Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956 / 13–28. o.

Az 1948—1949. tanévre viszont 8-ra apadtak, amiben az áttelepülés már erőteljesen érezhető. A lakosságcsere végrehajtásával pedig a szlovák tannyelvű népiskolák száma az önként áttelepülő szlovákok arányánál is sokkal nagyobb mértékben esett vissza, a 8 népiskola szinte teljesen —• mindössze 1 kivételével — elnéptelenedett.

38 (Ugyanakkor az ittmaradni szándékozó szlovákok, feltehetően az áttelepítéstől tartva, nem a tannyelvű, hanem a nyelvoktató iskolákba íratták be gyerekeiket. Az 1948—1949-es tanév második félévében 73, az 1949—1950-es tanévben pedig 121 szlovák nyelvoktató iskola volt Magyarországon 9 900 illetve 12 000 tanulóval.

39

) A szlovák tannyelvű nemzetiségi iskolák elnéptelenedésében fontos szerepet játszott a Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontjának meglehetősen felemás magatartása is. Míg a front 1945 őszén erélyesen követelte a szlovák iskolák felállítását a magyar kormánytól, 1946 tavaszán viszont fenntartás nélkül csatlakozott a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság propagandájához és azt hangoztatta, hogy az összes magyarországi szlovák települjön át, magáévá téve azt az álláspontot, miszerint a magyarországi szlovákoknak nincs szükségük iskolára/

10 1946 szeptemberében Magyarország és Jugoszlávia között is született lakosságcsere-egyezmény (amely az önkéntesség alapján „három év alatt legfeljebb 40 ezer emberre vonatkozott")/'

1 Nincsenek adataink arról, hogy e lakosságcsere-megállapodás milyen eredménnyel járt, de feltehető, hogy 1948-ig történtek kölcsönös áttelepülések; ez azonban a hazai délszláv népességben és iskolákban korántsem okozott olyan mértékű csökkentést mint a szlovákoknál. A „délszláv" nemzetiségi oktatás háború utáni újjászervezése korántsem volt zökkenőmentes. A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontjának jugoszláv alosztálya 1946. február 8-án — a nemzetiségi oktatásról szóló miniszterelnöki rendelet után, de még a végrehajtást szabályzó VKM rendelet előtt — Nagy Ferenc miniszterelnökhöz

42 intézett felhívásában élesen bírálta nemcsak a rendeletet, de az egész kormányzat nemzetiségi politikáját és törekvéseit is: „megköveteljük, — a teljes egyenjogúság alapján — hogy népünknek bizottságok és szavazás mellőzésével megadassanak népiskolái, s ezeket az állam tartsa el, a szakiskolákkal, tanítóképzőkkel és középiskolákkal együtt... megköveteljük mindazt, amiben Jugoszláviában a magyarok részesülnek, mely ország a nemzetiségi és kisebbségi kérdést a nép általános megelégedésére és az igazi demokrácia szellemében oldotta meg. . ."

/i3 A SZAF ilyen és más megnyilatkozásai ellenére mindazonáltal a „délszláv" nemzetiségi oktatás a második világháború utáni néhány esztendőben tulajdonképpen kiegyensúlyozottnak volt tekinthető, legalábbis a némethez és a szlovákhoz viszonyítva. Az 1945—1946. tanévben 48 „délszláv" tannyelvű iskola volt Magyarországon. Az 1947—1948. tanévben pedig 49 „délszláv" tannyelvű iskola működött 945 tanulóval. További 30 magyar tannyelvű iskolában pedig tantárgyként tanították a „délszláv" nyelvet/

1

'

1 A békeszerződés érvénybe lépése (1947. szeptember 15.) után Magyarországon több, a nemzetiségi oktatás előmozdításával és a nemzetiségi kultúra ápolásával kapcsolatos intézkedés, megállapodás született. Az 1947. október 15-én Belgrádban aláírt magyar—jugoszláv kulturális egyezmény'

13 a tudományos, irodalmi, művészeti és kulturális kapcsolatok tekintetében kölcsönösen szabályozta a szerződő felek együttműködését, s mint ilyen fontos állomás volt a mindkét állam területén élő nemzetiségi lakosság jövőbehT kulturális fejlődésének, helyzetének szempontjából; ugyanis a szer21