Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Bak Borbála: A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarországról 1611–1786. Bp., 1986. / 76–80. o.

szakaszáról viszonylag könnyebb áttekintést nyerni, Gergely Jenő „A pápaság története" című kötetéből. Az a nyolc esztendő, amely a kézirat befejezése és közreadása között telt el, a bevezetés következő két fejezetének megállapításait bizonyos helyeken túlhaladottá teszi. Kár, hogy a szerző nem tudta felhasználni a XVIII. századi magyar történelemre, ennek művelődéstörténeti vonatkozásaira, a felvilágosodásra vonatkozó legújabb kutatási eredményeket. Ezek ismeretében ugyanis bizonyára sokkal árnyaltabb képet kaphatnánk Mária Terézia és II. József egyházpolitikájáról, valamint a jozefinizmusról. II. József nem lenne ,,sok életrevaló elgondolást balkezes módon megvalósítani igyekvő császár" {58. p.), művelődéspolitikájáról talán nemcsak mint „nagy történelmi negatívum"-ról (53. p.) olvashatnánk és nem lenne „a jozefinizmusról alkotható ítélet megsemmisítőén kedvezőtlen" (59. p.). A bevezetés nagyobb hányadát alkotja az a szinte önálló tanulmány, amely főként a közzétett anyagra támaszkodva mutatja be a XVII—

XVIII. századi hazai egyházi viszonyainkat. A kötetnek ez a része egyértelműen mutatja, hogy az említett kétszáz év egyházkormányzati, egyházjogi kérdéseiben milyen mélységig hatolt a szerző. Korábbi levéltári kutatásait, mások forrásközléseit és a szakirodalmat is felhasználva ad tájékoztatást Vanyó Tihamér a már említett egyházkormányzati, egyházjogi kérdések mellett például a világi papságról és a szerzetesekről, a görög szertartású katolikusokról, az egyházi fegyelem kérdéseiről, a vallási népszokásokról, babonákról. A nunciatúra anyagában meglepően kevés forrás szól a magyarországi egyházmegyék török kiűzését követő újjászervezéséről. Külön értéket képviselnek így a tanulmánynak azon részei, amelyek az egykori Verőce, Pozsega, Szerem vármegye és Bosznia egyházi főhatóságait (65—66. p.), a zengg-modrusi püspökség viszonyait (81—82. p.), a káptalanokat (83—85. p.), és különösen a zengg-modrusi püspökség káptalanjait (85. p.), valamint a moldvai egyházszervezetet {127—128. p.) mutatják be. A kötet gerincét alkotó forrásközlő részben anyagát „Iratok" címmel adja közre Vanyó Tihamér. A dokumentumokat három alfejezetbe („Püspökségek", „Szerzetesrendek", „Vegyes iratok") sorolta. A „Püspökségek" és a „Szerzetesrendek" belső rendjét nevük ábécébe sorolásával alakította ki, ezen belül időrendi sorrendben következnek az egy-egy ügyre vonatkozó iratok. A „Vegyes iratok"-nál értelemszerűen az időrend volt a rendezés alapelve. A kialakított szerkezet indokaként a szerző a kötet bevezetésében elmondja, azért esett választása erre a megoldásra, mivel „az egyház alapvető szervezeti egységnek tekinti a püspökségeket és a szerzetesrendeket, s a közzétett források is legnagyobbrészt így vannak bekötve" (24. p.). Mind az egyes püspökségek, mind a szerzetesrendek anyagában hasonló, illetve azonos témák ismétlődnek. Így a kötet szerkezete alapján egy-egy kérdéskörre több püspökségnél, szerzetesrendnél, de akár a „Vegyes iratok" között is adódhat forrás. Ezek összegyűjtésekor gondot okoz a kutatónak az a körülmény, hogy a Fontes-sorozatban egyébként alkalmazni szokott egyesített személy-, hely- és tárgymutató helyett ez esetben csak személy- és helynévmutató készült. A tárgymutatót nem pótolja a sokkal nehézkesebben használható „Az iratok mutatója" címet viselő összeállítás. A közölt iratok 232 tételszámmal ellátott egységre oszlanak. A kötetben ennél sokkal több dokumentum közzétételére került sor. Egy tételszámot kapott ugyanis például az egy-egy témával kapcsolatos egész levelezés és az ezekhez kapcsolt mellékletek sora. Például a moldvai magyarokat gondozó miszszió iratai „címet" viselő 223. tétel forrásai a)—1) jelű további bontásban, ezen belül külön számozással nem jelölten, 48 levelet, jelentést, kérvényt, beszámolót, jegyzeteket tartalmaz. A 99. tétel pedig Pécs szabad királyi városi 78