Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Ö. Kovács József: A kecskeméti zsidók polgárosodása, 1790–1848 / 30–43. o.

a városban maradt; miután három év haladékot kapott Kecskemét elhagyására,-a róla alkotott hitközségi vélemény sem változott: „de már meg vagyunk győződve, hogy ha szinte akarna, is (megváltozni), nem lehet, mert a szegénység számos gyermekei szükségeik pótolások kényszerítik a bicskásokkal való társaságra.. ."

63 Szegények és tehetősek ellentéte a hitközség — sokszor a vallási kötelékek lazítói és újítói és az azt ellenző konzervatívok szembenállásában —, vitáiban is megnyilvánult. A zsidó közösség életében felfedezhetők voltak a városi szervezet mintái, ami nem csoda, hiszen például az óbudai közösséget az úriszék által adott satútum alapján szervezték meg. Eszerint minden év november l-jén tartották a restaurációt, amikor 60 főt választottak meg, 20—20-at minden „osztályból". Mindez az uradalmi tiszt jelenlétében történt, s a hitközségre nyomást gyakorolva, az uradalom három főt jelölt bírónak.

6

'

1 Azt azonban kikötötték, hogy rokonok nem vállalhatnak együtt tisztséget. Ügy tűnik, ezt a szabályt nemigen tartották be, de így volt ez a kecskeméti városi tanács és a zsidók esetében is: 1842-ben hét, magát szegénynek valló zsidó személy nyújtotta be a tanácsnak levelét, amelyben a távollétük alatt lebonyolított restauráció miatt tettek panaszt.

65 Általában a karácsony előtti szombaton tartották a tisztújítást, az elöljárók azonban ennél jóval előbb, december 11-én — jórészt kihirdetés nélkül — szervezték meg az összejövetelt. A panaszkodók szerint a választás így történt: „...mert nemcsak úgy választottak, hogy hozzájuk atyafiak lettek az elöljárók, hanem még az elöljárók is egymáshoz atyafiak, mert Sveiger (Schweiger) József lett bíró, ennek feleségének pedig testvére lett perceptor, kiknek választása által a zavar nemhogy megszüntetett volna, hanem inkább elősegíttetett..." Az 1840-es években az önállósulás útján haladó közösség életét mindinkább megzavarták a belső ellentétek. A városi tanácstól való függés, az áruforgalom törvényei igen gyakran állították szembe a lassan két „pártra" szakadó zsidókat. E konfliktusok gyakran öltöttek vallási formát. A kereskedelemben egyeduralmat élvező tehetősebb, de ugyanakkor a vallási normákat egyre kevésbé követők a hitközség vezetését is igyekeztek kezükben tartani. Míg a kereskedelemből, egyáltalán a vagyonszerzésből kiszorultak sokkal inkább kötődtek ortodox vallási kötelmeikhez. Mindezek természetesen általános jellemzői a zsidóság egyetemes történetének: Nyugat és Kelet eltérő fejlődése e tekintetben is választóvonalat húzott. A kecskeméti zsidó közösség jó néhány tagja igyekezett a haladás és megosztottság gondját valamiképpen megoldani. Az iskolafelügyelők (Hellsinger Móric, Schweiger Salamon, Csillag Ignác stb.) 1845-ben helyhiány miatt a gyerekek iskolatermét másutt jelölték ki, ahová a vallási szimbólumokat is átvitték. Ezek után azzal vádolták meg őket, hogy új templomot akarnak felállítani és így vallási szakadást idéznek elő. A „vádlottak" megvédték magukat, s közben így jellemezték a panaszt tevőket: „...egy némely hitsorsosaink, minden korszerű haladás — és felvilágosodásnak ismert ellenségei". E vélemény és a régóta élő megosztottság egyre gyakrabban nyert hitközségi elvi elismerést. S ezen csak időlegesen javíthattak az ellentéteket tompító kísérletek, mint például az említett iskolafelügyelők hivatali állásukról való lemondása. Kérték, hogy az „ellenzék" soraiból is válasszanak elöljárókat, remélve azt, hogy így elmosódnak a határok a két „párt" között.

66 S a megosztó vonalak eltörlését ösztönzték a polgárosodást mindinkább vállaló, az asszimiláció irányába haladó kecskeméti zsidók törekvései is, melynek eleven bizonyítéka volt — többek között — a kaszinótagságot nyertek névsora. 176 fő kaszinótag közül 11 tehetősebb zsidó személy volt.

67 A magyar társadalom polgárosodásának, s ezen belül a zsidók társadalmi 39