Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Bikki István–Lakos János: Iratok a katolikus egyházi levéltárak 1951. évi "kettős kezelés"-be vételének történetéhez / 33–46. o.

Iratok a katolikus egyházi levéltárak 1951. évi „kettős kezelés"-be vételének történetéhez Gergely Jenő a Levéltári Szemle 1989. évi 2. számában közreadta a kormány és a katolikus püspöki kar 1950. évi megállapodásához vezető tárgyalások néhány fontos dokumentumát.

1 Bevezető írásában áttekintette annak a folyamatnak a fő állomásait, amelyben a proletárdiktatúra pártja és állama 1948 közepétől — eleinte politikai nyomással, majd egyre leplezetlenebből, adminisztratív intézkedésekkel — verte szét az egyházi intézményeket és szorította vissza az egyházak működését a templomokba. A protestáns egyházak vezetőit viszonylag hamar, már 1948 második felében sikerült a hatalomnak diktátum jellegű „egyezmények"-re kényszeríteni. Nehezebb dió volt a katolikus püspöki kar, élén Mindszenty bíborossal. Az ő hamis vádak alapján történt elítélése, a kongrua felfüggesztése, a papi „békemozgalom", a szerzetesek és apácák internálása kellett ahhoz, hogy megtörjön a „klerikális reakció", s a katolikus püspökök 1950. augusztus 30-án aláírják a megalázó egyezményt. Ennek nyomán 1950 szeptemberében — négy kivétellel — felszámolták a szerzetesrendeket, 1951 májusában létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH), ugyanez év júliusában az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a főbb egyházi állások betöltéséről. E rendelet alapján a Vatikán csak állami hozzájárulással nevezhetett ki érseket, püspököt, segédpüspököt, főapátot és szerzetesrendi tartományfőnököt; de az állam beavatkozott az alsóbb szintű egyházi stallumok betöltésébe is. Természetesen más vetületekben szintén érvényesült az erőteljes állami beavatkozás. Az ÁEH pl. valamennyi egyházmegyei aulába ún. egyházügyi megbízottat nevezett ki az „egyházpolitikai célok" elősegítésére. A pártállam kényszere a politikai-társadalmi-gazdasági rendszer minden elemére és szintjére hatott. így a Rákosi-diktatúra egyházellenes politikai kurzusának hatásai alól a levéltári terület sem vonhatta ki magát. A koalíciós időszakban elfogadott levéltári törvény (1947. évi XXI. te.) az egyházaknak mint „különleges elbírálás alá eső köztestületek"-nek messzemenő önállóságot biztosított levéltáraikat illetően. Ezek fenntartásáról és a bennük való kutatás engedélyezéséről saját hatáskörben gondoskodtak, állami levéltári felügyelet alatt lényegében nem álltak, csupán ügyviteli szabályzatukat kellett bemutatni a kultuszminiszternek. (Te. 31—32. §) Alapvető változást hozott a levéltárakról szóló 1950. évi 29. sz. törvényerejű rendelet, amely — igazodva a szovjet levéltármodellhez — szinte teljes államosítást és centralizációt valósított meg. A vallás- és közoktatásügyi miniszter főhatósága alatt létrejött a Levéltárak Országos Központja (LOK), mint a levéltári anyagot — bárki tulajdonában/birtokában volt is — felügyelő, az állami levéltári hálózatot kézi vezérléssel irányító középfokú szakhatóság. Az egyházak és felekezetek levéltári 33