Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - MÉRLEG - Nagy Domokos Imre: Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltárban. Bp., 1987. / 87–88. o.
NYULÁSZINÉ STRAUB ÉVA •"" • •_; Ot évszázad címerei a Magyar Országos Levéltárban Bp. Corvina, 1987. 303 pag. Illusztrált Hogy volt egy időszak a nem is túl régi múltban, amikor a történelem segédtudományai (főleg a címertan és : a családtörténet) megégetnivaló eretnek áltu^ dományoknak számítottak: ma már tudománytörténeti tény. Hogy ez a történettudomány valamennyi ágának óriási károkat okozott: az is • tény, Fontos dokumentumok semmisültek meg vagy r maradtak jobb esetben hozzáférhetetlenek. Szerencsére az utóbbi években az említett tudományszakok feltámadtak álhalálukból, s egyre inkább jelentkeznek eredményeik. Az ismertetett könyvvel most olyan művel állt elő a szerző és a kiadó, mely mind tartalmi, mind formai szempontból kiemelkedő. Ugyanis 100 színes tábla és 1173 rajz segítségével bemutatja az összes olyan címert, melynek autentikusnak tekinthető képe jelenleg a Magyar Országos Levéltárban található. A teljességnek ezt a következetes végigvitelét igen fontosnak tartom, mert a magyar forráspublikációk egy jelentős részére a „válogatottság" a jellemző, s ez a szemelvényesség éppen a legkomolyabb kutatók számára teszi használhatatlanná a műveket. Itt azonban erről szó sincs! Aullendorfi Kolleisz Mátyás 1403. október l-jén nyert címereslevelétől egészen mocsai Brauer Lajos 1918. május 25-i okleveléig, kivétel nélkül mind szerepel a könyvben. A szerző elvileg tovább is bővíthette volna a közölt címerek körét, de teljesen indokoltan kihagyta azokat a címereket, melyeket külföldi honos külföldi uralkodótól kapott, és a család később sem vált magyar honossá. Nem közölte azokat a címereket sem, melyeknek bár a leírása megtalálható az oklevélben, a címerkép nincsen meg. Ennek a 470^—480 címérképnek a kihagyását így indokolta meg-a szerző: '"'; „Bármennyire pontos is egy leírás, bármennyire ismert a korszak heraldikai és művészeti stílusa, fegyverei és ruházata, a rekonstruált rajz akkor is csak megközelítené azt, amit az elmúlt századok embere alkotott volna." (14. old.) Ezt a véleményt el kell fogadni, mert egy kötetben közölni az autentikus és rekonstruált címerképeket legalábbis célszerűtlen lett volna. Mindebből az is következik, hogy a szerző bizonyára nagyobb' forrásértéket tulajdonít a címerképnek, mint a címerleírásnak, ha ezt nem is szögezte le kifejezetten. A kérdés azonban nem is olyan egyszerű, mert néha a címerleírás és a címerkép között a mai kutató számára feloldhatatlan ellentét van. Erre egy példát hozok saját kutatásaimból. A Borsiczi Borsiczky család 1520. január 25^én nyert címereslevelében „cornu damme animalis" áll, amely a korabeli hazai latinban nagy valószínűséggel őzagancsot jelentett, ám nem lehet kizárni azt sem, hogy már — a jelentésváltozás egyik legelső jeleként — dámlapátot. A címerképben viszont jávorlapát látható. (Az eredeti oklevél az OL-ban volt, de a pusztulások valamelyikében megsem87'
