Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Balázs Péter: A megyei városok iratanyaga a Horthy-korszak utolsó éveiben és a frontvonal áthaladása idején: II. rész / 34–47. o.

táros nem tudja, hogy hol vannak, és egyáltalán megvannak-e a keresett iratok. Még az a jobbik eset, ha a kutató, magára hagyva az iratok tömkelegében, felkutatja a keresett darabokat. Ilyen esetben ugyanis egyszerű elismervény ellenében haza is viheti az iratokat. Ha visszahozza is azokat, már nem kerülnek vissza eredeti helyükre, s az újabb kutató jó szerencséjének köszönheti, ha ..véletlenül-rájuk bukkanhat.

10 . . Arra a kérdéscsoportra, hogy milyen folyóiratok vagy lapok járnak a levéltárnak, van-e a levéltárnak szakkönyvtára, részesül-e évi dotációban, és ha nem, hogyan fedezik a karbantartás költségeit, az Országos Levéltár kiküldöttjei nagyon sok esetben feleslegesnek tartották a válaszok feljegyzését, mert azok kategorikusan nemlegesek voltak. Folyóiratok, lapok egyetlen levéltárnak sem jártak, néhány helyen (Kalocsán, Kiskunfélegyházán és Vácon) azonban a város által előfizetett folyóiratokat és hivatalos lapokat, a város részére vásárolt vagy már feleslegessé vált könyveket az irattárban helyezték el. Gyöngyösön és Kiskunhalason a levéltárnak volt ugyan néhány történeti és jogi munkából álló szakkönyvtára, gyarapításával azonban már nem törődött senki. A. levéltár fenntartási költségeire csupán két város biztosított rendszeresen költségvetésében valamelyes összeget. Kőszegen évi 240 pengőből fedezték a levéltár rendezésével kapcsolatban felmerülő minimális kiadásokat (fedőlemezek, hevederek stb.), az összeg többi részét a rendezést végző gimnáziumi tanár kapta honoráriumként. Szombathelyen a levéltár dotációja évi 100 pengő volt. A város több ízben felvett költségvetésébe egy-egy évre 1300 pengőt a levéltár rendezésére vagy berendezésére, de az összegből — a költségvetés felülvizsgálatakor — a tárcaközi bizottság mindig levett 1200 pengőt, és így levéltári célra mindig csak az említett évi 100 pengő maradt. Kalocsán az 1940. évre 1240 pengő szerepelt a költségvetésben az irattár berendezésére. A többi városban „a szükséges költségeket esetenként a közgyűlés utalja ki" sablonos megfogalmazással tértek ki a konkrét válaszadás elől. Szentendrén azonban köntörfalazás nélkül megmondták, hogy ilyen célú karbantartásra nem költenek, nemkülönben Szentesen, amelynek jelentésében ez áll: karbantartási költségekről a közgyűlés évtizede nem gondoskodik. A megyei városok levéltári anyaga iránt tehát alig jelentkezett tudományos érdeklődés, ez is néhány megszállott egyén helyi témákhoz kapcsolódó kutatómunkájában realizálódott. Országos témákon dolgozó történészek nem igényelték, sőt általában nem is ismerték e levéltárakban lappangó értékeket. Nem csodálható, hogy 1925—1926-ban egyenesen meglepetésként hatottak Györffy Istvánnak a nagykun városok (Karcag, Kisújszállás, Túrkeve) gazdag levéltári anyagáról és Fekete Lajosnak 1932—1933-ban Gyöngyös város levéltárának török iratairól a Levéltári Közleményekben megjelent ismertetései,

11 melyeket, sajnos, újabbak már nem követtek. A társadalmi érdeklődés hiánya is közrejátszhatott abban, hogy a levéltári anyag használatát elősegítő szakkönyvekkel a városok nem rendelkeztek, a Századokat vagy a Levéltári Közleményeket egyetlen helyen sem rendelték meg, még ott sem, ahol legalább formailag az iratanyag kezelését levéltárnokra bízták. 38