Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - HÍREK - G. Vass István: A kárpótlási törvény végrehajtásával kapcsolatos ügyfélszolgálati munka az Új Magyar Központi Levéltárban / 97–99. o.

tisztikai adatszolgáltatásra kötelezte valamennyi államosított vállalatot, s a jelentést közvetlenül az ágazatilag illetékes miniszternek kellett megküldeni. Az adatfelvételt — némileg más szempontok szerint — azután a következő egy-két évben megismételte a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Pénzintézeti Központ is. A minisztériumok nemcsak a cégjegyzékben szereplő vállalatok, vállalkozások államosítását tartották kézben, de a kereskedelem, a kisipar felszámolásáról, illetve a ház- és földingatlanok elvételéről is helységekre és azon belül személyekre lebontott jelentéseket kértek. Az államosítás alóli mentesítési kérelmeket, illetve a kártérítési előlegek iránti kérelmeket pedig eleve az illetékes minisztériumhoz kellett felterjeszteni a falusi kocsmák, boltok, malmok, vagy a kisvárosi házak, üzletek, kisipari műhelyek esetében is. Ezeket a kérelmeket azután gondosan jegyzékbe foglalták, amelyek az alapiratokkal együtt most fontos — bár nehezen kezelhető — forrásul szolgálnak a kárpótlási igények alátámasztására. Mindezt ma már könnyű így felvázolni, de nem volt könnyű az érintett iratanyag feltérképezése, a számbajöhető 200 folyóméternyi iratanyagból annak a 25—30 folyóméternek a kiválasztása, amely az államosítások elsődleges forrásanyaga, s amely legnagyobb valószínűséggel tartalmazza azokat az adatokat, amelyekre a kárpótlási igények benyújtásához az ügyfeleknek szüksége van. És talán mondani sem kell, hogy a feltérképezés után sem könnyű az egyes adatok kikeresése, hiszen az 1949—52 között újonnan szervezett minisztériumok iratkezelése rendkívül szakszerűtlen volt, mutatók vagy eleve nem készültek, vagy hiányosan kerültek be a levéltárba ... stb., stb. A választási propaganda által inspirált első ügyfelek már 1990-ben megkerestek bennünket, hogy egykori tulajdonuk adatait beszerezzék. Mi kezdettől fogva igyekeztünk minden beadványra érdemi választ adni, s ez nagymértékben segített a fokozatos és folyamatos felkészülésben. 1991 márciusában elkészítettük az államosításokra vonatkozó iratanyag jegyzékét. Ez a jegyzék még mintegy 200 fm iratot vett számba. Az egyes referensek azonban már ekkor különbséget tettek elsődleges és másodlagos források között. A következő hónapban elkezdtük egyes állagok betűrendes mutatójának elkészítését — egyelőre manuális módszerekkel, egyszerű regiszteres füzetbe. Így két-három fontos állag mutatója augusztus végére el is készült. Egyre nyilvánvalóbbá vált azonban, hogy ez nem jelent megoldást. Az iratanyagban szereplő adatok — mindenekelőtt a különböző listák — számítógépes feldolgozását csak szeptember utolsó hetében kezdtük meg. Ennek több oka volt. A levéltár mindössze két számítógéppel rendelkezett, s ehhez csak szeptember folyamán, a Kormánytól kapott céltámogatás birtokában tudtunk további két gépet venni. Hátráltatott bennünket az is, hogy az első félévben számítástechnikai osztályunk valamenynyi munkatársa megvált intézményünktől. Legutóbb Bácsa Imre programozó osztályvezető távozott június elsejével, s az új programozó munkatársat csak szeptember l-jén vettük fel. Végül az is hátráltatta a számítógépes feldolgozást, hogy mind intézményen belül, mind intézményen kívül nagy volt az ellenállás vele szemben, többen pedig csak elnéző mosollyal reagáltak, ha ez szóba került. Az Űj Magyar Központi Levéltárhoz az előző években évente mintegy 600 ügyfél fordult különböző adatokért. Ez a szám — a folyamatban levő jogi rehabilitációk és a bontakozó kárpótlási várakozások miatt — már 1990-ben is mintegy 10%-kal magasabb volt, 1991-ben pedig hónapról hónapra tovább emelkedett, amit az alábbi kimutatás tükröz: 98