Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Gerics József: A középkori rendiség egyes terminusainak római és kánonjogi vonatkozásairól / 9–16. o.

Az Aranybulla két változatában szereplő universi et singuli kifejezés és a mögöttük álló universitas fogalom mást jelentett 1222-ben, mint 1231-ben: 1222-ben fontos politikai joggal rendelkező universitas nobilium áll előttünk. Tagjai közé természetesen akkor még nem sorolhatók a királyi serviensek, az ő nemességüket a király majd az 1267. évi törvényben fogja elismerni. Az országos universitas nobilium elmélete még nagy jövő előtt állt, de 1222. évi feltűnése és ellenállási joga csak átmeneti volt. A tus resistendi-t ui. az 1231. évi törvény megújítás már nem tartalmazza, s ezen túl az 1231. évben említett universi et singuli mögött már nem az universitas nobilium húzódik meg, hanem sokkal szélesebb kör: mindazoké, akik ellenséges támadás esetén a hon védelmében kötelesek fegyvert fogni. Az universitas nobilium lehetséges 1222. évi megjelenését mindezek megfontolásával sem becsülhetjük alá: a korabeli egyházi jogforrások elemzéséből következtetett 1222. évi fogalmi konstrukciója a 13. században utóbb oly nagy fontosságra jutott országos nemesi testület első felvillanása volt. A 13. század későbbi folyamán, mindenesetre 1279 előtt, tanúi leszünk a Quod omnes tangit jogelv magyarországi peres eljárásban való alkalmazásának is: a bíróság egy tárgyalt perben azért intézkedik, mert a peres felek vallomásából 'kitűnt, hogy „az ügy nemcsak őket, hanem nemzetségükből másokat, többeket is érint (ipsa causa non eos tantummodo, sed plures alios tangit, de eadem generáción e)."

9 Ez azt jelenti, hogy a rendiségnek a római-kánoni jogból merített, néhány alapfogalma: az országos universitas nobilium és a Qu. o. t. Magyarországon a 13. század vége előtt ismert volt. A Qu. o. t. alkalmazása vetette fel a kérdést Európa-szerte: mi az eljárás a teljes egyhangúság hiánya esetén? Mi történik, ha nem jelenhet meg mindenki, akit a dolog érint, s a megjelentek közt sem teljes az egyetértés? A dologról a kánonjog szellemével teljes összhangban álló intézkedést olvashatunk az 1215. évi Magna Carta-ban. Köztudomás szerint a Carta a benne foglaltak betartására és a király ellenőrzésére 25 báróból álló bizottság létesítését rendelte el „az ország egész közösségének (communa totius terrae)" nevében történő eljárás céljából. A szöveg szerint „azt tekintsék érvényesnek és hatályosnak, amit a megjelentek nagyobb része eldönt vagy elintéz, úgy, mintha abban mind a huszonötén egyetértettek volna (ratum habeatur et firmum quod maior pars eorum qui praesentes fuerint, providerit vei praeceperit, ac si omnes viginti quinque in hoc c onsensissent)".

10 Két mozzanat érdemel itt a rendi gyűlések szempontjából figyelmet: az egyik a többségi elv, a másik pedig az, hogy a távollevők helyett is határoznak a megjelentek, praesentes concludunt! Európa-szerte érvényesült még a 15—16. században is az állami és egyházi élet minden vonatkozásában a kánonjognak az az előírása, hogy a lényeges követelmény minden jogosultnak a szabályos meghívása (generális citatio), aki ennek ellenére távol marad, önmagát rekeszti ki (vocati non venientes constituunt se alienos), s ezért határozatképes a megjelent kisebbség. Római-kánoni terminológia és jogintézmény jelenléte az Aranybullában szinte természetes, ha tudomásul vesszük, hogy a törvény annak a nagy európai törvényhozási hullámnak a sodrában keletkezett, amelynek az 1215. évi lateráni zsinat volt a forrása. Az itt meghirdetett reformpolitika átfogó egyházi törvénykezési reformot, emellett pedig az egyes országok per jogának és végrehajtási rendszerének átalakítását is eredményezte. Ez kétségtelenül a konkrét zsinati rendelkezéseknek a világi jogalkotásnál való messzemenő figyelembevételét is jelenthette: kiváló példa erre a dán ki-