Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Sinkovics István: A történetírás segédtudományai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1777–1986 / 3–17. o.

rtélkül állította, hogy a segédtudományok Magyarországon 100 év alatt alig fejlődtek. Károlyi pedig, aki kiemelte érdemeit és együttérzéssel írt élete viszontagságairól, úgy jellemezte Horvát Árpádot: „Rendszerét, irányát és általánosságban elfoglalt álláspontját tekintve ... fél lépéssel hátrább maradt szaktudományi színvonalának fejlődésétől."

23 Valóban, hogy ha figyelembe veszszük, hogy külföldön milyen munkák jelentek meg, és egymás mellé állítjuk Horvát Árpád oklevéltanát és Henry Bresslau berlini, majd strassburgi egyetemi tanár alig 6 évvel később közzétett könyvét: a Handbuch der Urkundenlehre für Deutschland und Italien címűt, amelyet sokáig a diplomatika egyik alapvetésének tekinthetünk, és amely három kiadást (köztük 1958-ban is) ért meg, akkor el kell ismernünk a nagy színvonalkülönbséget. Fejérpataky elgondolása a Magyar Történelmi Intézetről nem valósulhatott meg, és ez a történelem segédtudományainak helyzetét kedvezőtlenül érintette. De ő maga munkáival meghonosította Magyarországon a modern diplomalikát és előmozdította a többi segédtudományok fejlődését. Űjból feldolgozta a pannonhalmi alapítólevél körül kavargó vitát, és kifejezetten diplomatikai érvekkel, a magyarországi oklevéladás megindulására észrevehető hatást gyakorló német császári kancellária kiadványainak párhuzamos vizsgálatával bizonyította, hogy az alapítólevél valódisága ellen felhozott érvek nem megalapozottak.

2

'

1 Egy-egy oklevélcsoportot dolgozott fel, vagy ugyanattól az uralkodótól maradt okleveleket együttesen vizsgálta és ezzel a módszerrel jobban felismerte az összefüggéseket, mintha az egyes okleveleket külön-külön nézte volna. A korábbi kutatókkal ellentétben minden oklevelet keletkezésében igyekezett megfigyelni. Ezzel ráirányította a kancellária hivataltörténetére a figyelmet. Nem értett egyet azzal a felfogással, hogy a diplomatika csupán a történelem segédtudománya. Szerinte ezen túl is van jelentősége, mert általa az elmúlt korok életének olyan területei és olyan Összefüggései közelíthetők meg, amelyek különben homályban maradnának. Fejérpataky Horvát Árpád halála után utóda lett, és felfogását, módszerét nemcsak szakirodalmi munkáiban érvényesítette, de az egyetemen is tanította. Az egyetemre történt kinevezése előtt már az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója volt, majd 1915-ben a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, 1920ban főigazgatója lett. A történeti forrásanyaggal tehát végig közvetlen kapcsolatban maradt. Közzétette hat alsó- és felső-magyarországi bányaváros és Sopron levéltárában őrzött városi számadáskönyveket,

25 ezzel ráterelte a várostörténet fontos forrására a figyelmet, összegyűjtött és két kötetben megjelentetett címeres nemesleveleket (halála után a III. kötetet Áldásy Antal tette közzé).

26 Saját kezűleg okleveles anyagot másolt és készített elő kiadásra Zsigmond korára vonatkozóan, de a hat kötetet kitevő gyűjtés kéziratban maradt és további forrásokkal kiegészítve csak 1945 után vették újból munkába és 1951-től kezdték publikálni.

27 Fontosnak tartotta, hogy tanítványait is bevezesse a tudomány műhelyébe és eredeti források alapján tanítsa a paleográfiát és a diplomatikát. Mintegy 100 eredeti oklevelet gyűjtött össze egyetemi tanszéke részére vásárlás, ajándékozás által. Ezeket felhasználta tanítványai képzésében. Mint a Magyar Nemzeti Múzeum vezetője a levéltári osztályon őrzött eredeti okleveleket is olvastatta és másoltatta hallgatóival, ami számukra kiváló gyakorlati iskola volt. A résztvevők elmondották, hogy mindenki más-más oklevelet kapott nehézségi fokozat szerint, a legjóbbakra olykor szétesett, hiányos okleveleket bízott és tőlük várta a töredékek összeállítását is. Tanítványai jórészt az általa felvázolt elgondolásokat valósították meg. 10