Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Hajdu Lajos: A szabad királyi városok büntetőbíráskodása Magyarországon Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében / 23–40. o.

talás nem szabadság vesztésre, hanem testi, vagyoni, illetve egyéb büntetésre szólt — az ilyen elítéltek kimaradtak a malefactor-tabellából. E korszak levéltári forrásai (rabtabellái és büntető-perkivonatai) alapján mi jellemzi a 210—220 év előtti városi büntetőbíráskodást? Az első feltűnő jelenség, hogy a szabad királyi városokban rendkívül gyors az ítélkezés, az elkövetett cselekményt („mint testet az árnyék") olykor egy-két nap múlva már követi a kiszabott szankció végrehajtása. A megyei törvényszékek legjobb esetben is négyszer-Öltször, az úriszékek többsége pedig legfeljebb egyszer-kétszer ült össze ítélkezésre egy-egy esztendőben — a városi magisztrátusok viszont rendszeresen üléseztek és ha a helyzet megkövetelte, hetenként tárgyalták meg és zárták le ítélettel a büntetőpereket. Amennyiben egy ügyben több hónap vagy — mint Gányi Mária esetében történt — csaknem egy esztendő telt el a börtönbe vetés és az ítélet meghozása között, ennek többnyire az volt az oka, hogy hosszas levelezéssel kellett tisztázni a vádlott előéletét. A városi ítélkezésben nem tapasztalható az a (megyéknél gyakori) jelenség sem, hogy egy-egy ítélkezési napon — gépiesen, „futószalagon" — 40—50 vádlott ügyében is döntenek. Az 1. sz. táblázat tanúsága szerint Szeged magisztrátusa egy-egy napon átlagosan legfeljebb 2—5 ügyet tárgyalt meg, ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem akadt olyan ítélkezési nap, amikor ne lett volna nagyobb a létszám, a legtöbb (16) vádlott 1770. okt. 13-án állott a város bírósága előtt. Sokkal gyakrabban fordult elő azonban az, hogy egy-egy napon a magisztrátus csak l—2 személy ügyében döntött; amennyiben úgy ítélte meg, hogy a cselekmény körülményei tisztázattak és a beszerzett bizonyítékok alapján a vádlott bűnössége vagy ártatlansága megnyugtató módon megállapítható — már akár a következő napon is meghozta az ítéletet. A gyors ítélkezési gyakorlatot kétféle érdek is ösztönözte: a város számára nem volt mindegy, hogy a rabokat hoszszabb vagy rövidebb ideig kelleitt-e tartani és mekkorák voltak a rabtartás költségei. Másrészt a gyors döntés meghozására (talán) az is ösztönözte a bírákat, hogy ekkoriban a pénzbüntetés (amelyet mind kizárólagos, mind pedig alternatív szankcióként gyakran szabtak ki ítéletükben a városi magisztrátusok) öszszege az elöljárókat (bírákat) illette meg. Ez bizonyos fokig magyarázat arra, hogy az 1. sz. táblázatban feltüntetett periódus utolsó 5 esztendejében Szeged magisztrátusa miért szabott ki a büntetőügyek több minit 16%-ában (881 közül 142-ben) pénzbüntetést, összesen mintegy 2500 Ft értékben. Olykor azonban felekezeti „macerádák" is szerepet játszottak a mulcta kivetésében: a szegedi magisztrátus ezért kötelezett 1761. június 5-én 12—12 Ft megfizetésére 13 görögkeleti iparost, akik „előzetes figyelmeztetés" és „helytartótanácsi előírás" dacára megtagadták a részvételt a katolikusok úrnapi körmenetében (in processione theophorica).

4 De nemcsak a nagyvárosokban élt ez a gyakorlat, 1774 második félévében Szatmárnémeti magisztrátusa is a 17 „börítönlakó" közül hatot ítélt pénzbüntetésre: egy házasságtörő párból a férfi 40, a nő 12 Ft-ot fizetett; istenkáromlásért (blasphemia) egy férfi 24, egy másik pedig részegségért és istenkáromlásért 6 Ft-tal bűnhődött; egy 16 éves nemes lány pénzlopásért 6 Ft-os, egy 44 éves nemes férfi pedig ugyanezért 8 Ft-os pénzbüntetést kapott. A magisztrátus tagjai ily módon egy félesztendő alatt 96 Ft-os „mellékjövedelemhez" jutottak.

5 A városi büntetőbíráskodás másik jellegzetessége, hogy a törvényszegők (mind a vádlottak, mind az elítéltek) között az országos átlagnál sokkal nagyobb arányban szerepelnek fiatalok, azaz 20 éven aluliak. De nemcsak az arányok eltérőek (amint ezt a 4. sz. táblázat is tanúsítja), hanem többnyire a letartóztatási, illetve elítélési okok is mások. A megyei börtönökben ugyanis olykor a rabok fele vagy kétharmada csavargásért (illetve lopás gyanújával) befogott cigány, a nemesi közösségek magisztrátusai néha egész karavánokat vetnek bör27