Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: A magyarországi birtokjog kérdései a középkorban / 3–19. o.

iuris regalis ad regem et regnum immediate spectantia... dominus rex quemlibet de Austria vei de qualibet parte Alamennie in aquisitis iusto in Ungaria possessionibus et iuribus conservabit salva in omnibus auctoritate iurisdictionis ordinarie ad regem tamquam ad verum et legitimum térre dominum pertinente)".

2 A békeszerződés szerint Magyarországon vannak a „királyi joghoz tartozó olyan várak, amelyek közvetlenül a királyt és a regnum-ot illetik", s ismét vannak olyan „birtokok és jogok", amelyeket „igaz címen" meg lehet szerezni, de úgy, hogy felettük „mindenben épségben marad a rendes joghatóságnak az a hatalma, amely a királyra, mint az ország igaz és törvényes urára tartozik". Mi lehet a „rendes joghatóságnak a hatalma", amely a megszerzett birtokokra vonatkozik? Az bizonyos, hogy itt a római jog szakkifejezése áll előttünk, amelyet a középkor értelmezett és a maga követelményei szerint alkalmazott. A fogalmat a Digesta (2, 1, 3) így használta: „Mixtum est impérium, cui etiam iurisdictio inest, quod in danda bonorum possessione consistit. lurisdicto est etiam iudicis dandi licentia", azaz „Az a mixtum impérium, amelyben a iurisdictio is benne foglaltatik, mivel a javak birtokának adományozásában áll. Iurisdictio a bírák kinevezésének szabadsága is".

3 Az 1291. évi békeszerződésnek az a fordulata tehát, hogy a magyar királynak rendes joghatósága (iurisdictio ordinaria) van az osztrák és német alattvalók Magyarországon „igaz címen szerzett" „birtokai és jogai" felett, a kor fogalmai szerint azt jelentette, hogy a királyt ezek felett a javak birtokának adományozása illeti meg. A békeszerződés ezek szerint határozottan megkülönbözteti attól, ami a királyt és a regnum-ot közvetlenül megilleti azt, ami felett a királynak csak adományozási joga van. A királyi jog mind a kettőt felölelte. Az ismertetett ténynek a szerződés római jogi fogalmazást adott, de nem létesítette, s nem is elsőként rögzítette ezt. Ismeri és alkalmazza ezt a tényt IV. Béla egyik 1263. évi oklevele. Ebben a király Lőrinc étekfogó mesternek adományozta Locsmánd comitatus-t és Lándzsér várat, „amelyeket korábban királyi adomány adott Baroch fia Miklósnak, de azután az ő gyermektelen elhalálozásával királyi kézre szállottak, s ezért, amint tudjuk, mindig is nem dignitas-ként vagy dominium-ként tartoznak a királyi tulajdonhoz, hanem megüresedett birtokként a király adományozásához (... que antea Nicolao filio Baroch concessione regia collata fuerant, sed eo demum decedente sine liberis ad manus regias sünt redacta et ideo semper non tanquam dignitas vei domínium ad proprietatem regiam, sed quasi quedam possessio excaderitialis ad donationem regiam pertinere dinoscuntur)".

4 1263-ban tehát a római jogi terminológia nélkül áll előttünk a királyi tulajdon és a 'királyi adomány megkülönböztetése.

5 A királyi jog fogalma felölelte mindkettőt! Az külön vizsgálandó kérdés, hogyan és mikor szélesedett ki annyira a királyi jog, hogy mind a királyi tulajdont, mind a királyi adományt magában foglalta. Maga a jelenség: a királyi tulajdon és királyi adomány megkülönböztetése legalább első tekintetre a hűbérjog Leihezwang (adomány^kényszer) nevű intézményére emlékeztet. Ezt a Szász Tükör úgy fogalmazta meg, hogy a király egyetlen megüresedett világi fejedelmi hűbért sem tarthat eladományozás nélkül egy évnél és egy napnál tovább a maga kezében. A tétel megfelelt a német birodalmi fejedelmek érdekeinek és jogfelfogásának, ők — MitteisLieberich jogtörténete szerint — a birodalmi hatalom rovására akarták megakadályozni a rendelkezésükre álló hűbérek teljes állományának csökkenését.

6 Ezt a Leihezwang-gal mutatkozó hazai párhuzamot annak hangsúlyozásával említjük, hogy a középkori magyar adományrendszert természetesen nem tartjuk hűbéri jellegűnek! 5