Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Molnár András: Deák Ferenc és a zalai liberális ellenzék megbuktatása az 1843-as követválasztáson / 47–59. o.

MOLNÁR ANDRÁS Deák Ferenc és a zalai liberális ellenzék megbuktatása az 1843-as követválasztáson A „gyászhír" 1843 márciusában, röviddel az országgyűlési követválasztások előtt vált ismertté Deák Ferenc kijelentése: amennyiben Zala megye nem támogatja követutasításában a nemesi adóviselés tervét, ő sem vállal követséget a megyében. Deák ezzel egyrészt hangsúlyozni kívánta a „nemesi adóviselés" kulcskérdés-jellegét, másrészt viszont azt kívánta kivédeni, hogy ő is Kölcsey Ferenc és Bezerédy István ismert sorsára jusson, tudniillik arra, hogy őt is lelépésre kényszerítse később, már az országgyűlés ideje alatt a megyében bekövetkező konzervatív hatalomátvétel.

1 Ez az óvatosságból fakadó taktikai lépés azonban súlyos hibának bizonyult: ürügyet szolgáltatott, támadási felületet adott politikai ellenfeleinek, akik ezt ki is használták. 1843. április 4-én a követutasítást tárgyaló zalai közgyűlésen a „nemesi szabadság" védelmének olcsó jelszavával becsődített, megvesztegetett és megfélemlített többezres zalai kisnemesség megtagadta az adóterhek vállalását, s ezzel lehetetlenné tette Deák számára a követség elfogadását.

2 Az eset „gyászhír"-ként sújtotta le az ország haladó közvéleményét. Általános megdöbbenést keltett, hogy ez a pálfordulás éppen a liberálisok egyik vezérmegyéjének tartott Zalában következett be, ott, ahol Deák mindaddig a rendek osztatlan támogatását és bizalmát bírta. Már a kortársak is feltették — de akárcsak az utókor, csupán részben válaszolták meg — a kérdést: kik álltak az akció hátterében, milyen célok és érdekek mozgatták a benne részt vevő egyéneket, csoportokat, pártokat, milyen társadalmi és politikai ellentéteknek a gyújtópontjába került Deák? Az államérdek A bukás után maga Deák is úgy értékelte a zalai eseményeket, hogy „(ellenfeleim) csak azt akarták elérni, hogy én az országgyűlésen jelen ne legyek .. ."!

a Lemondását indokló leveleiben ugyan közvetlenül csak megyéjének belső megosztottságára hivatkozott, de maga is tisztában lehetett vele (bár diplomáciai érzéke meggátolta ennek kimondását), hogy az ellene irányuló akció mögött „magasabb politikai érdekek" húzódtak meg.

4 A kortársak közül kevesen ismerték fel és fogalmazták meg a magyar központi kormányszékek felelősségét ez ügyben, csupán Pulszky Ferenc emlékirata tükrözi a liberálisok elkésett felismerését: „ámbár hozzászoktunk már a lármás gyűlésekhez és korteserószakoskodáshoz, mégis általános visszatetszést 47