Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - MÉRLEG - Nagy Domokos Imre: Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltárban. Bp., 1987. / 87–88. o.

misült. Közölte a Turul 1937. évf. 43—45. oldalain. Vö.: Nagy D. I.: A dám Magyarországon. Nimród Fórum, 1985. június.) Bár tisztában vagyok azokkal a megkötöttségekkel, melyek a szerzőt szorították, mégis sajnálom a fentiek alapján, hogy legalább a színes táblák esetében nem közölte eredetiben a címerleírást. A kötet felépítése igen szerencsés. Rövid elméleti bevezetés után — e részben igen fontosnak tartom a hazai címereslevelek oklevéltani és művészeti fejlődésének bemutatását — következik a címerek közlése. A színes táblák kiegészítő magyarázatai részletesek, a rajzoké csak a legszükségesebbeket tartalmazzák, de annyit mindenképpen, melyek az azonosításhoz és megkereséshez szükségesek. A kötetet névmutatón kívül a színes táblákhoz készített heraldikai mutató is gazdagítja. Az elméleti bevezető végén a szerző leszögezi, hogy a címeres anyag vizsgálata interdiszciplináris kutatási terület. A továbbiakban saját szűkebb vizsgálati területem, az erdészet-, vadászattörténet oldaláról fűznék néhány megjegyzést a címerek magyarázatához. XIV. tábla paczali Peres Érdekesség, hogy az agancs szemága nem látszik. XXXV. tábla gersei Pethő A 2. mezőben természethű vadkacsa (tőkésréce) van. XLII. tábla Koppány A kard nem a medve mellébe fúródik, hanem a jobb nyaktőtől ferdén előre van átdöfve, ahogyan egy sebzett medvét célszerű leszúrni. XLII. tábla Armbrust A képen az oroszlán nem íjat, hanem számszeríjat (Armbrust) tart a kezében. Feltehetően elírásról van szó, mert a XXIII. táblánál jó a fegyver meghatározása. XLV. tábla Dobay A kép félreérthető, feltehetően a címerfestő rontotta el. A vadász valójában a lándzsát a jobb hóna alatt tartva szúrja le a vaddisznót. XVÍÍ. tábla Bicskey A vadász nem egyszerűen a „hattyúra lő", hanem el is találta, hiszen a madár tolla hullik. LXX. tábla Hohenperger A címerben természetesen nem „fekete kecske", hanem téli szőrzetű zergebak van, ami jellegzetes állásából és kampójából egyértelmű. Ez nem zárja ki azt, hogy az eredeti címerleírásban nem kecske szerepel, hiszen a XIX. század közepéig a magyar nyelvben a zergét vadkecskének, fekete kecskének nevezték, a zerge szó ismeretlen volt. LXXXIII. tábla Olasz Az, hogy a szarvast leszúró férfi lovaglóülésben ül a láthatóan sebzett szarvasbikán, az érthető. Magára valamit adó vadász még a múlt század végén is leszúrta a sebzett vadat, különben közmegvetésnek tette volna ki magát. Az ábrázolt póz meglehetősen biztonságos volt ahhoz, hogy elkerülje az agancs jelentette veszélyt. Viszont nyilvánvalóan a rajzoló melléfogása azzal, hogy a férfi a szarvas tomporába szúr. A sisakdíszen már jobb helyen van a kard, de még így is téves, hiszen a halálos döfést a bal lapocka mellett kellett bevinnie, összefoglalóan megállapítható, hogy a magyar címertani irodalom eddigi talán legjelentősebb forráspublikációjával találkozhattunk. Remélhetőleg más levéltárak anyagának közlésére is sor fog kerülni. Nagy Domokos Imre 88