Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - KILÁTÓ - Draskóczy István: A Bolognai Állami Levéltár / 71–81. o.

elhelyezni. Erre külön hivatalt szerveztek. Az egyes városi szervek által termelt iratmennyiség lassan eltörpült a közjegyzői oklevelek száma mellett, s így új név, Archivio publico (Közlevéltár) jelent meg. De néha egyszerűen csak közjegyzői levéltárnak is nevezték (Archivio notarile). A névváltozást az is indokolta, hogy a kora újkori hivatali akták csak kivételesen kerültek ide. A valódi közjegyzői levéltár csak a 17. század második felében kezdett kialakulni, amikor megindult a jegyzők eredeti regisztrumainak, okleveleinek az összegyűjtése, ami azonban nem ment könnyen. A Camera actorum anyagát a 18. században rendezték. Sajnos a segédkönyvek egy része a napóleoni háborúk idején elpusztult. Ami megmaradt, az sem használható, hisz ezt a levéltárat a XIX. században megszüntették. Amíg a Camera actorum-ban a középkori iratokat őrizték, a XVI. század elejétől fogva a mindennapi ügyintézés aktái már más helyre kerültek. Miután Bologna a pápák kormányzása alá került (végleg 1512-től), a várost a szenátus irányította. Az általa és a hozzá tartozó hivatalok által termelt iratokat a Szenátus Titkos Levéltárában (Archivio Segreto Senatorio) helyezték el. Sok olyan okmány is akad itt, amelyeket a Camera actorum-ból emeltek ki valamely ügy elintézéséhez. A XVIII. századi rendezést tükröző indexeknek jó hasznát lehet venni. 1803-ban szervezték meg a bírósági levéltárat, amikor több ítélőszék anyagát egyesítették. Ez az anyagrész képezi az intézmény harmadik törzsegységét. Az 1525 előtti korszakból alig kerültek ide dokumentumok, mert a Podestához kapcsolódó törvényszék írásos emlékei a Camera actorum-ban nyertek elhelyezést. Önálló szervezete volt a pénzügyeket intéző kincstárnak. Amikor a napóleoni időkben a különböző egyházi intézményeket, testületeket felszámolták, javaik kezelése ennek a szervnek a feladata lett. Nyilvánvaló volt, hogy neki kellett gondoskodnia az írásos emlékek elhelyezéséről. A 19. század elején végrehajtott rendezés nem olvasztotta össze a különböző provenienciájú iratokat, hanem meghagyta eredeti rendjüket. 1834-ben leltárt készítettek róluk.

3 Ahogy a többi olaszországi gyűjtemény, úgy a bolognai levéltárak történetében is válságos korszakot jelentett a napóleoni háborúk időszaka. Irattárak enyésztek el, vagy váltak kereskedők, katonák prédájává. Ugyanakkor több intézmény anyagát egyesítették. Az egyes fondok korábban kialakult rendje felborult. Így halaszthatatlan feladattá vált ezek rendezése. Erre azonban csak az olasz egység kialakulása után került sor. Amikor 1874-ben az Állami Levéltárat megszervezték, számos testület és család anyagát átvette az intézet. Az újonnan kinevezett igazgató, Carlo Malagola új elvek szerint fogott az összehordott irattömeg rendszerének a kiépítéséhez. A fő szempontnak az időrendet tekintette. Négy szekciót alakított ki: 1. Commune levéltára (754—1512), 2. Pápai levéltár (1512—1796), 3. Újkori levéltár (1796—), 4. Önálló Intézmények levéltára — Archivio degli Enti Autonomi (922—

XIX. sz.). Ebbe az utóbbi egységbe a városi hivatal- és bírósági szervezettől függetlenül keletkezett iratanyagot fogta össze. Malagola az 1. és 2. szekció közötti korszakhatárul azért választotta az 1512. évet, mert ettől kezdve érvényesült töretlenül a pápai hatalom a város felett. Szerencsésebb lett volna az 1506. esztendőnél meghúzni a határvonalat, hisz a katolikus egyházfő ekkor foglalta el a települést. A francia csapatok 1796-ban szállták meg a települést, és vetettek véget a régi közigazgatásnak. Természetes volt, hogy a harmadik szekciót is ezzel az évvel kezdjék. A Malagola által kialakított rendszer vált az anyag levéltári elrendezésének az alapjává. Ö — amennyiben ez lehetséges volt — tekintettel volt a tör72