Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - MÉRLEG - Érszegi Géza: "Százéves út": Cento anni di cammino. Citta del Vaticano, 1986. / 73–74. o.

Az iskola százéves történetét tárgyaló kötet harmadik részét azok a források teszik ki, amelyekből megismerjük az iskola működésének szabályait, tanterveit. Az iskolán jelenleg két tanfolyam hallgatható. Az egyik két évig tart. Ennek a tananyaga latin írástörténetből, általános és pápai oklevéltanból, kodikológiából és levéltártanból áll. Ezt a kétéves tanfolyamot az 1968/1969-i akadémiai évtől további egyéves görög írástörténeti tanulmányokkal lehet kiegészíteni. A másik, egyéves tanfolyamon 1923 óta kizárólag a levéltártant és a rokon tudományokat oktatják. Míg a kétéves tanfolyam a történeti segédtudományok alapos elsajátítását teszi lehetővé, addig az egyéves a mindennapi levéltári gyakorlat számára elengedhetetlen alapismereteket nyújtja hallgatóinak. A kötetet az iskola tanárainak és hallgatóinak teljes névsora, névmutató, valamint a hallgatók tanfolyamonkénti és nemzetek szerinti csoportosítása zárja. Azonkívül, hogy ennek a nemzetközileg kimagasló történeti és levéltári intézménynek a története sok hasznos tudnivalót nyújt számunkra, a kötetnek számtalan magyar vonatkozása is van. Az szinte természetes, hogy a Vatikáni Titkos Levéltár anyagában lépten-nyomon magyar vonatkozású forrásokra bukkanunk. Csak növeli jó érzésünket az, hogy e források közül nem egy az iskola tananyagában, s a kiállításokon is gyakran szerepel, mint IV. Béla király aranybullája, vagy III. Ince pápa registrumának az az oldala, amely a pápának az akkori esztergomi érseknek szóló levelét tartalmazza. Ezeket a kötet gondosan válogatott szép, színes illusztrációi között is láthatjuk. Két jelentős esemény is történt 1884 májusában. A hónap derekán került nyilvánosságra az iskola megnyitásának ténye, s csak napokkal később kiváló magyar kutatók, Ipolyi Arnold és Fraknói Vilmos már bemutatták XIII. Leó pápának a vatikáni magyar kutatások első termését, a Monumenta Vaticana első két kötetét. Ebből az alkalomból hangzott el a Szentatya szájából az a máig is érvényes mondat, miszerint „nincs oka sem az Egyháznak, sem a pápáknak arra, hogy féljenek a való igazság kutatásától". Szerencsére nem fejeződött be ezzel a tudós és tanulni vágyó magyarok tevékenysége a Vatikánban. Az iskola tanárai sorában örömmel fedezhetjük fel Serédi Jusztiniánt, nagy hírű kánonjogászunkat, a későbbi magyar prímást, aki 1923 és 1930 között a Római Kúria hivataltörténetét tanította, valamint egyik utódát, Pásztor Lajost, aki ugyancsak ezt a tárgyat adta elő 1969 és 1976 között. Azóta hiányzik ez a tantárgy az iskola tananyagából, amit akkor is sajnálnunk kell, ha tudjuk, hogy napjaink oklevéltana szinte teljesen a kutatási körébe vonta a középkori hivataltörténetet. Természetesen annak is örülünk, hogy az iskola hallgatóinak a számát magyarok is gyarapították, nem is kevesen, hiszen tizennégyen jártak, itthon és külföldön élő magyarok, az iskolára. Elgondolkoztató azonban, hogy közülük mindössze öten végezték el a kétségtelenül jobb felkészültséget adó kétéves tanfolyamot, s az egyéves tanfolyamra járt a kilencet számláló többség. Ez a jelenség nyilvánvalóan összefüggésben van az itthoni elsorvadt katolikus egyháztörténetírással, s annak egyik okával, a rendszeres vatikáni magyar kutatások immár negyvenesztendős kényszerű szünetelésével. Érszegi Géza 74