Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Bak Borbála: A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarországról 1611–1786. Bp., 1986. / 76–80. o.

nem a lábjegyzetekbe kerül olyan tisztségviselők feladatkörének megmagya­rázása, mint például a nunciatúrai ügyhallgatóé, a nunciatúrai ügyvivőé vagy az internunciusé. Érdemes lett volna tájékoztatást adni II. József 1782. évi rendeletének hatásáról is, amely a Rómával való kapcsolattartásból a nunciust kirekesztette. Véleményem szerint az iratok keletkezésének körülményeire vonatkozó részletesebb áttekintés különösen fontos lett volna a nunciatúra anyaga ese­tén, mivel a kötetben nem egy regisztraltára rendjében megőrzött levéltár közzétételére került sor. A források jelenlegi egymásutánját bizonyos temati­kai, illetve időrendi elvek szabják meg. A bevezetés szól a közlés módjáról is. Az újkori iratok nagy terjedelme miatt Vanyó Tihamér „az elvileg fontos, tartalmilag újszerű és a nyelvünket nem értő olvasókat is érdeklő részeket .. . eredetiben" adja, „az anyag többi részét pedig a tartalmat hűen, tárgyilagosan kifejező magyar nyelvű kivonat­ban" (23. p.). Van néhány olyan jelentős irat is, amelyet teljes terjedelem­ben közöl és vannak, amelyekről részletező magyar nyelvű regeszta tájékoztat. Valamennyi változatot magyar fejregeszta (cím) előz meg. A bevezetés külön szól a „rendkívül terjedelmes, ritkán egész kötetet felölelő darabok"-ról, ame­lyek esetében Vanyó az irat „egy részét erősen rövidítve" közli, a többiről pedig „tartalmi tagolást" ad (23. p.). Az archeográfiai bevezetésről szólva említést kell tenni ennek néhány hiá­nyosságáról is. Mindazoknak, akik nem kutatták eredetiben a nunciatúra ira­tait, nincs és a bevezetés alapján nem is lehet elképzelésük arról, hogy az Archivio della Nunziatura di Vienna (ANV) 549 kötetben és 1600 kötegben fennmaradt iratanyagának mely részeiből válogatott a szerző. Az általa átné­zett magyar vonatkozású anyagnak körülbelül hányad része került az előt­tünk fekvő kötetbe? Miért éppen az egyik vagy másik irat teljes terjedelmű közlésére esett választása? Mindezek tudomásának hiányában csak örülhet a kötet használója, ha az általa kutatott témához nem csupán néhány soros összefoglalást talál, hanem részletezőbb iratközlést is. Ellenkező esetben azon­ban a kiadvány nemigen nyújt többet, mint egy mutató: értesít a forrásról, a kutató pedig ennek birtokában várhatja a lehetőséget a helyszíni kutatásra. (L. például az erdélyi örményekre, az újvidéki örményekre vonatkozó anyagot; az „1642—1778 Erdélyi vallási ügyek" címszóval közölt rubrumokat; vagy a római Collegium Germanicum-Hungaricum iratait. Ez utóbbiakkal kapcsolat­ban elmondja a szerző: „a nagyon terjedelmes anyagból csak a leglényegesebb keretet és adatokat ragadtam ki" (438. p.). Az persze, hogy mi a „leglényege­sebb", mi az „elvileg fontos", mindig a kutatótól és a kutatás tárgyától függ. Vannak a forráskiadványnak olyan rövid regesztái és rubrumai, amelyek ebben a formában is tökéletesen elegendőek. A szerző, igen helyesen, a már máshol publikált, esetleg fel is dolgozott források esetében csak utal a teljes szövegű közreadás helyére. (PL: A munkácsi görög szertartású püspökség tör­ténetének iratai, Pázmány Péter levelei, Sándor Gáspár vallomása stb.) Azo­kat a forrásokat, amelyeket Vanyó • Tihamér maga közölt már korábban ma­gyarul, itt vagy eredetiben, vagy eredeti nyelvű bő idézetek és magyar kivo­natok kombinációjában adja közre. A bevezető tanulmány következő két fejezete a pápaság XVIII. századi tör­ténetével foglalkozik, majd röviden ismerteti a pápai államtitkárok tevékeny­ségét és az 1760 után működött bécsi nunciusok életrajzát. Mivel a kötetben közölt legkorábbi irat 1611-ből való, logikusnak tűnne, ha legalább a nuncia­túra XVII. századi történetéről és az 1760 előtt működött nunciusokról is tá­jékozódhatna a kötet használója. A pápaság és a pápák történetének korábbi 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom