Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - "Ne tévesszünk utat!": a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése Nagykőrösön / 3–21. o.

Politikai-állami berendezkedésünk demokratikus átalakulási folyamatai a kutatás szabadsága, valamint a titokvédelem és az egyén személyiségvédelme, mint ezzel ellentétes irányú érdekek megfelelő egyeztetését egyre erőteljesebben sürgetik. Jelenleg ugyan a politikai-hatalmi szempontok miatt korábban tabunak számító témák iratainak kutathatósága a hangsúlyosabb probléma, de a demokratizálódás további menetében a személyiségvédelem kérdése is szükségszerűen előtérbe fog kerülni. Ezt jelzi többek között az Országgyűlés törvényalkotási programjában szereplő információs törvény előkészítése is. E törvény a közérdekű információhoz való állampolgári jog és a személyes adatokhoz fűződő jogok között feszülő, a társadalom egészét közvetlenül érintő érdekkonfliktus feloldására hivatott. Az információs törvény koncepciójához kapcsolódóan a levéltárhasználat szabályozásának alapelve röviden és pontosan megfogalmazható. Lényege, hogy a 30 évben megállapított általános kutatási időhatár elmúltával a levéltári anyag, hacsak élő államtitkot vagy szolgálati titkot nem tartalmaz, illetve az iratok nyilvánosságra kerülése az egyén jogos érdekeit nem sérti, szabadon kutatható. Az iratok levéltárba kerülésével kapcsolatos érdekellentétek általában nem jutnak felszínre, a közvélemény ezekről alig vesz tudomást, pedig az az irategyüttes, amelyik nem kerül levéltárba, aligha lesz kutatható. Az irattári anyag használatához és megőrzéséhez fűződő időleges létrehozói érdek, de elsősorban is a hivatalos iratoknak az a devalválódási folyamata, amely az elmúlt évtizedekben végbement, társulva a levéltárak rendkívül elhanyagolt állapotával, napjainkra súlyos helyzetet teremtett az iratvédelem minden területén. A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. sz. tvr. és a végrehajtás tárgyában hozott 30/1969. (IX. 2.) Korm. sz. rendelet ezen kívánt változtatni. Előírásainak többsége azonban napjainkra ellentétbe került a módosuló jogszabályi környezettel, sőt a gazdasági szervek vonatkozásában a rendelkezések egészét, legkésőbb 1990. május 31-ével hatályon kívül kell helyeznünk. A levéltári törvény szakmai előkészítésének jelenlegi szakaszában még csak a legfontosabb rendező elvek megfogalmazásáig és a megoldandó problémák számbavételéig jutottunk el. Javaslataink szigorúan szakmai jellegű meggondolásokat tükröznek, s egyetlen részletében sem tekinthetők hivatalos minisztériumi álláspontnak. Szándékunk éppen az, hogy javaslatainkat a Magyar Levéltárosok Egyesületének véleményével, a vitában elhangzott észrevételekkel együtt terjesszük a minisztérium vezetése elé. A vitaindítómban először az 1969-es szabályozás főbb tanulságaival, majd az iratok levéltárba kerülésével, a levéltárak egyes típusaival és a levéltári anyag fogalmi meghatározásával összefüggő elképzelésekkel, végül pedig a levéltárak — mielőbbi intézkedést igénylő — döntően anyagi vonatkozású problémáival foglalkozom. I. A levéltárügy 1969. évi és az ezt megelőző (1947 :XXI. te. és az 1950. évi 29. sz. tvr.) magas szintű szabályozásának legfontosabb tanulságai és következményei az alábbiakban összegezhetők. 1. Az 1969. évi 27. sz. tvr. minden szervet (jogi személyt) arra kötelez, hogy a működése során keletkezett iratokat egységes elvek és szempontok szerint rendszerezze, s oly módon kezelje, hogy az iratok útja a keletkezéstől a levéltárba jutásig ellenőrizhető legyen. A szervek iratkezelésének ellenőrzését, valamint történeti értékűnek minősített irataik öt évenkénti átvételét az illetékes 5