Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - Kemény János: A közigazgatási bizottságok feladatkörének változásai 1876–1914 között / 6–30. o.

Az állami ellenőrzés ügyét tehát nem lehet a törvény hátsó szándékaként értelmezni. Az sem csupán önkormányzat csorbító törekvésként értelmezhető, hogy a közigazgatási bizottság elnöke sürgős esetben, a szakág előadójának meghallgatásával a saját felelősségére intézkedhet. Ismert az önkormányzati ügyintézés nehézkessége, az a gyakorlat, hogy a törvényhatósági bizottság minden fontosabb kérdés eldöntése előtt bizottságot vagy bizottságokat küldött ki. Az adott körülmények között a kormány — mint a törvényhatóságihoz képest modern adminisztráció — nem alaptalanul törekedett az ügymenet gyorsítására. Amellett pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elnökileg elintézett ügyekről be kellett számolni és a sürgősségüket indokolni kellett a legközelebbi bizottsági ülésen. Sarlós Béla és Szamel Katalin is tényként tárgyalja, hogy a közigazgatási bizottságokban a számbeli kisebbség ellenére az állami hivatalnokok szerepe volt a döntő, és Csizmadia Andor is ilyen véleményeket idéz a tanulmányában.

103 Ez a megítélés a törvény 22. §-án alapul, amelynek lényegét Sarlós Béla így foglalja össze: Az egyes közigazgatási ágaknak a bizottságban levő képviselői és a főispán a bizottság minden határozatát megfellebbezhetik az illetékes miniszterhez, ha károsnak vagy törvénytelennek találják, vagyis bárhogyan határoz is a többség, a főispán és a szakelőadók a miniszterekhez fordulhatnak. A döntés joga így mindenkor a miniszterek, tehát az állam kezében van, mert bár a fellebbezés joga egyaránt megilleti az állami és a törvényhatósági szakelőadókat, a miniszteri döntés nyilvánvalóan mindig a kormányérdekeket képviseli és az állami tisztviselők pozícióját erősíti. A közigazgatási bizottság törvényhatósági érdekeltségű tagjai éppen ezért tisztában voltak azzal, hogy az állami közigazgatás képviselőinek álláspontja ellen hiába alakítanának ki többségi állásfoglalást, és ez eleve meghatározta a bizottság működését.

104 Sarlós Béla azonban figyelmen kívül hagyja a 22. § azon 'kitételét, amely szerint a közigazgatási ágaknak a bizottságban levő képviselői és a főispán a bizottság azon határozatait fellebbezhetik meg, amelyeket törvénytelennek, vagy az általuk képviselt közigazgatási ág szempontjából (kiemelés tőlem K. J.) sérelmesnek vagy károsnak tartják. A fellebbezésnek tehát indokoltnak kellett lennie, és a szakelőadó csalk a saját szakterületére vonatkozó határozatot fellebbezhette meg. Nem hagyható figyelmen kívül az a kitétel sem, hogy ha a miniszter helybenhagyja a határozatot, vagy 14 napon belül nem nyilatkozik, a benne foglaltakat feltétlenül és haladéktalanul végre kell hajtani. A rövid határidő arra enged következtetni, hogy a minisztériumok nem rendezkedtek be fellebbezési invázióra.

105 A közigazgatási bizottságokkal foglalkozó tanulmányok többsége feltételezi, illetve tényként tárgyalja, hogy a közigazgatási bizottságok és a törvényhatósági bizottságok között hatalmi harc folyt, amelynek egyik megjelenési formája a közigazgatási bizottságok állami és törvényhatósági érdekeltségű tagjainak ellentéte, a másik a törvényhatósági bizottság közigazgatási bizottság általi háttérbe szorítása.

106 Ez a megítélés a fentebb ismertetett 22. §-on és a törvény 62. §-án alapul, amely azt mondja ki, hogy a miniszterek a rendeleteiket a közigazgatási bizottságokhoz Intézik és rajta keresztül hajtatják végre. Az értékelések szerint ez lehetőséget adott az államnak a törvényhatósági bizottságok megkerülésére, és ez kétségkívül így is van. Az általam vizsgált bajai th. városi közigazgatási bizottság működésében azonban nincs nyoma annak, hogy hatalmi harc folyt a két testület között. A köziigazgatási bizottság fokozatosan betagozódott a törvényhatóság működésébe. Bár kezdettől nem volt köztük ellentét, a közigazgatási bizottság ele* 24