Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Gerics József: A középkori rendiség egyes terminusainak római és kánonjogi vonatkozásairól / 9–16. o.
rálynak az a nyilatkozata, hogy nem is képes és nem is akarja a tüzesvas-próbákat eltiltó pápai döntést semmibe venni. Sokkal többről volt azonban szó. Az egyházi reform ügye lázas munkatempót kívánt a kanonistáktól, s ők az egyházjog művelésében igyekeztek meg is felelni ennek a követelménynek. Szinte a kanonisztika mozgósítása volt ez a világméretű pápai reformpolitika érdekében. Ez utóbbinak azonban fel kellett ráznia az egyes államok világi jogszabályalkotását is. A tét ti. a hirtelen felvirágzó kánonjog tételeinek válóra váltása volt. Ennek nélkülözhetetlen feltétele volt a helyi jogoknak a kanonisták számára való tökéletes ismertsége és felhasználása, evégett pedig, ahol csak lehet, írásba foglalása. Ezért voltak a IV. lateráni zsinat után a kanonisták Európa-szerte a világi jog — lehetőség szerint egy házias szempontú — írásba foglalásának úttörői. Ezért igyekeztek a világi jogot számukra ismerős intézményekkel átitatni és olyan római-kánoni terminológiával leírni, amelyben otthonosak voltak, 11 Itt keresendő a hazai feudális uralkodó osztály legelőkelőbb csoportját alkotó elemek római-kánoni értelmű universitas-ként való Aranybulla-beli szerepeltetésének egyik fő oka. Ennek fontos közép-európai párhuzama Csehországban mutatható ki. 1219 elején ti. a pápa követelésére a cseh király és nemesek az általuk az egyháznak okozott sérelmek jóvátételét ígérték meg ünnepélyesen. A király a dologról „a comesek tanácsának és beleegyezésének megnyerésével" döntött és az oklevelet „biztosítékul (vice cautionis)" erősítették meg, írja I. Ottokár, „külön pecsétünkkel valamint Csehország közös pecsétjével, azaz Szent Vencelével egyetemben, mivel comeseink közös ügyben külön pecséteket nem alkalmaznak (sigillo nostro speciali cum sigülo comimuni regni Bohemiae videlioet sancti VencezJai, quia comites nostri specialibus non utuntur in facto communi sigillis)". 12 Ez a fogalmazás két helyen is a kánonjog hatását mutatja: az egyik a már tárgyalt „Quod omnes tangit..." elv, ennek nyoma a factum commune említése, a másik kánoni elem a testületi pecsétre vonatkozó felfogás. III. Kelemen (1187—1191) döntvénye fejezte ki ezt a legvilágosabban. Elismerte ugyanis valamely universitas jogát arra, hogy tagjainak testimonium-ával bizonyítsa olyan oklevél érvénytelenségét, amelyen ugyan az universitas pecsétje volt, de tudtuk és akaratuk nélkül adott ki az, akinek rendelkezésére állt a pecsét. (X. 2, 19, 5) 13 Emlékeztetnünk kell itt I. Ottokár pápai tárgyalópartnerének, III. Honoriusnak egyik 1220 körüli, már ismertetett döntvényére is, amely a jouarre-i apátnő panaszával foglalkozott. Belőle ti. közvetlenül megismerhetjük a testületi pecsétről Honorius és jogászai felfogását, amelyet kétségtelenül érvényesített a cseh királlyal való egyezkedés során. A döntvényben a legszorosabb kapcsolat állapítható meg a testületi minőség és a kollektív pecsét közt. Ottokár ilyen pápai állásponttal találta szemben magát a tárgyalásokon. Ez tehát a cseh királyi oklevél korroborációs záradékának másik kánoni gyökere. A záradék szövegezését szinte sugalmazta a pápának a kollektív pecsétre vonatkozó felfogása. „Csehország közös pecsétjeként" minden valószínűség szerint a cseh uralkodók felségpecsétjének Szent Vencelt ábrázoló és a 12. századból is ismert hátlapját alkalmazták. Az 1219. év újítása és rögtönzése ehhez képest az volt, hogy ezt a pecsétet ad hoc „Csehország közös pecsétjévé" nyilvánították, a cseh .klérusnak sérelmeket okozó nagyurakat pedig hirtelenjében közös pecséttel rendelkező, római-kánoni értelmű testületté tették, amely ekként a pápa számára is megfelelően kellő biztosítékot nyújtva szavatolhatta az egyházi gravamenek orvoslását. A cseh urak 1219-ben konstituált testülete nem élte túl a pápával folytatott