Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Jároli József: A mai Bács-Kiskun megye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején. Kecskemét, 1988. / 91–93. o.

ismeretanyag is meglehetősen bonyolult történeti viszonyokat jellemez, hiszen a kollektív nemességgel rendelkező kiskun városok társadalmi struktúrája, közigazgatása alapvetően különbözik pl. a kalocsai érseki uradalom jobbágyközösségeinek viszonyaitól. Ugyanakkor a mezővárosok közül 1834-ig Kecskemét fokozatosan megváltotta magát a földesúri terhektől, és az agrárfejlődésnek az országos viszonyoktól lényegesen eltérő útjára léphetett. Hasonló sokszínűség mutatkozik a népesség nemzetiségi hovatartozása és vallása terén is. Az 1848—49-es esztendő eseményeinek bemutatásánál a történeti kutatás eddigi eredményeinek felhasználásával és a rendelkezésre álló színes iratanyag gazdag információi alapján a történeti valóság mind plasztikusabb bemutatására törekedett a szerző. Munkájában egyaránt olvashatunk a forradalom és a szabadságharc eseményeinek felemelő pillanatairól, de a politikai, gazdasági nehézségek korrekt ismertetése is helyet kapott az összegzésben. Ahol pedig indokolt, ott az országos események e régióhoz kötődő mozzanatairól is -kapunk rövid ismertetést (Petőfi választási kudarca Szabadszálláson stb.). Nem egyfolytában tartó diadalmenet a nevezetes időszak a Duna-Tisza közén sem. Az eltérő társadalmi, vallási, gazdasági viszonyok már a pesti forradalom híreinek helyi fogadtatására is rányomják bélyegüket. A jobbágyközösségekben a feudális terhek eltörlése — az áprilisi törvények hiányosságai ellenére is — egyöntetű lelkesedésre talált. A Jászkun kerület kollektív nemességgel bíró szabadalmas mezővárosainak redemptus gazdái régi kiváltságaikat féltve jóval később csatlakoztak a pesti forradalomhoz. Az áprilisi törvények hiányosságai a vizsgált közigazgatási egységek volt jobbágyai körében is népmozgalmat (legelőfoglalást, tiltott bormérést, tilos helyen való halászatot) eredményeztek. A jobbágy sorból felszabadult zsellérek és a szabadalmas mezővárosok irredemptus rétege keveset kapott az áprilisi törvények által kimondott szabadságból. így nem véletlen, hogy éppen e rétegek lesznek a vagyoni cenzus ellenére, a hadilábra állított nemzetőrség tagjai, helyettesítve a katonáskodni nem tudó, vagy nem akaró vagyonosabb gazdafiúkat. (A helyettesítésért kapott juttatás és a zsold szerény egzisztencia teremtés lehetőségét biztosította.) A népképviseleti országgyűlési választásokon a lakosság közel 10 százaléka kapott csupán szavazati jogot, a vagyonosabb osztályok képviselői nyertek mandátumot. Petőfi választási kudarca a kor viszonyai közt nem meglepő, hiszen a redemptus hagyományokkal nem számoló költő bukása majdnem törvényszerű volt. De politikus kortársai sem látták volna szívesen a honatyák között, hiszen amikor Kossuth Bácsalmáson is képviselői mandátumhoz jutott, azt nem Petőfinek, hanem Vörösmartynak ajánlotta fel. A szabadságharc óriási anyagi terhet rótt az egyes helységekre és azok lakóira személy szerint is. A nemzetőrség és a honvédség szervezése, illetve toborzása, a katonai szállítások, a hadsereg élelemmel való ellátása, a közadakozások vér- és anyagi áldozatot kívántak. E régióban a délvidéki harcok állandó készenlétet követeltek a nemzetőrségtől, amelynek megszervezése, majd hadilábra állítása 1848 nyarától, nem ment zökkenők nélkül. (Annak ellenére, hogy a nemzetőrség megszervezésekor még a törvényben előírt vagyoni cenzust sem vették komolyan figyelembe.) Tanulságos — mondhatni modellértékű — adatokat kapunk a kecskeméti nemzetőrségi összeírások alapján a város nemzetőrségének szociális összetételéről. (Jó lenne hasonló elemzéseket végezni másutt is, ahol ilyen iratok rendelkezésre állanak.) A szabadságharc egész történetét végigkísérte e tájon is a pénztelenség, a fegyverek hiánya. A délvidéki események kapcsán korrekt és valós képet kapunk a forradalom és szabadságharc ve92