó forráskiadvány A módszeres bécsi kutatásokon nagyot lendített az 1926-ban, Badenban, Ausztriával megkötött levéltári egyezmény, amely a második világháborút követő két évtizednyi szünetet kivéve a mai napig fennáll. Az egyezmény értelmében Bécsben maradtak az egykori közös központi közigazgatás irategyüttesei, de a magyar államnak joga van úgynevezett levéltári delegátusokat kiküldeni, akik szisztematikus feltárást végezhetnek az említett iratokban. A múlt század kilencvenes éveiben alapították meg a Római Magyar Történeti Intézetet. Fennállásának biztosításául Fraknói Vilmos 1913-ban saját római villáját és a benne lévő könyvtárát ajánlotta fel, azzal a kifejezett céllal, hogy az itáliai kutatásokat végző kutatók részére otthont teremtsen. A háború miatt az intézet működése gyakorlatilag megszűnt, s csak 1923-ban tudta munkáját ismét megkezdeni. A célkitűzés itt is kettős volt. Egyfelől a római és vatikáni könyvtárak és levéltárak magyar vonatkozású iratait gyűjtötték és másolták, s emellett a még ismeretlen egyéb római gyűjtemények anyagában végeztek általános felméréseket, másfelől támogatták azokat a kutatásokat, melyek az itteni levéltárak anyagán alapultak. A kutatások kiterjedtek a Rómán kívüli városokra, így elsősorban Bologna, Firenze és Siena levéltárainak hungarikáit gyűjtötték. A bécsi és római történeti intézetek a hungarika kutatás fő pilléreivé váltak, melyek a két világháború közötti időszak tudatos forrásfeltáró munkáinak meghatározói voltak"! Az ország tudományos életének Nyugat-Európához valc kapcsolódását szolgálta a Collegium Hungaricum szervezete, mely minden tudományterület — közte természetesen a történettudomány — számára biztosította a kutatást. Ilyen intézmények Bécsben, Rómában és Berlinben alakultak. Hungarika szempontból a berlininek volt fontos szerepe, mivel a másik két városban ezt a feladatot a történeti intézetek látták el. A berlini Collegium Hungaricum intézetének története 1916-ig nyúlik viszsza, amikor a berlini egyetemen felállították a magyar tanszéket, majd ezt egyetemi intézetté fejlesztették. Ebből szervezték meg 1924-ben a Collegium Hungaricumot, amely a fiatal tudósok számára kívánt kutatási lehetőséget nyújtani a berlini gyűjteményekben és alkalmas volt szakmai tapasztalatok szerzésére is a különböző tudományos intézetekben. Az első félévi ösztöndíjasok között volt Kossányi Béla, az Országos Levéltár levéltárnoka, aki a magyar koraközépkor történetének forrásait tanulmányozta. Nem a teljesség igényével, de érdemes még szólni a szintén Klebelsberg nevéhez köthető Konstantinápolyi Intézetről és a Franciaországi Magyar Tanulmányi Központról, melyek mind hivatva voltak a kutatás elősegítésére és mind a klebelsbergi koncepció jegyében születtek. A második világháborút követően 1949-ig folyt a munka a bécsi levéltárakban, ekkor a külszolgálatosokat hazarendelték. Ezt követően a nyugat-európai hungarika kutatást a teljes csönd jellemezte. A Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya a magyar levéltárosok külföldi kutatóútjai rendszeresebbé, szervezettebbé tételének gondolatát figyelembe véve „elvi munkabizottságot'

: hozott létre a levéltári hungarikák szisztematikus feltárása irányelveinek kidolgozására és az e téren menetközben felmerülő gyakorlati kérdésekben való szakvéleményadásra. A Hungarica Bizottság 1964. június 19-én alakult meg Borsa Iván, Buzási János, Incze Miklós, Komjáthy Miklós (a bizottság vezetője). Kosáry Domokos és Szűcs László részvételével. Feladatul tűzték ki egy hungarika kataszter felállítását, amely tartalmazná az egyes országok levéltárainak anyagáról megjelent segédleteket, a kutatásokról készült beszámolókat és jegy43