Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Föglein Gizella: Állami főhatalom Magyarországon a második világháború után, 1944–1949 / 13–18. o.

Ideiglenes Nemzetgyűléstől, a Politikai Bizottság nem. A Nemzeti Főtanács tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke (Zsedényi Béla, pártonkívüli), az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke (Dalnoki Miklós Béla, pártonkívüli), valamint a Politikai Bizottság által választott olyan tag, aki a kormányban nem viselt tisztséget (Gerő Ernő, Magyar Kommunista Párt). Ez utóbbi kereskedelmi és közlekedési miniszterré történt kinevezése után, 1945 -májusától ideiglenesen Révai József lett a főtanács harmadik, szintén kommunista párti tagja. Az ideiglenes államfői testület jogkörébe tartoztak a (közhivatali és más tisztségekre vonatkozó azon kinevezések, amelyek ,,a kormány, vagy -a miniszterelnök kinevezési jogát meghaladják és a nemzetgyűlés elnökségének jogkörébe utalva nincsenek". Ezen kívül a főtanács joga volt még a kormány tagjainak kinevezése és felmentése, a honvédség állományába tartozóknak az állampolgársági kötelékből való elbocsátása s a házassági akadályok alóli felmentés megadása. Különféle kegyelmi ügyek szintén a Nemzeti Főtanács hatáskörébe tartoztak, kivéve az amnesztiát, melyet csak az Ideiglenes Nemzetgyűlés adhatott. Az államfőt megillető jogok ilyen mértékű megosztását (az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége, a kormány, a miniszterelnök és a Nemzeti Főtanács között) tulajdonképpen semmi sem indokolta. Azaz minden bizonnyal „csupán" hatalmi-politikai okokra és célokra vezethető vissza. A Magyar Kommunista Párt és szövetségesei az államhatalmi szervekben minél nagyobb befolyásra kívántak szert tenni és a polgári erők minél nagyobb arányú megosztását .akarták elérni. Az államfői jogok szétforgácsolása, illetve az államfői jogkör szabályozásának az ideiglenes „félmegoldásai" azt mutatják, hogy az államhatalmi, államjogi kérdések a politikai küzdelmek egyik lényeges terepévé váltak a koalíció tagjai számára. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. szeptember 6-i, 'budapesti, immár „teljes" ülése törvényt alkotott a Nemzeti Főtanácsról. Az 1945: III. törvénycikk

7 nem csak összegezte az államfői testületről és annak jogköréről szóló, valamint az azt kiegészítő korábbi rendelkezéseket, de újabb kiegészítésekkel tovább is 'bővítette azokat. így, részben a kialakult gyakorlatnak megfelelően a főtanács hatáskörébe került a „címek adományozása, továbbá rendjelek és kitüntetések alapítása, illetőleg adományozása", valamint a külhatalmakkal szembeni képviselet joga. Az 1945. november 4-á nemzetgyűlési választások után az „egyik" megosztott jogkörű ideiglenes államfői testület, az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége — Dalnoki Miklós Béla miniszterelnök felmentésével és Tildy Zoltán miniszterelnöki megbízásával — november 15-én befejezte működését. A „másik" államfői testület, a Nemzeti Főtanács azonban tovább funkcionált, bár megváltozott személyi összetételben. A főtanácsnak hivatalánál fogva tagja lett Tildy Zoltán kisgazdapárti miniszterelnök, illetve házelnöki megválasztásával Nagy Ferenc (Független Kisgazdapárt), harmadik tagja pedig már szeptember végétől Rákosi Mátyás (Magyar Kommunista Párt) volt. A legsürgősebb alkotmányjogi kérdéseket rendező törvényjavaslat a nemzetgyűlés első ülésére, november 29-ére megszületett, de csak december 16-án került nyilvánosságra mint az államhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1945: XI. törvénycikk.

8 A korábbiakhoz képest új volt, hogy e törvény értelmében a főtanács tagjainak és póttagjainak egyike sem lehetett -már egyidejűleg kormánytag is, tehát a főtanácsnak a továbbiakban már nem lehetett tagja a miniszterelnök. Ezzel az államfői testületet a végrehajtó hatalomtól, pontosabban a kormánytól szétválasztották. A Nemzeti Főtanács szervezeti újjáalakulásával Nagy Ferenc kisgazdapárti házelnök, valamint Rajk László kommunista párti és Varga Béla kisgazdapártü nemzetgyűlési képviselők let14