Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - HÍREK - Történelem és nyilvánosság: a Nyilvánossági Klub 1989. májusi ülése / 93–96. o.

Az első előadó, Gyáni Gábor, a Történettudományi Intézet munkatársa a kutatási szabályok változásáról beszélt. Bár egy ideje már kutató történészként tevékenykedik, korábban hosszú évekig a Fővárosi Levéltárban dolgozott, így „kettős minőségben" összegezhette ismereteit. Az 1969. évi ún. levéltári törvény (valójában törvényerejű rendelet) előtti időszakot úgy jellemezte, hogy akkor nem kellett kutatási korlátozásokat elrendelni, hisz senki nem merészelte volna az érvényes politikai normákat megszegni, laikus, „megbízhatatlan" nem is férhetett az iratokhoz, a történetírás a politika szolgálóleányaként létezett. Az 1969. évi 27. sz. tvr., illetve az annak nyomán megjelent jogszabályok, értve ezen elsősorban a levéltárak 1971-ben 'kiadott ügyviteli szabályzatát (a LÜSZ-t) vezették be a formális, tételes korlátozás intézményét. A laikus közönség elborzadásától és derültségétől kísérve ezután az előadó részletesen ismertette a Kulturális Minisztérium 377 1975. I. számon kiadott rendelkezését, amely ugyan A levéltárakban folytatható kutatásokról címet viselte, valójában azonban pontosabb lett volna, ha a kutatások korlátozásáról címmel látták volna el. (E beszámoló szerzője csak zárójelben jegyzi meg. hogy a szakmai körökben ismert és itt most ezért nem ismertetett rendelkezéssel lényegében megegyező tartalommal már 3 évvel korábban, 1972 februárjában életbe lépett a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága 51103 1972. X. számú „szolgálati használatra" kiadott leirata, amely tárgyában leplezetlenül jelezte: „Kutatási korlátozások elrendelése". A Nyilvánosság Klub rendezvényén e dokumentumról azonban nem esett szó.) Gyáni Gábor előadásában hangsúlyozta, hogy a ma is érvényes, egyéni megbízhatóság megítélésére épülő kutatás-engedélyezési szabályok az állami levéltárak szabályai, a pártarchívumok normái a szakmai nyilvánosság előtt is ismeretlenek. Végezetül a témához kapcsolódva megállapította: elfogadhatatlannak tartja azt a beállítást, mintha a történész szakma — úgymond — saját hibájából maradt volna le a közelmúlt feltárásában a művészetek, elsősorban a film és az irodalom mögött. Mint kifejtette: a történész, szemben az alkotóművészekkel, nem hagyatkozhat fantáziájára, s az ismertetett körülmények között nem juthatott elegendő forrásanyaghoz. Pető Iván, az Űj Magyar Központi Levéltárból a kutatások informális korlátozásával foglalkozott előadásában. A rendszer egészére jellemző paternalizmus határozta s határozza meg a kutatási lehetőségeket — fejtette ki. Az előző nap akadémiai ülésszakán elhangzott előadással illusztrálta, hogy nem azért juthatott az előadó Ormos Mária az 1956—1958. évi időszakot illetően eddig nem használt forrásokhoz, mert ő „találta meg" ezeket, hanem mert ő kapott ehhez engedélyt. Nem tagadta, hogy a kutatást nem csak politikai megfontolások akadályozhatják. Léteznek rendszerközömbös korlátozások is, mint a megfelelő segédletek hiánya, az iratanyag selejtezetlensége, rendezetlensége stb. A levéltárosok s történészek tudják — mondta •—, hogy a levéltárosok egy része itthon, s külföldön is csak zavaró tényezőnek tekinti a kutatót. Az írott szabályokba nem foglalt korlátozási lehetőségek nagyobb része azonban a politikai megfontolásokból vezethető le. A levéltárosok egy, igaz kisebb része a külön engedéllyel kutatható anyagot nem kutathatónak tartja, nevezi s már eleve nem tájékoztatja a kutatót a kérvényezés lehetőségéről. Előfordul, hogy az 1975-ös rendelkezésben különleges elbírálásra kijelölt tárgykörű iratokat a referens egyszerűen kiemeli az irategyüttesből, így a kutató — anélkül, hogy erről tudna — csak a kért anyagok egy részét veheti kézbe. A korlátozó szabályok jelentős része bő teret enged az értelmezésnek, az 94