Levéltári Szemle, 40. (1990)
Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - Haraszti Viktor: A Nemzeti Parasztpárt 1946. november 2–3-i nagyválasztmányi ülése és előzményei / 15–36. o.
dül helyes társadalom-, ember- és természetfilozófiájuk, tudományos rendszerük, ennélfogva mércéje minden tudományos igazság megítélésének, c, s mindnek ismeretében a bolsevik típusú kommunista pártok az egyedül igazán hivatott polikai szervezetek a hatalom birtoklására és gyakorlására. Ebből a szempontból minden politikai szövetség, más politikát-ideológiát valló párttal vagy szervezettel kötött koalíció, konszenzus csak kényszerűségből tett időleges engedmény, ami végül a politikai hatalom kizárólagos, monopolisztikus, és megváltoztathatatlan birtoklásához kell, hogy vezessen." 29 Vas Zoltán: Akkori önmagunkról. Budapest 1982. 30 Itt a Kisgazdapártnak és a Kommunista Pártnak egyaránt nagy volt a felelőssége, hisz mindkét párt igyekezett ezt a félelmet gerjeszteni, és a maga céljaira kihasználni. 31 Kovács Imre: A demokrácia útja Magyarországon. Válasz, 1946/2. 32 Parasztpárti Híradó 1946/1. szám 33 Pl Archívuma 284/2., az I. nagyválasztmány jegyzőkönyve 34 A leányvállalatiság vádja a Parasztpárt 1945-ös újjászületésével együtt született meg. A magyar közvélemény nagy része úgy tekintette a Nemzeti Parasztpártot, mint a Kommunista Párt vidékre kihelyezett tagozatát. A vádtól a párt soha nem tudott megszabadulni, sokszor még a kommunisták is ezt terjesztették. Alapja az volt, hogy a párt soha nem volt képes igazán önálló politikára. Egy ördögi kör jött létre: az önálló politika hiánya akadályozta a tömegbázis növelését, viszont önálló politikát csak nagyobb tömegbázisra támaszkodva lehet folytatni. Az Erdei-szárny mind a párt önállóságát, imind a tömegbázis kiszélesítését igyekezett -megakadályozni. 35 A Parasztszövetség elvben független paraszti érdekvédelmi .szervezet volt, de személyi kapcsolatok fűzték a Kisgazdapárthoz. 36 Kovács Imre: Magyarország megszállása, Toronto 1979. 327. 1. Kovács Imrét, lemondása után, a nagyválasztmány alelnökként választja újjá, így Erdei Ferenc mellett lesz a párt másik alelnöke. 37 Parasztpárti Híradó 1946/2. A Baloldali Blokk eredetileg csak az országon politikában való közös fellépésre jött létre, mégis néhány helyen a kommunisták a helyi politikában is alkalmazni akarták. 38 A Kisgazdapárt választási győzelmére hivatkozva arányosítást követelt az államigazgatási posztokon; 1500 társadalmi egyesületet és egyházi ifjúsági szervezetet a belügyminiszter rendelettel feloszlat, ezért is a Kisgazdapárt bizalmatlanságát fejezi ki Rajk László ellen; stabilizációs program, a forint megteremtése a legfontosabb események. 39 Pl Archívuma, 284/3. Jkv. Veres Péter beszéde 40 A Parasztszövetségben való részvétel ügye nem került le a napirendről, illetve patthelyzet lépett föl, egyik szárny sem volt képes akaratát maradéktalanul keresztülvinni. A Kovács-szárny az együttműködést szorgalmazta, míg az Erdeiszárny ellenezte azt. Néhány vidéki szervezetben az együttműködés a központban folyó vitától függetlenül létre is jött. 41 Pl Archívuma, 284/3. Jkv. Veres Péter beszéde 42 A parasztképviselők követeléseinek részletes ismertetését ld. Tóth István id. mű 183—185. 1. 43 Pl Archívuma 284/13. Politikai Bizottság jkv. 1946. szept. 3. 44—45 Mozgó Világ, 1988. november 95. 1. — „... Akkor már, 1946 októberében a politikai rendőrség egyik fő feladata a párt hatalomért folytatott harcának elősegítése volt. — Kinek a telefonját hallgatták le? — Közöttük voltak a koalíciós pártok jobboldalának és centrumának vezetői..." 46 „Bevallom, hogy nekem inkább vannak barátaim a Kommunista Pártban, mint a Kisgazdapártban." Pl Archívuma, 284/13. Erdei Ferenc felszólalása a szept. 3-i ülésen. 47 Pl Archívuma, 284/3. Jkv. 48 Kovács Imre id. mű 283. 1. 49 Farkas Vladimír a politikai rendőrségről: (ld. még 44. jegyzet) „A közel tíz év alatt, amíg az államvédelmi szerveknél dolgoztam, soha nem tapasztaltaim, hogy ez állami szerv lenne. Ez a szerv, bármilyen nevet viselt is, a pártnak és azon belül a párt szűkebb vezetésének, s még azon belül is személyesen Rákosi Mátyásnak volt egy különleges erőszakszerve az államapparátuson, majd a párton belül, helyesebben azon felül." 34