Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - Borsa Iván: Kutatási korlátozások / 9–11. o.

BORSA IVÁN Kutatási korlátozások Csak üdvözölni lehet Szűcs Lászlónak a folyóirat 1988. évfolyama 3. számában megjelent cikkét az adatvédelemről és a kutatói érdekről. Olyan kérdésről van szó, amely igen sok gondot, munkát, nemegyszer bosszúságot okozott a levéltárosoknak, különösen az elmúlt két évtizedben. Egyet kell érteni azzal a befejező megállapításával is, hogy „e téren elsősorban az álami levéltárakra vonatkozó előírások enyhítése révén lehetne újabb előrelépést tenni". Egy ilyen, helyes irányba történő előrelépés érdekében hasznos lehet a távolabbi és közeli múlt egyes adatainak, tapasztalatainak felvillantása. Az alábbiak ezt a célt kívánják szolgálni. Hogy miként alakultak a kutatási korlátozások a magyar levéltári gyakorlatban, még nem vizsgálta senki. A feudális társadalomban kialakult levéltárak, archívumok lényegében a fondképző jogbiztosító iratainak, vagy a birtokába került idegen eredetű iratoknak a gyűjteményét jelentették. Másképpen fogalmazva a fondképző és a levéltárfenntartó ugyanaz az intézmény volt, hisz a mai értelemben vett levéltárnak mint önálló intézménynek legfeljebb az 1756-ban működni kezdett Archívum regni volt tekinthető. Az akkori kutatási engedélyek megadása tekintetében a tulajdonos minden megkötöttség nélkül, ha úgy tetszik, szeszélye szerint döntött, illetve dönthetett. Egy illusztráció a feudalizmus utolsó szakaszából: Fejér György Codex diplomaticus-ának X/5. kötetében a veszprémi káptalan levéltárából 1842-ben közölni kívánta Zsigmond királynak azt az 1412. évi oklevelét, amely a hántai prépostság XIII—

XIV. századi kiváltságait erősítette meg. A kötetben csak az oklevél kibocsátójának megnevezését (intitulatio) találjuk, majd zárójelben, hogy a veszprémi (!) káptalan kiváltságáról van szó, s végül az oklevél dátum- és méltóságsorát olvashatjuk. Ezt követi az oklevél leírása: Ex autographo Vesprimiensi. Textum integrum exscribere non licuit (296. lap), vagyis nem kapott engedélyt arra, hogy az egész szöveget közölje. Ha ezt a mai gyakorlat nyelvére próbáljuk lefordítani, akkor kb. 5-600 éves irat közlését tagadták meg tőle. Amikor 1874-ben újjászervezték az Országos Levéltárat, az 11790 előtt keletkezett iratok kutatása (tekintetében nem volt korlátozás. 1940-ben az Országos Levéltár több minisztériumnak őrizte 1900 előtti iratait, s csak a felügyelő Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumét 1915-ig. Az '1867 utáni iratok kutatása vonatkozásában probléma nemigen merült fel, elsősorban a kutatói igény majdnem teljes hiánya miatt. 1945 után az 1918. december 31. előtt keletkezett teljes iratanyag szabaddá vált, s több (elsősorban gazdasági) minisztérium levéltárba került iratai 1944-irr szintén kutathatók voltak. Ha a kutatási évhatárt nézzük, 'tulajdonképpen ez 9