Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Bak Borbála: A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarországról 1611–1786. Bp., 1986. / 76–80. o.

A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarországról 1611-1786. összegyűjt., vál., bev.: Vanyó Tihamér. Bp., 1986., Akadémiai kiadó, 529 pag. (Fontes Históriáé Hungaricae Aevi Recentioris) Az utóbbi esztendőkben történészeink és a történelem iránt érdeklődő olvasók is fokozott figyelemmel fordultak az egyháztörténet kérdései felé. Külföldi szerzők munkáinak fordításai mellett a hazai kutatók eredményeiként láttak napvilágot azok a feldolgozások, amelyek a katolikus egyház vagy a protestáns egyházak egyetemes, illetve magyarországi történetét, ezek egy-egy kérdését tették vizsgálatuk tárgyává. A szép számmal megjelenő kiadványok között különös figyelmet érdemelnek azok, amelyek az egyháztörténet kutatásának továbbfolytatásához adva segítséget, a forrásokhoz vezetnek el. Ez utóbbiak sorába tartozik Vanyó Tihamér Aladárnak az a forráskiadványa, amelyet az Akadémiai kiadó a Fontes-sorozatban adott közre. Vanyó Tihamér 1968—69-ben harmadik római tanulmányútja idején kutatott a Vatikáni Levéltárban. A kötet összeállítója a bécsi pápai követség magyar vonatkozású anyagának kiváló ismerője. Már 1935-ben önálló kötetben közölte az 1666—1683. évekre vonatkozó nunciusi jelentéseket (kár, hogy a bibliográfiai jegyzékből hiányzanak a kötet adatai!), majd 1971-ben, szerényebb terjedelemben az orvostörténet számára érdekes adalékokat tett közzé. Rendkívül alapos áttekintéssel rendelkezik nemcsak a nunciatúrák magyar vonatkozású anyagáról, hanem a pápai követségek történetére vonatkozó nemzetközi levéltári kutatásokról és azok irodalmáról is. A közelmúltban megjelent több mint ezeroldalas munkájának kéziratát 1978-ban zárta le. A kötet terjedelmes, 121 oldalas bevezető tanulmányának élére az a mindössze hatoldalnyi fejezet került, amely a Bécsből 1921-ben a Vatikáni Levéltárba átszállított pápai nunciatúra forrásanyagát és a közlés elveit ismerteti. (A bécsi pápai követség dokumentumait egészíti ki, a Vatikánban azzal együtt kezelt, 1580—1622 között Grazban működött nunciatúra anyaga.) A pápai követek Magyarországra vonatkozó iratai tematikailag igen sokrétűek, és mivel a XVII—

XVIII. századi források rendszeres kutatására és feldolgozására eddig még senki sem vállalkozott, nyomtatásban történő közreadásuk mindenképpen indokolt volt. A kötet címében is szereplő korszakhatárok megválasztása szerencsésnek mondható, mivel ezek szervesen kötődnek a levéltári anyaghoz. 1611-ben kelt a nunciatúra iratai között szereplő első hazai vonatkozású darab. 1786 pedig az egyik legjelentősebb XVIII. századi pápai diplomata, Giuseppe Garampi nunciatúrajának végét és utolsó leveleinek keltét jelzi. Kár, hogy a fejezet sajnálatosan szűkre szabott keretei miatt nem tudhatunk meg közelebbi adatokat a pápai követségek iratainak keletkezéséről, a nunciusok jogköréről, a velük folytatott levelezés rendjéről, a nunciatúra szervezetéről, ügyviteléről. A tisztánlátást segítette volna, ha a bevezetésbe és 76