Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - HÍREK - Bősze Sándor: Levéltári Napok 1989: Vas Megyei Levéltár, 1989. április 24. / 91–94. o.

ség művészi szépre való érzékenysége egy átlagon felüli nagyvonalúsággal párosulva formálta — 1777-ben, az újonnan alapított szombathelyi püspökség élére kerülve — a székhely város kulturális és művészi képét. Az utókor lelkipásztori tevékenységét is nagyra értékeli. Mayer László levéltáros szintén egy, a kultúra iránt fogékony, rendkívül aktív életű papról, Lipp Vilmosról (1835—1888) tartott előadást. Lipp szenvedélyes természete miatt gyakran kényszerült lakhelyet változtatni. 1858-ban Keszthelyre helyezték. Itt került szoros kapcsolatba a régészettel, miután az ekkor éppen Fenékpusztán ásó Rómer Flórissal megismerkedett, egy nyáron át együtt faggatták a föld titkait. Mikor Szombathelyre került — látva Savaria pusztuló emlékeit — hamar megfogalmazódott benne a múzeumalapítás gondolata, aminek érdekében élénk propagandát fejtett ki. Szabó Imre püspök segítségével részt vett a megyei régészeti egylet megalakításában is. Az egyesület titkárává választva nagy energiával szervezte és irányította a régészet ügyét pártoló közönség tevékenységét. Az egylet évi jelentéseiben végzett hatalmas adatközlő munkáján túl rendszeresen tudósította az országos régészeti tudományos folyóiratok olvasóit is. Mint tanár négy nyelvet tanított. 1879ben kinevezték a keszthelyi főgimnázium élére, melynek vezetése mellett megkezdte a város és környéke régészeti kutatását. Két, a megye sorsfordulós időszakaiban tevékenykedő politikus pályáját is megismerhettük. Vidos József (1805—1849) életútját Tücsik György levéltárigazgató rajzolta meg. A jó nevű középbirtokos család sarja a családi hagyományoknak megfelelően szinte predesztinálva volt arra, hogy jogász és megyei hivatalnok legyen. A reformkor politikai légköre őt is hatása alá vette. A 33 évesen első alispánná választott Vidos ekkor került barátságba Széchenyi Istvánnal, aki őt ekkor már a legnagyobb ellenzékiek közé sorolta. Alispánsága alatt Vas politikai arculata lényeges változáson ment keresztül, s mindinkább haladó álláspontra helyezkedett a kor fő kérdéseit illetően. 1842-ben ugyan hivataláról lemondott, de — az országgyűlési, liberális követi utasítások egyik készítőjeként a közéletből nem vonult vissza, sőt — Széchenyi hatására — még követséget is vállalt az 1847/48-as diétára. Az ekkor már csak mérsékelten liberális Vas megye és a konzervatívok várakozása ellenére fokozatosan eltávolodott a Széchenyi által képviselt politikai felfogástól, a liberálisok legjobbjaival lényegében azonos platformra helyezkedett, s egyre aktívabb szerepet vállalt az ellenzékiek soraiban. Pest-Budáról hazatérve júliusban megszervezte a nemzetőrséget, melynek parancsnokaként részt vett Nagykanizsa visszafoglalásában és Jellasics utóvédjének felszámolásában. Vidos olyan ember és politikus volt, „aki a reformkori magyar nemesség a haza és a nemzet polgárosodásáéit következetesen küzdő rétegének jellegzetes helyi, megyei szintű típusát testesítette meg, aki 1847-ben és 1848-ban országos léptékkel mérve is számottevő szerephez jutott, ..." és aki „1848-at teljes egészében, 1849-et viszont már egyáltalán nem vállalta ... ez nem azt jelentette, hogy ő a mindenkori külső körülmények kiszolgáltatottja és kiszolgálója lett volna, hanem sokkal inkább azt, hogy Vidosnak kivételes érzéke volt az idő minősége iránt, azaz meg tudta ragadni a rendkívüli időkben adódó, megismételhetetlen lehetőségeket kívánó és el nem mulasztható pillanatokat". Rácskay Jend muzeológus előadásából alkothattunk véleményt a munkácsi születésű Sajrankó Emánuelrol (1890—1965), a Csehszlovák Kommunista Párt egyik alapító tagjáról, aki a börtönből való szabadulása után a Szovjetunióba emigrált. Itt 1932—1938 között több káderképző iskolát is elvégzett, minek hatására személyiségében is kialakult a „kelet-európai funkcionáriusokra jellemző két tulajdonság": „a szigorú hierarchiába, a párt mindenhatóságába, té93