Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - VITA - Somfai Balázs: Levéltároshivatás – levéltáros egyesület / 52–54. o.
Levéltároshivatás — levéltáros egyesület Amióta megszületett az önálló levéltáros egyesület eszméje, megélénkült szakmánk közélete. Hogy mennyire indokolt volt a gondolat, azt a szervezés körül felvetődött ötletek sokasága és az érzelmi megnyilvánulások ereje szinte drámaian jelzi, ahogy ezt például a május 22-i noszvaji levéltárosgyűlésen sokan tapasztalhattuk. Vitaindító cikkében Buzási János az érdekközösség és a hivatástudat meglétét jelölte meg a továbblépés zálogaként. Hozzászólásomban ebből az irányból kívánom én is megközelíteni a kérdést. Gondolataimat, mint egy évtizednél valamivel hosszabb ideje működő .megyei levéltáros felfogását ajánlom Olvasóim szíves figyelmébe. Remélem, találkozom mások véleményével. A levéltár — tudjuk — a történettudomány közegében élő intézmény. Mivel rendeltetése a történeti értékű iratanyag biztonságos megőrzése és a levéltári anyagban foglalt információk célszerűen hozzáférhetővé tétele, a levéltár működésének és így a levéltáros munkájának is e forrásmegőrző és adatfeltáró célokat kell szolgálnia. A levéltárosnak, úgy vélem, jellemző sajátossága, hogy legjobb meggyőződésével dolgozik a későbbi korok történetírásának; méghozzá saját kora „történetolvasói" igényeinek változásaitól lehetőleg függetlenül. Az iratanyag feltétlen 'biztonságának gondjaival és egyre mélyülő feltárásának szellemi örömeivel egy egész életet termékenyen el lehet tölteni. Számos elődünkben létezett és továbbra is léteznie kell annak a fajta levéltárosnak, aki a nagy történeti összefüggésekben talán jelentéktelennek számító forrásanyagot, még a „legutolsó" téesz anyagát is odaadással kezeli és nem rutinszerűen, aki számára az iratok logikai és raktári rendjének megteremtése elegendő siker, aki közlési vágyát jól megszerkesztett levéltári segédletekben elégíti ki. — Azt hiszem, ez lehet az a bizonyos „igazi" levéltáros, aki szellemi alkotóerejét, ha kell, névtelenül is a levéltári alapfeladatok ellátására áldozza. Az övé az a fajta munka, amely a levéltárra igazán jellemző, amely nélkül a levéltár nem létezhet. De ahogy a társadalom sem csak élelmiszertermelőkből áll, a levéltár is vonzza a további tudományos feldolgozómunka híveit. A történeti kutatómunka és gyümölcse, a publikáció nyilvánvalóan fontos és szükséges része annak az útnak, amely a forrástól a felhasználóig ível, mi több: zárószakasza e folyamatnak, melynek során a múltból fennmaradt dokumentum által megőrzött ismeretanyag utat talál az utókorbeli hasznosuláshoz. Nem lebecsülendő a kiadványmunka szerepe a dolgozó önmegvalósításában sem. Azonkívül az intézménynek is érdeke munkatársainak futtatása, meg anyagának közzététele — mégiscsak a levéltárosnak van a legnagyobb esélye jól megismerni és reálisan értékelni saját levéltárának anyagát. A szakma is várja a levéltári kiadványo52