Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Bikki István–Lakos János: Iratok a katolikus egyházi levéltárak 1951. évi "kettős kezelés"-be vételének történetéhez / 33–46. o.

szagban lezajlott hatalmas változásokkal egyidejűleg gyökeresen módosult az egyházi, legalábbis a katolikus egyházi levéltárak helyzetének állami minősítése. Az 1947. évi levéltári törvény indokolása szerint ugyanis a törvényhozó éppen azért nem írt elő szabályokat az egyházak levéltári anyagának védelme és kezelése terén, mert „azt az érzéket és gondosságot vette számításba, amelylyel az egyházak a múltban is elöljártak irataik védelmében".'' Ügy tűnik, nem vitatható, hogy az 50-es évek elején megkívánt szakmai igényeknek már nem tudtak megfelelni a katolikus levéltárak. Állami segítségre tehát szükségük volt, de ennek megadása nem indokolta volna a „kettős kezelés"-bevételt! Egyértelműen a politikai okot tekinthetjük döntőnek. A katolikus egyház elleni kíméletlen intézkedések, az új marxista történetírás igényei (vö. az 1. sz. dokumentummal) olyan viszonyokat teremtettek, hogy indokolt volt az egyház félelme iratait illetően. A „kettős kezelés" ügye jól érzékelteti azt is, hogy miként került egy szakmai terület a totalitárius politika előterébe. Ezeket a tényeket, a kialakult légkört mindenképpen figyelembe kell venni akkor, ha a LOK — kétségtelenül a levéltári anyag védelme által motivált — intézkedéseit, állásfoglalásait értékelni akarjuk! A katolikus egyházra erőltetett, annak méltóságát mélyen sértő „kettős kezelés" korszaka hat éven át tartott. 1953-ban, a Nagy Imre nevéhez fűződő reformkísérlet idején a közös kezelésű levéltárak 30 évnél fiatalabb, tehát 1923 utáni anyagát visszaadták az egyházi szervek kizárólagos kezelésébe.

7 Az ÁEH Nagy Imre miniszterelnök személyes utasítása alapján járt el, aki a püspöki kar kérésére intézkedett.

8 A LOK 1956 szeptemberében maga kezdeményezte az egyre kényelmetlenebbé váló helyzet megszüntetését. Az ÁEH egyetértett a javaslattal.

9 Az 1956 október-novemberi események következtében Esztergomban és Győrben még az állami döntés előtt, a többi helyen pedig 1957-ben szűnt meg a „kettős kezelés".

10 A LOK említett, 1956-os előterjesztése kétségtelenül szakmai eredményeket sorolhatott fel a „kettős kezelés" időszakából: ennek „révén elértük, 'hogy állami levéltári segítséggel az iratanyag jelentős része rendezésre került és ma legalábbis nagy egységeket tekintve ismerjük e levéltárak anyagát. (Az egyes állagokról alapleltár készült. Az 1526 előttti valamennyi oklevélről, s a legtöbb esetben az 1711-ig terjedő értékes anyagról filmfelvétel készült.)"

11 Ezzel szemben állnak a súlyos negatívumok. Az alább 9. szám alatt közölt irat utal arra, hogy az állambiztonsági szervek milyen „lehetőségnek" tekintették az új kezelési rendszert. Több fontos irat juthatott ilyen módon pl. az ÁVH kezébe, s ezek mind a mai napig nem kerültek vissza rendeltetésszerű helyükre. Nem csoda tehát, hogy a bizalmatlanság lett úrrá állami és egyházi levéltárosok között is abban az időben. Nem feledkezhetünk meg a közvetlen szakmai károkról sem. A 3. sz. dokumentumból kiviláglik, hogy az állami levéltárosok előre mennyi problémát jeleztek, s többségük mennyire ódzkodott a feladattól. A LOK idézett, 1956. évi előterjesztése is elismeri, hogy a „kettős kezelés" több levéltárban a szakmai munka akadályozója volt. A katolikus levéltárak „kettős kezelésű" időszakának mérlegét további kutatások alapján lehet majd megvonni. Reméljük, figyelemfelhívó közlésünk ehhez ösztönzést ad. (A dokumentumokat betűhíven közöljük.) 35