Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Ö. Kovács József: A kecskeméti zsidók polgárosodása, 1790–1848 / 30–43. o.

szerkezethez való vonzódásának sajátos velejárói voltak a kisebb-nagyobb mértékű zsidóellenes megnyilvánulások. Vizsgált időhatáraink között zsidóellenes megnyilatkozásokkal — a törvényes előírásokkal megerősítve, a múltból megőrzött formában — találkozhattunk. A vallási szokások különbözősége ekkor már nem képezett különösebb ellenszenvet, ez mindinkább a vagyonban gyarapodó, vagy esetleg éppen koldus és terhet jelentő zsidók ellen irányult. Azonban az sem feledhető el, hogy az előítéletnek és elutasításnak tulajdonképpen nem a zsidóság, hanem az általuk betöltött funkció volt a célpontja. A termelés és áruforgalom feudális akadályai megerősítették a gazdasági és társadalmi élet különböző pólusain elhelyezkedők ellentétét. Szemléletes példája volt ennek a céhes iparosok harca a falusi háziiparosok és az idegen külföldi kontárok ellen. A feudális gazdaság lassú folyású medrében tevékenykedő céhbeliek legfőbb törekvése az volt, hogy megakadályozzák a kereskedelmi tőkének az iparba hatolását.

68 Így szinte természetszerűleg fordultak szembe a zsidókkal, akik — mint láttuk — a tőkefelhalmozásban vezető szerepet játszottak. A jórészt mezőgazdasági munkából is élő kecskeméti szűcsök, szíjgyártók és még jó néhány céhiparos már 1777-ben is a vármegye segítségét kérte, hogy a görög „compania" és a zsidó árendások tevékenységét korlátozzák.

69 Visszatérő panaszok érkeztek ezután is a zárt feudális termelőmunkát végző céhek részéről, amelyek azonban kevés sikert értek el az aktív tőkefelhalmozást produkáló — és egyébként is hasznos szerepet betöltő — zsidó kereskedőkkel és az egyre gyarapodó iparosokkal szemben.

70 Ellenszenvet szültek a felvásárló és az ezzel kapcsolatos manipulációs manőverek is, amelyek igen gyakoriak voltak a vásár és piac előtti időszakban. Kezdetben az egész boltos társaság fordult a kofák és a zsidók ellen. Az utóbbiak bőr- és gyapjúkereskedésben betöltött vezető állása s az ebből származó vagyon állandóan irritálta az áruforgalomból kiszorítottakat. Ők panaszkodtak állandóan a zsidókra, hogy a Széktóban mossák a bőröket és a gyapjút, miáltal „... a gyapjú ugyan fehérré, de a közé verődött sok székes és homokos részek által nehézzé lévén, a zsidóknak ezen nyerekedni kívánó csalfaságok miatt a kereskedők előtt a helybeli gyapjú becsébe és kelendőségébe sokat veszt és az egész lakosság károsodik .. ."

71 A keresetforrások más területein is érvényesülő zsidó tőkeerő ellentéteket élesztett a gyakran szűkkeblű mezővárosi lakosság körében. Különösen a „monopóliumok" (például az említett Fischer Jakab 24 korcsmabérlete) váltottak ki felzúdulást, de ugyanígy viszályt okoztak az állandó pénzügyletek is.

72 Nehéz volt igazságot tennie a városi vezetésnek a vitatkozó felek között, hiszen a feszültségeket bonyolult gazdasági és társadalomtörténeti tényezők okozták. A kor hangulatára is jellemzően, erről így vélekedett néhány zsidó árendás: „... a nép is zúgott a nagy ár miatt, az pedig nem szokott összevetni, nem vesz figyelembe senkit, csak hogy olcsó élelme legyen, üldözés tárgyául veszi azt, ki a bajnak legtávolabbról sem oka".

7:j Elégtételt vett magának Kiss Ferenc kecskeméti lakos is, amikor pénzét követelte egy irsai zsidó személytől, aki már évek óta bujkált a számonkérés elől. A gazda 1808-ban a nagykőrösi vásár után bukkant rá adósára, akit a zsidó saját somfabotjával a szőlők között megvert, majd megkötözte és Kecskemétre szállította, hogy a tanács előtt folytassák a felelősségre vonást. A tanácsi végzést azonban a kárvallott gazda sínylette meg, ugyanis az adóst földesura és az állítólag hamis tanúként előálló más zsidók megvédték. Végül Kiss Ferencet — verekedésért — börtönbe zárták.

74 Később is történtek hasonló atrocitások, jóllehet — mint talán az előbbi esetben is —, nem annyira a zsidók, mint inkább a pénzzel bánó, kereskedő ember, egyáltalán a funkció ellen irányultak. 1848-hoz közeledve szaporodtak az ilyen esetek, így például valószínű, hogy szándékos tett következménye volt Hellsinger Móric házának leégése is. Hellsinger szerint „szomszédai csupa irigy4a i