Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos–Lakos János: A XI. Nemzetközi Levéltári Kongresszusról / 57–69. o.

akár a kutatás során is, gombnyomásra, az adatok szelekciója, kombinációja révén új iratok, irategyüttesek hozhatók létre. Summa summarum: új feldolgozási és kutatási módszerekre van szükség! 1 Ketelaar figyelemreméltó következtetése: az új levéltáraknak hatniuk kell a régiekre is. A legfejlettebb országokban érdekes jelenségre figyeltek fel: az új iratokat új kutatók használják. Kevesebb közöttük a történész, többségben vannak más társadalomtudományok szakemberei. Ezeknek a kutatóknak a felfogása eltér a megszokottól, és várható, hogy a számítástechnika, adatátvitel rohamos terjedése következtében a mentalitásuk általános lesz. A főreferens joggal teszi fel a kérdést: akik megszokták azt, hogy a munkahelyükön, sőt otthon is gombnyomásra megkapják a legkülönbözőbb információkat, mit fognak szólni a levéltárak 100 éves szemléletet tükröző segédletei láttán? Valószínűleg hátat fognák fordítani nekik és átpártolnak a könyvtárák, dokumentációs központok adatbázisaihoz. Lehet, hogy néhány túlterhelt levéltár dolgozói örülnének ennek, de hosszú távon katasztrófát jelentene ez a szakmának. Lassanként hétköznapi gyakorlattá válik, hogy adatbázisokat telefon- vagy telexvonalak segítségével összekötnek, így nagy távolságokból is könnyen lehívhatók az információk. Az Egyesült Államokban és néhány más nyugati országban a levéltárak is bekapcsolódtak ilyen számítógépes hálózatokba. Ha valaki a távolból információt kér a levéltári adatbázisból, ez egyszerű kutatásnak minősül. A levéltárosnak, illetve magának az intézménynek, az iratok fizikai őrzőhelyének a szerepe viszont jócskán megváltozik: a kutatás aktív résztvevőjéből egyszerű információ-disztribútor lesz. Elképzelhető, hogy a jövő levéltárában papír nélküli kutatótermek lesznek, a levéltáros pedig többnyire nem is fog találkozni a kutatóval, más szóval fölöslegessé válik a kutatás folyamatában? Az előadók kategorikus nemmel válaszoltak. A levéltári iratokban foglalt adatoknak csak egy töredéke gépesíthető, egyrészt mennyiségük, másrészt jellegük miatt. Sohasem lesz annyi munkaerő, hogy iratok millióiból kiemeljék az adatokat, rendszerezzék azokat, majd számítógépbe táplálják, pedig már léteznek olyan programok, melyek nem csekély paleográfiai ismeretet követelő régi kéziratokat olvasnak és fordítanak le a gép nyelvére! De ha egy irategyüttes minden szabványosítható adatát rögzítjük is, a nem uniformizálható összefüggések, az iratokban szereplő emberek gondolkodásmódja stb. mind rejtve maradnak. És itt válik nélkülözhetetlenné a levéltáros szerepe: a kutatónak szüksége van a levéltáros szakismeretére, aki segíti őt az említett kontextusok megtalálásában, felismerésében. Egyébként is nagyfokú naivitás azt hinni, hogy nyers adattömegekből gombnyomásra írhatók a történeti munkák. Általánosan megfogalmazott vélemény szerint a fentiek nem jelentik azt, hogy nem lesznek változások ezen a téren is. Magasabb szinten (fond, állag, sorozat) egyre több lesz a gépesített segédlet, bizonyos irategyüttesek teljes egészükben indexelhetők, de iratszinten valószínűleg a jövőben is dominálni fog a hagyományos kutatás. Az új levéltárak sok pénzt követelnek, különösen költségigényes az infrastruktúra kiépítése. Igaz, nem mindenki osztja a fenti nézeteket. A költségek kérdését vizsgáló dolgozatában John Herstad egyenesen azt állítja, hogy — a számítástechnika területén az öldöklő verseny eredményeként — egyre olcsóbbak lesznek a beruházások és már ma sem feltétlenül drágábbak mint a „hagyományos" levéltári invesztíciók: például egy számítógép-terminál nem kerül többe, mint egy mikrofilmolvasó készülék.

7 A francia forradalom 1794-ben kimondta a levéltári kutatás ingyenességét, és ez az elv azóta is meghatározó a civilizált országokban. A monolitikus 62