Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Bikki István–Lakos János: Iratok a katolikus egyházi levéltárak 1951. évi "kettős kezelés"-be vételének történetéhez / 33–46. o.

(irattári) anyagai is a LOK felügyelete alá kerültek, miután a vallás- és közoktatásügyi miniszter — a tvr.-ben kapott felhatalmazás alapján — ezeket rendeletileg „közérdekű irattárak"-ká nyilvánította.

2 Az előírások szerint az iratokat elidegeníteni, őrzési helyüket megváltoztatni, továbbá az iratanyagban selejtezést végezni csak a LOK előzetes engedélyével és az általa meghatározott módon volt szabad. A VKM hamarosan élt a tvr-ben kapott másik felhatalmazással is: egyedi közigazgatási döntésekkel — a LOK javaslatára — „nemzeti érdekű magánlevéltárakénak nyilvánította a fontosabb egyházi irategyütteseket. Ez az intézkedés nem volt véletlen, hiszen így az állam sokkal nagyobb lehetőségeket kapott az egyházi levéltárak ügyeibe való beavatkozásra. Míg ugyanis a közérdekű irattárak feladatait a levéltári tvr. két sovány §-ban, addig a nemzeti érdekű magánlevéltárakkal kapcsolatos állami lehetőségeket négy, sokkal részletesebb megfogalmazást tartalmazó szakaszban foglalta összeg Fenti jogszabályi rendelkezések valamennyi egyházra, felekezetre egységesen vonatkoztak. A végrehajtásban azonban — ahogy az akkori egyházpolitika terén általában — markáns különbségek érvényesültek a katolikus egyház kárára. Történt ez akképpen, hogy a levéltári anyag védelmére és használatának biztosítására hivatkozva az állam (a LOK kezdeményezésére az Oktatásügyi Minisztérium és az ÁEH közösen döntött a kérdésben) rendkívüli eszközhöz nyúlt: 1951 szeptemberében (két szerzetesrend esetében 1952 májusában) lényegében zár alá, a későbbi szóhasználat szerint „kettős kezelés"-be vette a katolikus érsekségek, püspökségek, káptalanok, valamint a bencés, a ferences és a kegyes tanítórend központi levéltárait/

1 Valamennyi érintett levéltári (irattári) helyiséget két zárral (lakattal) láttak el. Az egyik zár kulcsát a területileg illetékes közlevéltár vezetője, a másikét az egyház által kijelölt személy tartotta magánál. Az iratraktárakba csak együtt juthattak be, s együtt kellett ellátniuk az iratok kezelésével kapcsolatos feladatokat. A kettős kezelésbe vétel „jogi" alapját a levéltári tvr. 18. §-ának (4) bekezdése biztosította, amely szerint a vallásos közoktatásügyi miniszter indokolt esetben elrendelheti magánlevéltáraknak az adott őrzési helyen történő zár alá vételét. (Itt volt különösen nagy jelentősége annak, hogy nem közérdekű irattáraknak, hanem nemzeti érdekű magánlevéltáraknak minősítették az egyházi levéltárakat: közérdekű irattárat ugyanis nem lehetett volna zár alá venni!) A „kettős kezelés "-be vétel lebonyolításának néhány alapvető dokumentumát tesszük közzé az alábbiakban. Valamennyi irat a LOK egykori bizalmas irattári anyagából való, amely közlésünk írása idején kerül az Űj Magyar Központi Levéltárba. A dokumentumok nem kívánnak különösebb kommentárt, mindegyikük önmagáért beszél. Annyit szabadjon megjegyeznünk, hogy az akció előkészítése — akkor ez „természetes" volt — titokban, az egyház megkérdezése nélkül zajlott le. Felmerül a kérdés: indokolt volt-e a rendkívüli intézkedés, veszélyben volt-e a katolikus levéltárak anyaga? A közölt dokumentumokból is kitűnnek, egy 1956. évi iratból pedig egyértelműek a döntéshozók indítékai: „Ezt az intézkedést egy szakmai és egy politikai szempont indokolta. Szakmailag indokolt volt, mert ezek[nek] a levéltárakénak a] kezelése nem ütötte meg azt a színvonalat, amelyet a levéltár értékénél fogva feltétlenül el kellett volna érnie, s az egyházak nem viselték megfelelően gondját levéltáraiknak. . .. Minthogy a kettős kezelésbevétel a felszabadulásig keletkezett teljes iratanyagra kiterjedt, biztosítani lehetett, hogy a két háború közti politikailag kényes iratanyagban az érdekeltek kárt ne okozzanak."

5 A kérdés kimerítő megválaszolására — részletkutatások hiányában — nem vállalkozhatunk. Annyit azonban biztonsággal meg lehet állapítani, hogy az or34