Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Föglein Gizella: Állami főhatalom Magyarországon a második világháború után, 1944–1949 / 13–18. o.

tek annak tagjai — akik egyúttal mindhárman a Politikai Bizottság tagjai is voltak. (Varga Béla 1946. január 4-én lemondott főtanácsi tagságáról; utódául az első póttagot, a szociáldemokrata párti Szeder Ferencet hívták be. E személyi változással a kommunista párt és a Szociáldemokrata Párt kétharmados többségre tett szert az államfői testületben, vagyis tulajdonképpen „őrségváltás" ment végbe.) A Nemzeti Főtanács jogköre a korábbiakkal összevetve úgy módosult, hogy egyidejűleg bővült és szűkült. Hozzá kerültek ugyanis az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnökségét addig megillető kinevezési jogok is, azonban azok tényleges érvényre juttatását, gyakorlati hatékonyságát a miniszterelnöki ellenjegyzés szükségessége nagymértékben csökkentette. Az a tény, hogy az államhatalom „ideiglenes" gyakorlásának törvény útján való szabályozása ekkor létrejött, legalábbis arra utalt, hogy a kormány az államforma és az államfői jogok tekintetében 1945 december elején még nem szánta el magát a „végleges" lépésre. E kérdés rendezésében a döntő lökést kül- és belpolitikai tényezők együttesen adták 1945 végén—1946 elején. * * * A Külügyminiszterek Tanácsának 1945 decemberi, moszkvai értekezlete a magyar kormány és a pártok vezetői előtt is nyilvánvalóvá tette, hogy még a békekonferencia előtt erélyes kézzel kell hozzányúlni a régi államforma felszámolásához, illetve tovább kell lépni az államszervezetben meglévő ideiglenesség s az államfői jogok gyakorlása körüli tisztázatlanság és rendezetlenség megszüntetése terén.

9 Ez a külpolitikai késztetés azonban találkozott az egyes pártok ilyen irányú kezdeményezéseivel, valamint a már korábban is meglévő alkotmányjogi elképzeléseikkel és szándékokkal is. 1946 elején a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP), valamint a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jogi szakértői — a pártvezetők 'megbízására — törvénytervezeteket dolgoztak ki az államforma és az államfői jogok szabályozásáról. Az elsőként elkészült kommunista párti tervezet

10 a sietség nyomait viselte magán. Valamennyi javaslat közül a legki dolgozatlanabb volt, inkább csak néhány alapelv leszögezésére, s az államfői jogkör nem túlságosan precíz körülírására szorítkozott. A tervezet az államfői jogokat jelentősen korlátozta minden szempontból, így a kormány és a nemzetgyűlés vonatkozásában is. Miután az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások után nyilvánvalóvá vált, hogy csak a legerősebb parlamenti párt, a kisgazdapárt soraiból választható államfő, a kezdetektől nagy hatalommal rendelkező kommunista párt kifejezetten „gyenge" elnököt akart, s 'mindent megtett — jórészt sikerrel — az elnöki jogkör szűkítéséért, azért, hogy az államfő csupán reprezentáljon, de tényleges politikai hatalmat ne gyakorolhasson. A Független Kisgazdapárt tervezete

11 — szemben a kommunista pártéval — teljes jogú államfőt kívánt, olyant, aki a végrehajtó hatalmat az általa kinevezett kormány útján gyakorolja. Emellett számos más, képviseleti és főfelügyéleti jog is megillette. A FKGP a köztársasági elnökinek a nemzetgyűléssel való kapcsolatát is jóval tágabb körben szabályozta mint az MKP. A kisgazdapárti tervezet sokkal kimunkáltabb, szakszerűbb volt, mánt a kommunista párté, s az a hatalom megosztásának „klasszikus", alapvetően polgári követelményeit fogalmazta meg. Sőt, a törvénytervezet valójában kisebbfajta alkotmánytervezet volt, amely a hatalmi egyensúly biztosításán túl az állampolgárok „természetes és elidegeníthetetlen" emberi és polgári jogait is tartalmazta. Kimondván egyidejűleg azt is, hogy a megnevezett jogok „csak a törvényes ke15