Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Sinkovics István: A történetírás segédtudományai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1777–1986 / 3–17. o.

Fejérpataky egyúttal a többi segédtudományok fejlesztésére is gondolt. Felvetette a pecsétek, érmék, a hazai feliratok összegyűjtését és corpusuk kiadását. Javasolta, hogy el kell készíteni a címeres nemeslevelek repertóriumát, továbbá minden királyi oklevél regesztáját. Fordulatot kívánt a segédtudományok tanításában, mert a diplomatika, a pecsét- és címertan oktatása az egyetemen a 100 év előtti színvonalon áll. Meggyőződése szerint ebből az elmaradottságból úgy lehet kilépni, ha az általános diplomatika tanítása helyett a speciális diplomatikát ismertetnék meg a hallgatókkal. Ezen azt értette, hogy egy-egy magyarországi oklevéladó gyakorlatát vizsgálják és a kérdések megközelítésének a sajátos módszereit alakítják ki. így világosodnak meg az általános fejlődés törvényei. A Kongresszus anyaga nyomtatásban is megjelent, és Fejérpataky bírálatára Horvát Árpád éles hangú tanulmányban válaszolt. A Magyar Történelmi Intézet létesítését az egyetem után következő továbbképzés számára alapjában véve helyeselte. Ennek az a feltétele, hogy az egyetemen megvalósítsák a szemináriumi rendszert.

21 Létrehozásáról éppen azokban az időkben vitáztak a bölcsészeti karon, amely akkortájt lett négyéves és a korábbi előkészítő karból a többi karokkal egyenrangú. Három szemináriumot szerveztek: két nyelviirodalmi (klasszika-filológia és modern filológia) szemináriumot, és történelmi szemináriumot. Ez utóbbinak igazgatója Salamon Ferenc lett és ketten kaptak vezető tanári megbízást: Marczali Henrik és Fejérpataky László. Horvát Árpád a szemináriumokról folyó vita során támogatta ezek létrehozását, viszont Fejérpataky többi javaslatait elutasította. Főleg az az állítás háborította fel, hogy az oktatás 100 éve nem fejlődött. Ebben a saját több évtizedes munkájának a bírálatát látta, amit igazságtalannak ítélt. Arra hivatkozott, hogy oklevéltani jegyzetei az oklevelek fejlődésének bemutatásában új rendszert követtek, amely eltért Gatterer idejét múlt felfogásától. A szemináriumi rendszer bevezetésével kapcsolatban utalt arra, hogy ő már azelőtt alkalmazta ezt az oktatási formát, mielőtt Trefort kötelezővé tette volna. Visszautasította Fejérpataky bírálatát Horvát István facsimilegyűjteményéről, és elegendőnek tartotta a kb. 40 oklevelet, amelyet a hallgatók megismerhettek. Nem fogadta el Fejérpatakynak azt a javaslatát sem, hogy az eredeti oklevelekhez kell fordulni, és a tanulmányi előírással összeegyeztethetetlennek tartatta, sőt abszurdnak bélyegezte, hogy egyetemi előadásokat az Országos Levéltárban, vagy a Magyar Nemzeti Múzeumban tartsanak. Helytelenítette, hogy a német egyetemek gyakorlatát vegyék például, és kiemelte a német tudomány nehézkességét. Fejérpatakynak a speciális diplomatikára vonatkozó javaslatát úgy pontosította, hogy a felállítandó Magyar Történelmi Intézetben a „legspeciálisabb magyar diplomatikával" kell foglalkozni. A saját munkájának hatását azzal igazolta, hogy felsorolta negyvenéves működése alatt ki mindenki hallgatta diplomatikai előadását, köztük olyanok, akikből valóban kiemelkedő történészek lettek. Horvát Árpádnak tagadhatatlan érdemei voltak a segédtudományok magyarországi terjesztése terén, de a Fejérpataky javaslatai ellen tett kifogásait a későbbi évtizedek sorra megcáfolták. Ö maga a tudomány megszállottja volt. Ez derül ki egyik látogatójának De Gerando Antónina pedagógusnak és írónőnek a feljegyzéséből: délben egy sötét szobában kis füstös petróleumlámpa mellett munkában találta. Szobájában nem lehetett leülni, mert minden ülőalkalmatosság tele volt újonnan vásárolt könyvekkel.

22 Viszont a segédtudományok külföldi előretörését közvetlenül megismerő tanítványai nem ok nélkül bírálták felfogásának, módszerének elmaradottságát. Fejérpataky nem alap n