Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Jároli József: A mai Bács-Kiskun megye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején. Kecskemét, 1988. / 91–93. o.

zetőinek nemzetiségi politikájáról, amely a korabeli Európa mintáját vette ala­pul, annak hibáival és erényeivel együtt. Eddig az egyházak, főleg a katolikus egyház és főpapjai szabadságharc alatti tevékenységének csupán a negatív vonásait emelte ki a történetírás. E kö­tet bevezető tanulmányából megtudhatjuk, hogy Kalocsán az érsekség pénzén tartották fenn a katonai kórházat, Nádasdy Ferenc érsek többször kiállt a sza­badságharc mellett. A dokumentumok válogatásánál a szerzői kollektíva széles forrásbázisra kí­vánt támaszkodni. Tette ezt azért, hogy a régió valamennyi speciális problémá­ját érzékeltethesse, amihez azonban csupán a közigazgatási iratok nem lettek volna elegendők. A különböző tanácsi határozatok, jelentések, felterjesztések, a tisztviselők jelentései, kimutatásai, a katonai hatóságok utasításai mellett bőven merítettek a kortársi visszaemlékezések, sőt a magánlevelek gazdag tárházából is. A számításba jöhető hazai közgyűjtemények mellett a jugoszláviai levéltá­rakban is végeztek anyaggyűjtést Szabadka, illetve Bács-Bodrog vármegye ira­taiban. A dokumentumok közlési sorrendje az időrendet követi, amely a legjobb megoldás olyan esetben, amikor az iratok tartalmi sokfélesége miatt nehéz tár­gyi egységeket kialakítani a közölt anyagban. Megnehezíti azonban a tájékozó­dást a tárgymutató hiánya, amelyet nem tud feloldani a dokumentumok muta­tója, hiszen a legjobban szerkesztett cím sem tudja visszaadni az iratban elő­forduló részletinformációkat. A történeti kutatás érdeklődésére mindenképp számító kötet nyomdai mun­káival kapcsolatban néhány megjegyzést kell tennünk. Az illusztrációk élessége, méretei, elhelyezésük kívánnivalót hagy maga után. A iratfotók nehezen olvas­hatók, a kisméretű illusztrációk egy része egy egész üres oldalon kapott helyet (8., 9., 10., 11. stb.), más részüknél hasonló méretű képből kettő is került a szö­veg közé (47., 48. számú). Sőt, furcsamód még az is előfordul, hogy egy kihagyott illusztrációt utólag ragasztottak a helyére. A képek tartalmi részéhez csak any­nyi megjegyzés kívánkozik, hogy valóban célszerű a kötet jellegéből adódóan ismert politikusok, tábornokok portréit, korabeli csatajeleneteket közölni, azt azonban, hogy ezek jó része már megjelent munkákból átvett közlés, nem lehet egyértelműen helyeselni. Sokkal szebb kivitelű, egységes méretű képanyag áll­hatott volna össze, ha az illetékes közgyűjtemény eredeti képanyagából készült volna válogatás és fényképfelvétel. Talán megérte volna más papíron, külön ívekben közölni a képmellékletet. (A probléma ilyen megoldása valószínűleg a pénzhiányban leli okát.) A dokumentumok szövegének tipográfiai tervezésénél talán több betűfoko­zatot lehetett volna használni; nem biztok hogy a szerkesztett címet valóban csak a nagybetű emeli ki. Összegezésképpen elmondhatjuk, az 1848—49-i forradalom és a szabadság­harc irodalma olyan újabb kiadvánnyal gazdagodott, amely lehetővé teszi, hogy még árnyaltabb képet rajzolhasson a magyar történetírás e sorsdöntő korszak eseményeiről. Jároli József 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom