Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: A magyarországi birtokjog kérdései a középkorban / 3–19. o.

GERICS JÖZSEF—LADÁNYI ERZSÉBET A magyarországi birtokjog kérdései a középkorban Nemesnek (nobilis) a 13. század második felétől és később is azokat tekintették, akik nemes ősöktől származtak, vagy akiket ilyen származás hiányában a királyok a nemesség soraiba emeltek. Aki nem született nemesi családból, az a király nemesítő aktusa nélkül nem juthatott a nemességbe. Évszázados bírói és társadalmi gyakorlatban figyelhető meg ennek az elvnek az érvényesülése, s 1467-ben törvénybe is foglalták. Nemesi jogállása nemcsak a nemesnek volt, hanem a nemesi címen birtokolt földnek is. Ha a király nemesnek olyan földet adományozott, amelynek eredetileg nem volt nemes jogállása, nemesíteni (nobilitare) szokta a földet is. A tanulmány tárgya annak kifejtése, hogy a 13. század második felében már megszilárdult felfogás szerint Magyarországon a királyi jog (ius regium) fogalma a javak két típusát is felölelte: azokat, amelyek „közvetlenül a királyt és királyi hatalmat illetik (immediate ad regem et regnum spectantia)" és azokat, amelyek felett a király adományozási jogot gyakorol a nemesek javára. A király azok felett a javak felett gyakorolta ezt a jogát, amelyek megszakadás (defectio seminis) miatt visszasz álltak rá, ő pedig ezeket nem tartotta meg, hanem más nemesnek kellett tovább adományoznia érdemes szolgálatainak jutalmául. A dolgozat leglényegesebb következtetése: a személy és föld nemessége egymással szorosan összefüggött, s ha valakire rábizonyították, hogy nem-nemesként (ignobilis) nemesi földet birtokol, akkor bitorlóként megfosztották tőle. Werbőczy István Hármaskönyve szerint a királyi adomány címei között van a magszakadás és a királyi jog. (HK. I. rész 23. s köv. címek.) Mindkettő alkalmazása megfigyelhető a 13. századi és I. Károlyikor! forrásokban is. Az I. Károly-ikori állapot és felfogás számos fontos vonatkozásával ismertet meg az a per, amely a Bodrog megyei Csente birtokról folyt az 1330-as években. Az ügy azzal kezdődött, hogy a Csór nembeli Tamás csókakői várnagy I. Károlytól adományul kérte és kapta Csentén az örökös nélkül meghalt Simon fia Pál és Gergely fia Mihály birtokait, amelyek így a királyra szálltak. A határjárás alkalmával azonban ellentmondott és tiltakozott Mihály fia Péter és Péter fia János. Az emiatt 1333-ban indult és többször elhalasztott perben az országbíró előtt mindkettő arra hivatkozott, hogy ők ketten egy nagyapától (avus) erednek, a mondott birtok örökjog címén (titulo iuris hereditarii) őket illeti. Mihály fia Péter az idő közben elhalálozott Péter fia János nevében is előadta, hogy a néhai Simon fia Pál „nem a nemzetségükből való leszármazás ágán eredt, hanem nemzetségükből való nőrokontól született (non de linea generationis sue ortum habuisset, sed ex sorore sue generationis procreatus extítisset)", ezért azután sem Pálnak, sem apjának, sem nagyapjának „a mon3