Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - Bertényi Iván: Imaginárius heraldika a középkori Magyarországon / 15–21. o.

alapozva még azt a következtetést is megkockáztatta, hogy a Selmecbányái Szent Katalin-templom főoltárát a mészároscéh emeltette. Zolnay László az ökörfejből és az alatta látható holdsarlóból a Balassák címerére következetett. E család címerében azonban szerepelni szokott az ökörfej mellett egy hatágú csillag is — MS mester zászlain ez hiányzik, s helyette félhold látható. Ráadásul Bökönyi Sándor hozzászólásából kiderült időközben, hogy a vitás csavart szarvú állatfejek nem ökör, hanem juh- (kos)f ej éknek tekintendők, s így semmiképpen sem lehet a Balassa család donátorságára utaló jelvényeknek felfogni a zászlókon látható ábrázolásokat. Az Urbach Zsuzsa által elkezdett ikonográfiái vizsgálatokat folytatva Mojzer Miklós arra a következtetésre jutott, hogy (nemzetközi analógiák mintájára) a kosfej a zsidókat is jelentheti; az Ószövetség allegorikus nőalakjait, a Synagoga-figurákat gyakran ábrázolták kossal és félholddal, s az Ószövetség állatáldozata is rendesen kos vagy ökör volt, s a félhold szintén lehet Synagóga-szimbólum is. Emellett a kos mint áldozati állat Krisztus-szimbólumként is értelmezhető, annak ellenére, hogy e képeken ,,a középkori szimbolika kettős polaritásának megfelelően épp a rossz hatalmat mutatja be." Katona Imre nem tartja valószínűnek azt a felfogást, hogy az ábrázolás vallási attribútum, s visszatér a céhcímeres elképzeléshez azzal az indoklással, hogy azok a mészárosok, akik juhot is vágtak (pl. Debrecenben), nem ökör-, hanem juhfejet használtak címerül.

26 A kérdés még távolról sem tekinthető lezártnak. A Balassa családhoz kötés heraldikai és — egy, a Balassákhoz nem tartozó városban — egyháztörténeti megfontolások alapján is valószínűtlennek látszik, a hozzájuk és a céhhez kötést pedig az is nehezíti, hogy a zászlók ábrázolásai egyértelműen a „rossz oldal", Krisztus ellenségeinek a jelvényei. Ilyen megfontolások alapján Mojzer Miklós elképzelése tűnik a legvalószínűbbnek (A félhold kozmikus szimbólum is lehet.). Bármiként legyen is azonban, a kosfejes zászlókban is az imaginárius vexillológia emlékeit láthatjuk, miként a Feltámadás (eddig nem említett) fehér lobogós, vörös keresztes Krisztusának az ábrázolása is ide tartozik attól függetlenül, hogy — esetleg — az Ecclesiát szimbolizálja-e, vagy más, az előzőkben már bemutatott jelvényekkel együtt egyszerűen Krisztus saját jelvényét kell látnunk benne. Vizsgálatainkat összegezve egy mondatban összefoglalhatjuk legfőbb eredményünket: az imaginárius heraldika létezett a középkori Magyarországon is, miként címeres (vagy a címerképekhez hasonló ábrázolásokat mutató) zászlókat is adtak a címerhasználat elterjedése utáni időben a korábban lejátszódó történetek szereplőinek a kezébe. Az imaginárius heraldika emlékei nem szoktak előfordulni a középkorban ténylegesen használt pecséteken, pénzeken, címerpajzsokon, címeres zászlókon, címeres leveleken, hiszen amikor ezek megjelentek, már nem beszélünk imaginárius heraldikáról. A dolog természetéből következik, hogy a mindennapi életben használatos címeres tárgyakra az élő heraldika korában csak úgy kerülhettek elképzelt régi címerek, ha valaki „történeti" jelenetet választ címerképnek, s annak valamelyik szereplőjét kitalált címerrel látja el. Ez Nyugat-Európában sem volt divatos, s a magyarországi élő heraldika korából sem találtunk rá ez ideig példát. így művészeti ábrázolások, kódexek (krónikák, legendáriumok, missalék) lapjain sikerült fellelnünk azokat a szereplőket, akiket az alkotó művészi képzelet kitalált címerekkel, zászlókkal látott el. Érdekes, hogy — a Nyugat-Európában sokszor megfigyelhető gyakorlattal szemben — legfontosabb elbeszélő forrásunkban alig fedezhető fel tendenciózitás az elképzelt címerek kiválasztásakor. így a „negatív", „pogány" figurák sötét (fekete) címerképei csak egyes esetekben figyelhetők meg, pl. a Képes Krónika fekete turulmadara, de már a kereszténység felvétele előtti időben is előfor19