Levéltári Szemle, 38. (1988)
Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - Érszegi Géza: Szent István görög nyelvű okleveléről / 3–13. o.
módosítót szövegű (interpolált), az eredeti írását azonban híven utánzó másolattal van dolgunk. 12 Az előbbiekben érintett hét oklevéllel nem merült ki a Szent István neve alatt fennmaradt oklevelek tárháza. A nyitrai püspökség 1006-i alapításáról szóló, a történeti tényekkel tökéletesen ellenkező oklevél kétségtelenül hamis. 13 Ezen kívül találunk olyan oklevelet is, amelyben ugyan a leírt tény történeti hitelű, az oklevél azonban hamis, mint a ravennai adománylevél. 14 Találunk persze utalásokat arra, hogy különböző, eredetüket illetően az idők homályába vesző régi jogokat is első királyunk udvarából származó oklevél tartalmazta volna; ilyen a székesfehérvári vendégek kiváltságlevele is. 15 A veszprémvölgyi oklevél sem mentes a problémáktól. Ugyanis ez az oklevél sem maradt fenn eredetiben. 1109-ben íratta át Kálmán király oly módon, hogy egy hosszú hártya felső felére másolták az eredeti görög szöveget, az alsó részére pedig azt a latin nyelvű oklevelet, amely részint azt tartalmazza, miért is kellett lemásolni Szent István görög oklevelét, részint pedig a görög oklevél latin parafrázisát adja. 10 Azonban nem az eredeti oklevél hiánya okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy két példányban maradt ránk az 1109-i átírás. Nemcsak a könyveknek, az okleveleknek is megvan a maguk sorsa! A veszprémvölgyi oklevelet a török hódításig a veszprémi völgyben levő monostorban őrizték. Innen menekítették valószínűleg 1543-ban az apácák Körmendre, ahol az apácák közössége fokozatosan megszűnt, s így 1627-ben a győri jezsuiták kapták meg mind az apácák birtokait, mind a levéltárukat. 17 Oklevelünk ismertté válása is ezzel kezdetét vette. Péterfy Károly 1741ben tette közzé az oklevél görög szövegének egy kis részletét latin fordításban. 18 Ebben a király rendelkezéseinek megszegőire átkot mond, s ezzel párhuzamba állította Szent István törvényének azt a szakaszát, amelyben Isten házának megsértőire kiközösítés büntetését helyezik kilátásba. Csaknem a teljes szöveget közölte továbbra is csak latin fordításban Szegedy János 1750-ben, 10 illetve Batthyány Ignác 1785-ben. 20 Az első, aki a görög szöveget közzétette 1770-ben, Pray György volt. 21 A jezsuita rend eltörlése (1773) után oklevelünk a Kamarai Levéltárba került, s azzal együtt ma a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményében található mindkét példányban, mint e levéltár legrégebbi eredeti oklevele. 22 Ezt megelőzően 1895-től mintegy fél évszázadon át a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltára adott otthont az egyik példánynak. 23 Oklevelünk mindkét példánya hártyára írott, azonban az „A" példány hártyája 46,5X58,5 cm nagyságú, ún. déli hártya, amelyen vakvonalazás segítette az írást (í. a műmellékletet!). A „B" példánynak durva, inkább az északi hártyához közelálló a kidolgozása. Nagysága 46,5X64,5 cm. Mindkét oklevélen látszik, hogy hátulról középtájon befüggesztett pecséttel volt megpecsételve. A mellettük levő 9 cm átmérőjű viaszpecséten trónon ülő királyi alak látható a következő felirattal: f COLOMANNVS D(E)I GRATIA VNGARORVM REX. 34 Valószínűleg a pecsét a „B" példányon volt a közelmúlt századokban, s emiatt többnyire ezt a példányt vették alapul a közléseknél mint hiteles példányt. 25 Első ízben Fejérpataky László vette észre, hogy a latin átíró szövegben eltérés van a két példány között, 26 majd Gyomlay Gyula vette alapos vizsgálat alá a görög szöveget, s állapította meg, hogy az „A" példány szövege a jó, a „B" példány pedig egy görögül aligha tudó személy meglehetősen silány másolása útján jött létre. 27 Végül Hóman Bálint állapította meg a latin szöveg alapján, hogy az „A" példány Kálmán király hiteles oklevele, a „B" példány pedig egy, a XIII. század végén az apácák birtokperéhez készült egyszerű hamisítvány, amelyre az eredetiről leszedett hiteles pecsétet tették rá. 28 Amennyire a szövegből kiderül, a Szent István által kiadott oklevelet bizánci szokás szerint összetekercselték és lepecsételték. A hitelesítésnek, ez a 4
