Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - HÍREK - Dóka Klára: Összefoglaló a MKE Levéltári Szekciója működéséről, 1981–1986 / 86–91. o.
Összefoglalás a MKE Levéltári Szekció működéséről (1981-1986) • 1981. április 24-én a sajtó, rádió, televízió rövid híradásban közölte az MTI jelentését: a Magyar Könyvtárosok Egyesületén belül létrejött a Levéltári Szekció, a magyarországi levéltárosok szakmai-társadalmi egyesülete. A Hadtörténeti Intézet tanácstermében tartott alakuló összejövetel lezárása volt a csaknem féléves előkészítő munkának, amelynek körvonalai az 1980. októberi igazgatói értekezleten bontakoztak ki. Mint ismeretes, önálló levéltáros egyesület létrehozására ekkor nem volt mód, sőt arra sem volt lehetőség, hogy néhány szomszédos ország példájára — a Történelmi Társulaton belül levéltári szakosztályt szervezzenek. Bár a kérdés a Társulat fórumai előtt többször napirendre került, elutasítás volt a válasz, illetőleg elakadt a kezdeményezés. A levéltárosok — vállalva az együttműködés jó és rossz következményeit — a könyvtárosokhoz csatlakoztak. A programtervezet első pontjában további elképzeléseiket így fogalmazták meg: „Az egyesület egyelőre a Magyar Könyvtárosok Egyesületének keretében, annak szekciójaként folytatja működését azzal a távlati céllal, hogy a későbbiek során az önállósodásra lehetőség nyíljék." 1 A korlátozott formában működő szekcióval kapcsolatban az volt a levéltárosok elvárása, hogy fórum legyen a terület számos égető problémájának megvitatásához, járuljon hozzá élő szakmai közvélemény minél gyorsabb kialakításához, tűzze napirendre a levéltári belső munka kérdéseinek nyilvános megvitatását, a képzés és továbbképzés megoldását célzó törekvéseket, töltsön be hatékony szerepet az érdekvédelem területén, nyisson ablakot a külföldi levéltárak felé. 2 Ha végigtekintjük a szekció öt és fél éves működését, láthatjuk, hogy a rendezvények témájában a feltett kérdések tükröződnek. A szekció 1981 óta évente 3—4 tanácskozást rendezett, amelyekről különféle beszámolók és az előadások szövegét közlő jegyzőkönyvek láttak napvilágot, számvetés címén azonban időrendben haladva nem érdektelen áttekinteni e rendezvényeket, mivel róluk tematikus összefoglalás nem áll rendelkezésre. A megalakulást követően a szekció 1981. május 5~én Budapesten az Eötvös Klubban klubdélutánt szervezett: a IX. Nemzetközi Levéltáros Kongresszusról hangzottak el beszámolók, ahol Magyarországot Borsa Iván, C. Harrach Erzsébet és Ság vári Ágnes képviselte. Június 4-én Szombathelyen a levéltári középkáderek helyzetét tűzték napirendre. A bevezető előadást Bencze Gézáné tartotta, majd ezt követően e munktársak élet- és munkakörülményeiről, képzésükről, a levéltárakban elfoglalt helyükről és feladataikról szóltak kisebb beszámolók. Döntés született arról is, hogy a szekció a témával kapcsolatban kérdőíves felmérést készít, amelynek szempontjait Tilcsik György dolgozta ki. 86 •.